Új műfajban debütál a hétvégén Szőke Ákos. A Maricsek Racing Team versenyzője a gymkhanat egy városi derbire cseréli június 8-9-én. A Tótkomlósi Városi Autóversenyen való részvétel régi vágya a fiatal pilótának, ami idén végre be is teljesedhet. Igaz, azt még nem tudja, lesz-e navigátora, de a célja csak az, hogy jól érezze magát és szórakoztassa a közönséget.
Szőke Ákos: Három éve tervezem már, hogy rajthoz állok a Tótkomlósi Városi Autóversenyen, de eddig mindig közbejött valami. Idén azonban egy programmal sem ütközött a rendezvény, így részt tudok venni a futamon. Akár csak a többit, ezt a versenyt is nagyon várom már – igaz, a műfaj új lesz számomra. Különleges lesz a csapatunknak ez a versenyhétvége, hiszen a városon belül kell majd teljesíteni a szakaszokat – ami így egy igazi kuriózumnak számít –, valamint rokonaim is élnek Tótkomlóson, akiknek most „bizonyítanom” kell.
Nem tudom még, ki lesz a navigátorom, hiszen segítőtársam, Szalay Péter nem sokára édesapa lesz, ezért ő nem tud velünk utazni. Az is elképzelhető, hogy egyedül fogok autózni, de ekkor sem esek kétségbe. Egy kijelölt, 2,7 kilométeres szakaszt kell teljesíteni 8 alkalommal – ebből egy időeredményt dobhatunk majd, hogy ne vegyék figyelembe. Úgy érzem, ezt a versenyt is végig tudnám csinálni egyedül, nem lesz olyan nagy bonyodalom, hiszen a gymkhana versenyek során is csak én ülök a kocsiban, és fejből kell végigmennem a pályán.
A BMW és én is maximálisan készen állunk arra, hogy újból a rajtvonalhoz álljunk. Ez az első alkalom, hogy egy ilyen típusú versenyen indulok és bízom benne, hogy a menetelésem szórakoztató lesz a közönségnek, s talán egy kicsit én is ki tudok majd kapcsolódni.
Maricsek Racing Team