U21: Hosszú sorozatot kezd meg kedden a válogatott

A magyar U21-es válogatott kedden kezdi meg szereplését az Európa-bajnoki selejtező sorozatban: Gyirmóton a máltaiakat fogadja.

Az 1996. január elseje után született játékosokból álló válogatottak számára 2019-ben rendezik meg a következő U21-es Európa-bajnokságot Olaszországban és San Marinóban. A tornán 12 csapat vesz részt, a mezőny úgy alakult ki, hogy a jövő őszig tartó selejtező sorozat végén a kilenc selejtezőcsoport győztese csatlakozik a rendező jogán Eb-résztvevő olaszokhoz, a négy legjobb csoportmásodik pedig oda-visszavágós rájátszásban dönt egymás között a maradék két helyről.

A magyar válogatottat januárban a negyedik kalapból húzták ki a belga, a svéd, a török, a ciprusi és a máltai csapat mellé, a Michael Boris vezette együttes kedden Málta ellen kezdi meg a sorozatot. A Málta elleni mérkőzést követően októberben Olaszországot fogadjuk felkészülési mérkőzésen, majd Törökországba utazunk, novemberben pedig a Szusza Ferenc Stadionban játszunk a svédekkel, majd egy ciprusi túra zárja az évet.

Bernd Storck szövetségi kapitány többször is elmondta: az U21-es válogatottat a felnőtt nemzeti csapat előszobájának tekinti, ennek megfelelően kitüntetett figyelemmel követi a csapat szereplését, és a legjobban teljesítő labdarúgók előtt bármikor megnyílhat a lehetőség az előrelépésre. A válogatott jelenlegi keretében két játékos rendelkezik A-válogatottsággal: Vida Máté háromszor lépett pályára a felnőttek közt, mellette az 1998-as születésű Tóth Bence kapott egyszer szerepet Bernd Storck szövetségi kapitány együttesében. Öten jártak már világbajnokságon az aktuális csapatból: 2015-ben, szintén Bernd Storck irányításával Demjén Patrik, Kecskés Ákos, Lenzsér Bence, Vida Máté és Zsótér Donát vett részt az új-zélandi U20-as vébén.

mb

A magyar válogatott múlt pénteken a németek otthonában ért el megsüvegelendő eredményt, Vida és Zsótér góljaival 2-1-re legyőzte az U21-es Eb-címvédőt. A bravúros eredmény az önbizalom szempontjából bizonyára jót tett a csapatnak, de Michael Boris szövetségi edző kiemelte: Málta ellen nagyon nehéz meccs várhat a csapatra.

– A máltaiak eddigi két Eb-selejtezőjükön rendkívül masszívan védekeztek, behúzódtak a kapujuk elé, és elsősorban kontrákból, valamint pontrúgásokból próbáltak veszélyeztetni. A minőségi passzjáték hozhatja meg a sikert ellenük, fontos, hogy végig koncentráltan futballozzunk, és kihasználjuk az adódó lehetőségeket – mondta az mlsz.hu-nak Michael Boris.

A máltaiak két mérkőzésen már túl vannak, tavasszal Belgiumban, múlt héten Cipruson kaptak ki 2-1-re.

A magyar válogatott hétfőn este a gyirmóti Alcufer Stadionban megtartotta a mérkőzést megelőző edzését, a gyakorláson minden kerettag részt vett, a 22 játékos mindegyike bevetésre készen várja a selejtezős rajtot. A keddi találkozót 17.00 órakor rendezik a gyirmóti Alcufer Stadionban, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A magyar U21-es válogatott Eb-selejtezős programja:

2017:

szeptember 5.: Magyarország-Málta
október 10.: Törökország-Magyarország
november 10.: Magyarország-Svédország
november 14.: Ciprus-Magyarország

2018:

március 22.: Magyarország-Ciprus
március 26.: Belgium-Magyarország
szeptember 7.: Svédország-Magyarország
szeptember 11.: Magyarország-Belgium
október 12.: Málta-Magyarország
október 16.: Magyarország-Törökország

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (MTK Budapest)
Bukrán Erik (DVTK)

Védők:

Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Jancsó András (Swietelsky-Szombathelyi Haladás)
Kecskés Ákos (Termalica)
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Szalai Attila (Mezőkövesd-Zsóry FC)
Szivacski Donát (Vasas)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Tóth Bence (Videoton FC)

Középpályások:

Csernik Kornél (Ferencváros)
Haris Attila (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő)
Katona Máté (MTK Budapest)
Óvári Zsolt (DVTK)
Szabó Bence (Videoton FC)
Szoboszlai Dominik (Liefering)
Vida Máté (Vasas)

Támadók:

Bíró Bence (Guimares)
Koszta Márk (Mezőkövesd-Zsóry FC)
Makrai Gábor (DVTK)
Zsótér Donát (Újpest FC)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS