Veszélyes zóna

A PEAC-Pécs egy negyeden át tartotta a lépést a Csata DSE-val a kiemelt leány juniorbajnokság rangadóján. A fővárosiak azután – védekezést váltva – állva hagyták ellenfelüket, és harmincpontos győzelemmel zárták az évet.

Lakner Gábor A kiemelt leány junior kosárlabda-bajnokság idei utolsó mérkőzésén az első helyezett Csata DSE fogadta a harmadik helyezett PEAC-Pécs gárdáját. A találkozó előtt a Csata 8/1-es győzelmi mutatóval állt, a második Vasas 8/2-vel, a pécsiek pedig 7/2-vel rendelkeztek. Vendégsiker esetén három azonos mérleggel rendelkező csapat várta volna a jövő évi folytatást.

A feltételes mód helytálló, ugyanis a kiegyenlített első negyed után a hazaiak állva hagyták a PEAC-ot. A Csata DSE védekezést váltott, a zónázás megtörte a pécsiek lendületét, ráadásul támadásban is megtalálta a ritmust a Tursics-csapat. Egy rendkívül fontos mutatóban, a dobószázalékban is nagyra nőtt a különbség, az első félidőben a hazaiak kísérleteinek több mint fele a gyűrűben landolt, a vendégek 29 százalékos teljesítményével ellentétben.

Csata-PEAC

Jelenet a mérkőzésről

A javarészt szülőkből álló két tábor remek hangulatot teremtett az évzárón, a biztatás pedig végig sportszerű keretek között maradt. Csupán egyszer kértek számon ítéletet a játékvezetői kettősön a kelleténél hangosabban, de Tursics Sándor rögtön mindenkit nyugalomra intett. Szavai hatottak: nem volt kérdés, ki a főnök a Csata utcában.

A nagy sebesség miatt viszonylag sok volt az eladott labda és a technikai hiba, de szép jelenetekből is volt bőven, a taktikai csata mellett. A hazaiak közül Karagits Kira például akkor sapkát osztott ki a ziccerben kilépő vendégjátékosnak, amilyet még az élvonalban is ritkán látni a női mezőnyben. Lelik Réka ismét tarthatatlan volt, amellett, hogy jól szervezte a játékot, ponterősen kosárlabdázott, és irányító létére sorra gyűjtötte a lepattanókat. Végül dupla-dupláig jutott, 19 ponttal és 15 lepattanóval a mezőny legjobbjának bizonyult.

Lelik Réka és az egész Csata teljesen más arcát mutatta, mint hétfőn, a Vasastól elszenvedett vereség során. Akkor Tursicsné Iván Kriszta úgy fogalmazott, legközelebb megpróbálkoznak az igazi kosárlabdával. Jelentjük, sikerült. A pécsiek nem találták az ellenszert, a húzóembereik sem tudták betölteni a szerepüket, így a második félidőre nem maradtak izgalmak. A Csata DSE harminc ponttal, 74-44-re győzött, és megerősítette vezető helyét a táblázaton.

„Minőségi mérkőzés maradt az évzáróra, hiszen a juniorbajnokság legjobb négy csapatából kettő találkozott egymással. Taktikus feladatmegoldással sikerült nagy különbségű győzelmet aratnunk, a második negyedben elkövetett védekezésváltásunk volt a győzelem kulcsa” – értékelt elégedetten a hazaiak mestere, Tursics Sándor.

„Teljesen más sebességgel játszott a Csata, mint mi, amellett az is hozzájárult a nagyarányú vereséghez, hogy a szabad labdák rendre az ellenfélnél kötöttek ki. Ha kicsit ügyesebbek vagyunk a második negyedben, akkor nem lépett volna el ennyire a Csata. Az egy-három-egyes zónavédekezés ellen annak ellenére sem találtuk az ellenszert, hogy számítottunk rá. A kulcsjátékosaink közül többen más felfogásban játszottak, mint amit megbeszéltük, ilyen jól felkészített csapat ellen így nem lehetett esélyünk” – taglalta a vereség okait a vendégeket irányító Imreh Ajtony.

Folytatás jövőre.

KIEMELT LEÁNY JUNIOR KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG
Csata DSE–PEAC-Pécs 74-44 (19-18, 19-6, 18-8, 18-12)
Legjobb dobók: Lelik 19, Foitl 14, Boros 12, Karagits 11, Majsai 10, ill. Scherer, Demeter, Szeitl, Tenyér 6-6

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS