U17: a románok ellen kezdjük az Eb-selejtező tornát

Szombaton megkezdődnek a küzdelmek az U17-es Európa-bajnoki selejtező sorozat magyarországi rendezésű 4-es csoportjában.

A hazai rendezésű minitorna első játéknapján, szombaton 13.15 órakor a Szélesi Zoltán vezette magyar válogatott a románokkal mérkőzik meg Telkiben, míg a csoport másik két tagja, a grúz és a szlovák korosztályos együttes Dabason találkozik egymással. A mieink a hét eleje óta készülnek együtt Telkiben, ahol a szakmai stáb a precízen felépített csapatjáték egyes elemeit veszi át a játékosokkal a románok elleni összecsapás előtt.

– Bárki is legyen az ellenfelünk, az egység a legfontosabb, igazi csapatként kell helytállnunk, hiszen nincsenek olyan játékosaink, akik minden egyes mérkőzésen nemzetközi szinten klasszis játékkal meccset tudnak eldönteni. A felkészülés során igyekeztünk a fegyelmezett, szervezett futballhoz elengedhetetlen feladatokat sulykolni, begyakorolni az együttes mozgásokat, és aprólékosan, szinte méterről méterre felépíteni a játékunkat. Természetesen támadásban, az ellenfél kapuja előtt már az egyéni tudás, a játékosok kvalitásai lesznek a döntőek, de minden kerettaggal szemben a szervezett futball az alapelvárásunk – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán.

A mieink első ellenfele, a román válogatott a nemzetközi színtéren több tapasztattal bíró játékosokat tud csatasorba küldeni szombaton, hiszen riválisunk keretébe az Arsenal, a Genoa, a Swansea vagy a Villarreal is ad játékost.

– A román válogatott jó egyéni képességű labdarúgókból áll, van például játékosuk a spanyol vagy az angol bajnokságból, a támadószekcióban szereplő futballistákra kiemelten oda kell figyelni. A románok jelenleg valamivel előttünk járnak, de az egyéni különbségek kiküszöbölhetőek megfelelő csapatjátékkal. Szeretnénk győzelemre játszani a szombati mérkőzésen – tette hozzá Szélesi Zoltán.

A mieink a második csoportmeccsen, hétfőn 13.30-tól a szlovákokkal játszanak a felcsúti Pancho Arénában, majd csütörtökön a grúzok következnek, szintén Felcsúton. A kvartett első két helyezettje biztosan továbbjut az elitkörbe, de a 13 selejtező csoport öt legjobb harmadikja is készülhet a tavaszi folytatásra.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Varga Ádám (FTC)

Bese Balázs (MTK Budapest)

Berla Attila (Honvéd-MFA)

Védők:

Erdélyi Botond (Honvéd-MFA)

Farkas Máté (Aadorf)

Virág Ákos (DVSC)

Szekeres Pál (MTK Budapest)

Falusy Bálint (Honvéd-MFA)

Berdó Máté (MTK Budapest)

Deutsch László (Puskás Akadémia)

Gajda Márk (Honvéd-MFA)

Középpályások:

Stoiacovici Dávid (Honvéd-MFA)

Kiss Bence (Illés Akadémia)

Pintyi Roland (FTC)

Németh Gergő (Sturm Graz)

Takács Martin (FTC)

Támadók:

Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia)

Pratsler Benjamin (Honvéd-MFA)

Horváth Olivér (MTK Budapest)

Palincsár Martin (MTK Budapest)

Kun Bertalan (PSV)

Lakatos István (FTC)

Bence Márk (Vasas)

Szabó Levente (Atalanta)

Tímári Norman (Puskás Akadémia)

Kundrák Norbert (Honvéd-MFA)

Az Eb-selejtező torna programja:

Október 24., szombat:

Magyarország-Románia, 13.15, Telki

Grúzia-Szlovákia, 13.30, Dabas

Október 26., hétfő:

Magyarország-Szlovákia, 13.30, Felcsút

Románia-Grúzia, 13.30, Dabas

Október 29., csütörtök:

Grúzia-Magyarország, 13.30, Felcsút

Szlovákia-Románia, 13.30, Dabas

Forrás: www.mlsz.hu – RSS