Valter Attila a mezőnnyel ért célba Zaragozában

A kolumbiai Juan Sebastián Molano nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 12. szakaszát, amelyen Valter Attila a mezőnnyel beérkezve 79. lett, az összetett élcsoportja pedig nem változott.

Valter Attila

Csütörtökön Ólvegából rajtolt a mezőny, a szerdai szakaszsikerével a hegyi pontverseny élére ugró spanyol Jesús Herrada pöttyös trikóját ezúttal nem fenyegette veszély, miután kategorizált emelkedőt nem tartalmazott a Zaragozáig tartó 151 kilométeres táv.

A mezőnyhajrát ígérő etapon csupán ketten tekertek el, a szökést azonban kontrollálták a sprintben érdekelt csapatok, időben utolérték a duót. A papírformának megfelelően mezőnyhajrá döntött, és bár a korábban két szakaszt nyerő ausztrál Kaden Groves kiváló felvezetést kapott az Alpecin-Deceunincktől, az UAE az utolsó kanyarban a záró kétszáz méterre a boly elejére hozta Molanót, a kolumbiai sprinter pedig élt a lehetőséggel és pályafutása második etapsikerét aratta a spanyol körversenyen.

Valter Attila a hajrában a síkon dolgozott csapattársaiért a mezőny elején, a befutóban pedig a mezőnnyel ért célba a 79. helyen, összetettben továbbra is a 21. A piros trikót pedig őrzi amerikai csapattársa, Sepp Kuss, míg a szintén jumbós, háromszoros végső győztes szlovén Primoz Roglic részhajrában négy másodperc jóváírást szerzett.

„Viszonylag csendes volt ez a mai nap, főleg a legeleje. Ez az érdekessége a Grand Touroknak, hogy vannak olyan szakaszok, mint ez, ami elképesztően könnyű. Más, rövidebb versenyeken általában nincs ennyire könnyű szakasz” – értékelt az M4 Sport helyszíni stábjának a magyar bajnok. Mint mondta, ezen a napon arra kellett figyelnie, hogy kiélvezze az unalmas szakaszt, ilyenkor kell társaságot találni a mezőnyben, hogy fenntartsa a motivációt és teljen az idő. Ezen a szakaszon a legutóbbi két Tour de France-t megnyerő dán csapattársával, Jonas Vingegaard-ral voltak el jól: „szivattuk egymást a bringán” – viccelődött.

„A végére viszont természetesen beindultak a dolgok, igyekeztem Jonast és Sepp Kusst elöl tartani. Kicsit éledeznek a lábak, a tegnapi rosszabb érzések után ma jó érzések voltak, remélem, hogy a holnapi és holnaputáni nagyon brutál szakaszra készen állok” – tekintett előre. – „Lesz még nyolc brutális szakasz, szerintem innentől kezdve nem nagyon lesz fék a bringán.”

Saját bevallása szerint előrébb tart, mint ahogy várta a verseny ezen szakaszára, síkon többet tud segíteni, mint ahogy arra számított.

„A hegyeken még szeretnék ugyanúgy hasznos tagja lenni a csapatnak, egyelőre elégedett vagyok, de nyilván mindig vannak nagyobb célok. Azt mondtam, hogy szeretnék a világ egyik legjobb segítője lenni, szerintem jó úton haladok, de vannak fontosabb és erősebb segítők még nálam, nem csak összetett menők. Hosszú még az utam, de nagyon sokat fejlődtem akár pozicionálásban, szelezésben is sikerült egy egész jót előre lépni. Van még nyolc napom, hogy igazán a hegyeken is megmutassam, hogy jól tudok menni”

– fejtette ki Valter.

Vuelta a Espana

    12. szakasz, Ólvega-Zaragoza, 151 km:
1. Juan Sebastián Molano (kolumbiai, UAE) 3:23:35 óra
2. Kaden Groves (ausztrál, Alpecin-Deceuninck) azonos idővel
3. Boy van Poppel (holland, Intermarché-Circus-Wanty) a. i.
…79. Valter Attila (Jumbo-Visma) a. i.

    Az összetett élcsoportja:
1. Sepp Kuss (amerikai, Jumbo-Visma) 42:51:20 óra
2. Marc Soler (spanyol, UAE) 26 mp hátrány
3. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 1:09 p h.
4. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:32 p h.
…21. Valter 14:00 p h.

    Pénteken az egyik legkeményebb etap, a Formigal és Col du Tourmalet közötti 135 kilométer és hegyi befutó vár a kerékpárosokra. A 78. Vuelta a Espana jövő vasárnap Madridban zárul.

Jesús Herrada szökésből nyert hegyi befutót, Valter 77.

Post Views: 1

JochaPress