Újabb jelölt a kapitányi posztra

vadlajosdigisport0101

“Két csúcsa van, az egyik a Fradi, a másik a szövetségi kapitányi poszt.”- Vad Lajos is elgondolkodna a férfi válogatott kispadján.

vadlajosdigisport0101

„Ez Tibi választása volt, nem tudom, hogy mi alapján döntött, egyik pillanatról a másikra jelentette be. Tiszteletben kell tartani” – mondta Vad Lajos a Digi Sport Reggeli Startban.

Vad szerint hiba lenne külföldi kapitányt választani a posztra. Mint fogalmazott: “Jelölt mindig akad, azzal nem kell foglalkozni. Az, hogy az elnökség kit fog kijelölni, majd kiderül”

A Honvéd vezetőedzője hangsúlyozta: egyelőre nem lehet tudni még azt sem, hogy mi alapján választ majd kapitányt a Magyar Vízilabda-szövetség, pályázat vagy “rábökés” alapján.

Mint ismeretes, eddig Gyöngyösi András és Vincze Balázs jelezte, hogy érdekelné a szövetségi kapitányi poszt. A műsorban természetesen nekiszegezték a kérdést, majd jött a válasz: „A vízilabdázásnak, talán Gerendás Gyuri mondta, két csúcsa van, az egyik a Fradi, a másik a szövetségi kapitányi poszt. Szerintem hülye, aki nem gondolkozik el rajta.” – fejezte be sokat sejtetően Vad Lajos.

A teljes beszélgetés:

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS