Verseny verseny hátán

A hét végén az ifjúsági asztaliteniszezők még a hazai ranglistaversenyen szerepeltek, szerdától azonban a válogatott tagjai már a horvát nemzetközi utánpótlás-bajnokságon vesznek részt Varasdon.

Pusztai Viola Verseny versenyt követ asztaliteniszben, amióta beköszöntött az ősz. Az elmúlt hétvégén az ifjúságiaknak rendeztek hazai ranglistaversenyt Budapesten, illetve Szekszárdon. A válogatottak pedig kedden már útra is keltek Varasd felé, hogy részt vegyenek az ifjúsági és serdülő nemzetközi viadalon.

Az Ormai László Csarnokot szombaton ezúttal a fiúk vették birtokba. Az I. osztályú ifjúsági ranglistaversenyen először a párosok léptek asztalhoz. Az őszi évadnyitóra összeálló BVSC-s András Csaba, Kovács Sebestyén kettős bizonyult végül a legjobbnak: a döntőben az első kiemelt, szintén BVSC-s Bruckner Máté, Kovács Gábor duót győzte le 3-2-re.

Juhász Patrik a hazai versenyeken remekelt. Forrás: MOATSZ

Juhász Patrik a hazai versenyeken remekelt.  •  Forrás: MOATSZ

Az egyesek versenyében az egyik esélyes, Bruckner Máté nyert, a fináléban 4-1-re diadalmaskodott Balázs Bence ellen. Az első kiemelt Kovács Sebestyén a nyolc között búcsúzott, míg a serdülőkorú Juhász Patrik az évadnyitó versenyhez hasonlóan most is remekelt az idősebbek között, végül harmadik lett.

A lányok Szekszárdon mérték össze tudásukat, és a verseny legjobban a duplázó Hartbrich Leonienak sikerült. Párosban szekszárdi klubtársával, Imre Leilával a döntőben 3-2-re győzték le a szolnoki Nagypál testvéreket, Csillát és Mártát. Egyesben az elődöntőben éppen az első kiemelt Imrét búcsúztatta, majd a döntőben a másodikként rangsorolt Fehér Orsolyát verte meg 3-2-re.

A pozsonyi Európa-bajnokságon szereplő öt lány – Fehér Orsolya, Fehér Zsófia, Hartbrich Leonie, Imre Leila, Nagypál Csilla – egyike sem vesz részt a horvát nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. Az ifjúságiakat ezúttal Orosz Sára és Zs. Szabó Kira képviseli.

A tavalyi versenyen a Fehér Orsolya, Imre, Leila, Hartbrich Leonie alkotta ifjúsági leánycsapat, illetve a Bruckner Máté, Majoros Bence kettős is ezüstérmet szerzett, míg a Bruckner Mátét, Majoros Bencét, Timafalvi Gergőt a soraiban tudó fiú ifjúsági csapat harmadik lett. Legutóbb, a World Tour-sorozat belgiumi állomásán a felnőttek között tizenhat közé jutó Majoros nem indul Varasdon, Bruckner és Timafalvi mellett Molnár István száll harcba a minél jobb helyezésekért.

A serdülőket öt-öt magyar képviseli. A fiúknál András Csaba, Both Olivér, Juhász Patrik, Molnár Dávid és Terék Norbert, a lányoknál Harasztovich Fanni, Nagypál Márta, Phan Viola, Göndör Fanni és Korda Kitti méreti meg magát a nemzetközi mezőnyben.

A horvát nemzetközi utánpótlás-bajnokság részletes programja és a sorsolás: ITT

Az ifjúsági ranglistaverseny eredményei a szövetség honlapján.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS