Világbajnokság Párizsban

Természetesen tudjuk, hogy Franciaország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez, hiszen a felnőttválogatottunk is szerepel. Szintén júniusban azonban a Danone Focikupa a Gyermekekért párizsi döntőjében 10-12 éves gyerekek, köztük magyarok is fociznak – a világ legjobbja címért.

Majer Dániel Idén is megrendezik a Danone Nations Cup-sorozatot, a döntőre Párizsban kerül sor. Hogy pontosan mi is az? A 10-12 éves korosztály világbajnoksága, amelyet a vállalatcsoport immár 16 éve szervez. A résztvevő országok otthon selejtezőt rendeznek, és azok győztese utazhat minden évben a döntő aktuális színhelyére. A kezdeti létszám évről évre nőtt, jelenleg harminckét ország csapata indulhat. Tavaly a Vasas Kubala Akadémia U12-esei jutottak el a fináléba, de részt vett már a Puskás Akadémia, a Honvéd vagy az Újpest korosztályos csapata is. A marokkói döntőben a Vasas hét mérkőzésből hármat megnyert, az amerikai, a kínai és a lengyel vetélytárs ellen, és a későbbi győztes Marokkótól kapott ki.

A debreceni továbbjutók Forrás: danone

A debreceni továbbjutók  •  Forrás: danone

Idén az anyacég magyarországi vállalatának Tegyünk Együtt a Gyermekekért (TEGY) programja szervezi a hazai selejtezőt, amelyen ezúttal nem profiklubok utánpótlás-csapatai, hanem állami gondozásban vagy nevelőszülőknél élő gyerekek vehetnek részt.  A Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Szombathelyen és Budapesten tartott előválogatókra helyben szerveződnek csapatok, az onnan továbbjutó hat pedig júniusban Budapesten küzd meg a franciaországi döntőbe jutásért.  A vidéki városokat aszerint választották ki, hogy ott találhatók azok a gyermekklinikák, amelyeket a TEGY korábban támogatott, Budapesten pedig a Gyermekotthonok Sportját támogató bicskei gyermekotthon szervezi az előválogatót.

A kupában eddig mintegy 2,5 millió gyerek vett részt a világ minden tájáról. Példaképként nem más áll előttük, mint a rendezvény nemzetközi fővédnöke, Zinedine Zidane, de olyan neves labdarúgók és edzők is a kezdeményezés mellé álltak, mint Michael Ballack, David Trezeguet vagy Vicente Del Bosque.

Az országos nagyköveti tisztet Szántó Dávid sportriporter vállalta, aki – a három gyereke révén – átérzi az állami gondozott kiskorúak helyzetét. „A sport valóban olyan terület, ahol kiegyenlítődhetnek az esélyek, és ezek a fiatalok is megmutathatják a tehetségüket és az akaraterejüket. Nagyon jó ötletnek tartom a kezdeményezést, és örömmel állok a program mellé” – mondta Szántó.

A miskolci győztesek Forrás: danone

A miskolci győztesek  •  Forrás: danone

Két helyszínen már lezajlottak az előválogatók. Debrecenben a Debreceni Nevelőszülői Hálózat csapata jutott tovább, és az Oláh Gábor utcai stadionban tiszteletét tette Bódi Ádám és Szakály Péter, a DVSC felnőttcsapatának két játékosa is. Miskolcról a Magyar Református Gyermekvédelmi Szolgálat gyerekei kvalifikálták magukat a budapesti döntőre, Pisont István és Oláh Ferenc egykori kiváló labdarúgók jelenlétében.

A hátralevő előválogatók és az országos döntő
Április 29. Pécs
Május 7. Szombathely
Május 14. Szeged
Június 11. Budapest (döntő)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS