Vízilabda: Szivós Márton bízik a Honvéd BL-selejtezős sikerében

Szivós Márton, az EPS-Honvéd férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője szerint nagyon erős ellenfelek várnak együttesére, de bízik abban, hogy tanítványai meg tudják nyerni Hannoverben csoportjukat a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és bejutnak a csoportkörbe.

Szívós Márton

    A szakember az M1 aktuális csatornának adott interjújában a többi között arról beszélt, hogy az együttes az utóbbi időben sokat fejlődött, ezt a Magyar Kupa elődöntőjében meg is mutatta, s ugyan 9-6-ra kikapott a későbbi győztes Ferencvárostól, játékosai bátran játszottak, és jó teljesítményt nyújtottak.

    A Honvédra ezen a héten komoly feladat vár, a BL-selejtező németországi csoportjában ugyanis csütörtöktől vasárnapig négy meccset kell megvívnia a házigazda Waspo Hannover, a spanyol CN Barcelona, a szerb Crvena zvezda és a görög Apollon Szmirnisz ellen. A csoportkörbe jutáshoz komoly bravúrra lesz szüksége a gárdának, mivel csak az első helyezett kerül fel a főtáblára.

    „Nem emelnék ki egy ellenfelet sem, mind a négy nagyon jó. Az ambícióink messze meghaladják a képességeinket” – viccelődött Szivós Márton, utalva a riválisok színvonalára. A tréner úgy látja, ahhoz, hogy le tudják győzni ellenfeleiket, végig kimagasló teljesítményt kell nyújtaniuk.

    „A fizikai felkészítés jól sikerült, azzal probléma nem lesz. Ami nehézséget jelenthet, hogy nagyon közel vannak a mérkőzések egymáshoz. Van, amikor egy nap alatt játszunk kettőt, így pedig sokkal nehezebb készülni az ellenfelekre” – emelte ki a vezetőedző.

    A legutóbbi bajnoki szezonban bronzérmes Honvéd csütörtökön a Crvena zvezdával csap össze, majd szombaton előbb reggel a Barcelonával, délután pedig a Szmirnisszel mérkőzik, végül vasárnap a Hannoverrel játszik. 

(M1 TV)

Post Views: 7

JochaPress