U17, U19: keretet szűkítettek a szövetségi edzők

Az U17-es válogatott kedden, az U19-es válogatott szerdán kezdi meg szereplését az Eb-selejtező elitkörben. Szélesi Zoltán és Michael Boris is szűkítette az elmúlt napokban Telkiben készülő keretét.

A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatott itthon próbálja meg kiharcolni a horvátországi Európa-bajnoki szereplést az orosz, az izraeli és a norvég együttes mellől. Ebben a korosztályban 16 csapat vesz részt az Eb-n, ami azt jelenti, hogy akár a második hellyel is ki lehet kerülni a kontinensviadalra. A mieink március 21-én, kedden Telkiben kezdik meg szereplésüket az izraeliek ellen, 23-án az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lépnek pályára az oroszok ellen, majd 26-án Telkiben zárják a csoportkört a norvégok ellen. A mieink mindhárom mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport csatorna.

Az U19-es válogatott március 20-én elutazik Csehországba, és két nappal később Magyarhradis (Uherske Hradiste) városában kezdi meg szereplését az elitkörben, az első ellenfél a házigazdák csapata lesz. Március 24-én az osztrákokkal meccsel Michael Boris együttese ugyancsak Magyarhradison, majd 27-én Zlin lesz a skótok elleni tornazáró meccs helyszíne. Miután az U19-es Eb-n csak nyolc csapat vesz részt, ebből a csoportból csak az első helyezett jut ki a grúziai Eb-re.

Mindkét együttesre elmondható, hogy a csapat gerincét az őszi selejtezőn továbbjutást kiharcoló játékosok alkotják, de az U17-es és az U19-es keretbe is bekerült néhány új futballista, akik az elmúlt hónapokban bizonyították be, hogy helyük van a válogatottban.

Az elitkörös tornákra tizenhat mezőnyjátékos és két kapus nevezhető, de a Csehországba utazó U19-es csapat kerete egyelőre 21 játékosból áll, a szakmai stáb csak a csehországi megérkezést követően dönt a végleges keretről.

Az U17-es válogatott végleges kerete:

Kapusok:

Ásványi Balázs (Puskás Akadémia)
Kovács Péter (DVSC)

Védők:

Lakatos Benjámin (DVSC)
Opavszky Balázs (Vasas)
Mocsi Attila (ETO FC Győr)
Csóka Dániel (Wolverhampton)
Bolla Gergő (Illés Akadémia)
Majnovics Martin (Mattersburg)

Középpályások:

Csonka András (Ferencváros)
Lipóth András (Ferencváros)
Szoboszlai Dominik (Salzburg)
Kovács Krisztián (ETO FC Győr)
Schön Szabolcs (Ajax)

Támadók:

Szendrei Norbert (Honvéd)
Bencze Márk (Vitesse)
Szerető Krisztofer (Stoke City)
Csoboth Kevin (Benfica)
Tímári Norman (Puskás Akadémia)

Az U19-es válogatott 21-es kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (Dorog)
Bese Balázs (MTK Budapest)
Vajda Dániel (Budaörs)

Védők:

Szalai András (Paks)
Tóth Bence (PFLA)
Szalai Attila (Rapid Wien)
Gergényi Bence (Honvéd)
Patik Márton (Ferencváros)
Nagy Zsombor (MTK)

Középpályások:

Kleisz Márk (Vasas)
Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Hinora Kristóf (MTK Budapest)
Tóth Máté (Haladás)

Támadók:

Takács Ronald (MTK Budapest)
Csernik Kornél (Ferencváros)
Bíró Ákos (Budapest Honvéd)
Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)
Bíró Bence (Guimaraes)
Szabó Levente (Atalanta)
Kamarás György (Balmazújváros)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS