Újpesti lilában játszik a Fiorentina a Ferencváros ellen

A Fiorentina magyar kapcsolatai: az újpestiek 1928-as vendégjátéka nyomán választott magának új színt a firenzei egyesület, amely legnagyobb nemzetközi kupasikerét Hidegkuti Nándor edzővel érte el – a klub magyarországi érintkezéseinek története a Debreceni VSC 2009-es BL-mérkőzése után tizennégy évvel folytatódik.

Rudolf Gergely (fehérben) két gólt lőtt 2009-ben a Fiorentina ellen a BL-csoportkörben (fotó: Mirkó István)

Csütörtökön Fiorentina–Ferencváros csoportmérkőzést rendeznek az Európa-konferencialigában,

az Artemio Franchi Stadionban újabb fejezettel bővül a firenzei klub magyar kapcsolatainak eddig is gazdag története. Rögtön az olasz egyesület színválasztása újpesti ihletésű, a helyi emlékezet szerint az 1928. december 30-i Fiorentina–Újpest (0:6) mérkőzésen látottak sarkallták arra a befolyásos vezetőket és kiváltképp Luigi Ridolfi elnököt, hogy a lila-fehér ellenfél játékának esztétikai élményét átmentsék saját csapatukhoz.

„Hiteles forrásból tudok a beszélgetésről, amelyet a mérkőzés másnapján az egyesület első embere folytatott a város népszerű terén, a Piazzale Michelangelón Csapkay Károllyal, a Fiorentina edzőjével. Ridolfi márki elmondta a trénernek, mennyire lenyűgözte a magyar csapat játéka, kiváltképp a látvány, ahogyan a szélvészgyors vendégek lila-fehér szerelésükben vezették villámtámadásaikat a zöld gyepen” – idéztük a Nemzeti Sport 2016. augusztus 29-i számában Roberto Vinciguerrát, a Fiorentina történetét kutató újságírót.

Az Újpesti lilában című, hét évvel ezelőtti cikkben a lila színátvétel és a firenzei jelképválasztás valamennyi szempontját, sport- és kultúrtörténeti vonatkozását igyekeztünk megvizsgálni, a lényeget dióhéjban az alábbiak szerint foglalhatjuk össze.

Az ACF Fiorentina – a Mussolini-korszak sportklubtömbösítési gyakorlatával összhangban – két önálló egyesület, a munkássághoz kötődő, vörös színű Libertas és a polgárság köreihez tartozó, fehér mezes CF Firenze egyesítéséből jött létre 1926. augusztus 26-án. Az erőltetett összeolvasztás azonban feszültséget szült, a két megszüntetett elődegyesület bázisát élesen szembeállította egymással az 1928–1929-es idény pocsék eredménysora. Ridolfi elnök az eltérő gyökerekre utaló jelképek eltüntetésében látta a megoldást, így – klubtörténész forrásunk szerint – egy új, független szín bevezetését látta üdvözítőnek. Él egy alternatív, romantikus eredetmonda is a Fiorentina lila színével kapcsolatban, amely szerint véletlen összemosás eredményeként kapott a piros-fehér szerelés lilás színárnyalatot, ám a feltételezést cáfolja, hogy a sajtóban elnöki utasításra már a mezpremier előtti napokban használták a csapatra a „violák” becenevet.

Először 1929. szeptember 22-én, az AS Roma ellen 3:0-ra elveszített mérkőzésen csodálhatta meg a közönség az újítást,

amelyhez aztán mindenféle bűvös képzettársítást rendeltek az idők során: a Fiorentina-dressz lilájában egyesek az Arno folyó partján és a toszkán domboldalakon termő nőszirom, latinul Iris florentina színét vélik felfedezni, mások a Ridolfi család egyházi privilégiumát, a Roccellaceae gombafajtából kinyert lila festékanyag hajdani kereskedelmi hagyományait elevenítették fel, megint mások az utolsó, szabad szemmel látható szín misztikumát látják benne, amely után már az ibolyántúli sugárzás rejtelmes jelenségei kezdődnek.

Visszatérve a kézzelfogható valósághoz, a firenzei magyar útlevelekhez: a két világháború közötti őskorszakban az említett Csapkay Károly játékos és edző mellett más honfitársaink is részt vettek a Fiorentina életében, Bánhegyi József, Nagy Gyula, Nehadoma (Nemes) János, Ottávi Ferenc, Posteiner Árpád, Viola József labdarúgóként, Feldmann Gyula, Rády Vilmos, Ging József, Molnár Ferenc edzőként vállalt szerepet. Ami a háború utáni időszakot illeti, 1947-ben rövid ideig Senkey Imre ült a kispadon, 1959-től Czeizler Lajos dolgozott a szakmai vezetőségben, 1960-ban pedig megérkezett a Fiorentina leghíresebb magyarja, Hidegkuti Nándor.

Balról: Hidegkuti Nándor, Berzi Sándor, Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő (fotó: jochapress)

„A pálya lesz a munkaterületem, az íróasztalom. Ott már a nyelvi nehézségekkel sem kell megküzdenem” – nyilatkozta az MTK két évvel korábban visszavonult, 69-szeres válogatott középcsatára első külföldi edzői kalandja előtt. A kor politikai kötöttségei és az Aranycsapat-nemzedék Nyugaton maradt tagjaira kivetett eltiltások tükrében meglepő, hogy Hidegkuti legálisan vállalhatott munkát Olaszországban, a rendszer cinikus zsarolási metódusa alapján azonban

csak a feleségét vihette ki, két gyermekét Magyarországon kellett hagynia, és három év után haza kellett térnie.

Utóbbi vállalását tartotta is; miután a Fiorentinával 1961-ben Olasz Kupát és Kupagyőztesek Európa-kupáját nyert, 1962-ben pedig KEK-ezüstérmes lett, a firenzeiek kétéves hosszabbítási ajánlatát visszautasítva a Mantovához szerződött, majd 1963-ban engedelmesen hazatért.

A Debreceni VSC 2009-es firenzei BL-mérkőzése alkalmából felkerestük Hidegkuti kinti életének meghatározó színtereit, így az elegáns Sabatini étteremben például megtudtuk, hogy a magyar tréner gyengéje a kakastaréj volt.

„Még az edzőtáborba is hozatott magának a kakas taréjából és nyaklebenyéből, hogy kifőzve megegye” – ezt már Giuliano Sarti, a firenzei csapat 2017-ben elhunyt kapusa mondta el nekünk akkori interjúnkban, amelyben kitért arra is, hogy emberként sokkal többre tartotta a magyar edzőt, mint szakedzőként:

„Nála a kapusedzés abban merült ki, hogy odaállt a tizenhatosra, és rugdosta nekünk a labdát. Ezt egyébként ő valószínűleg sokkal jobban élvezte, mint mi, kapusok.”

Hasonló benyomásokról számolt be otthonában tett látogatásunkkor a svéd csatár, Kurt Hamrin:

„Félig-meddig edzőként is futballista maradt, bekapcsolódott az edzésbe, beállt közénk az egymás elleni meccseken. Én ezt nem tartom helyesnek.”

(nso.hu)

Post Views: 2

JochaPress