Minden, amit Vörös Alíz navigátorról eddig nem tudtál…
Alíz a 2011-es Országos Rally Bajnokság futamain Leitgéb Juditnak diktálta az itinert. A lányok Ollé Sasa csapatának színeiben, egy Suzuki Ignis volánja mögött vágtak neki a bajnoki pontok gyűjtögetésének. Alíznak – akárcsak tavalyi pilótájának – a vérében van a rally szeretete, s most kifaggattuk, milyen is ő valójában…
– HÁNY eVES KORODBAN VOLTÁL ELŐSZÖR RALIVERSENYEN?
– Négy évesen vitt el apu minket a testvéremmel, de akkor végig sírtam. Majd 7 évesen Vigándpetendre mentünk ki versenyt nézni, akkor viszont szerelem volt első látásra. Utána már rendszeresen jártunk.
– HOGYAN LETT BELŐLED VERSENYZŐ?
– edesapám, Vörös László nekiállt építeni egy versenyautót. Sokat töltöttem az időmet a garázsban, és amibe tudtam, segítettem is. Akkor jött az ötlet tőle, hogy legyek a navigátora – innen indult a pályafutásom.
– MELYIK SPORTOLÓT TISZTELED A LEGJOBBAN?
– Ranga Lászlót illeti ez a cím, a pályafutása során elért eredmények miatt és azért, mert úgy harcolt a betegsége ellen, hogy azt nem lehetett rajta látni és sose adta fel, a végsőkig küzdött.
– MILYEN KÖNYVET OLVASTÁL UTOLJÁRA?
– Csernus Imrétől a Nő című könyvet.
– MELYIK A KEDVENC FILMED?
– Több is van, de pl.: A halálos iramban 5.
– VAN HOBBID, GYŰJTESZ VALAMIT?
– Szeretek sportolni: biciklizni, aerobikozni, évszaknak megfelelő sportokat űzni. Gyűjtöm a cipőket, táskákat és öveket.
– MIT TESZEL A KÖRNYEZETED VeDELME eRDEKeBEN?
– Nem szemetelek és szelektíven gyűjtöm a szemetet.
– MILYEN ZENeT HALLGATSZ?
– Zenei stílusom nagy skálán mozog, mikor milyen kedvem van
– MILYEN EGY VERSENYZeS NeLKÜLI, IDEÁLIS HeTVeGeD?
– A családommal, párommal töltöm a verseny nélküli hétvégéket.
– KIT HÍVNÁL MEG EGY ITALRA?
– Nehéz válaszolni erre a kérdésre, mert nem tudok egy embert kiemelni.
– MIT TARTASZ eLETED LEGNAGYOBB EREDMeNYeNEK?
– Voltak céljaim a versenyzés terén, ebből sokat el is értem, és volt olyan, amire nem is számítottam. Ha úgy alakul az életem, hogy ezt a pályafutásomat befejezem, én büszke leszek arra, amit elértem. Mindig vannak új céljaim, amiért tovább küzdök!
– MIT CSINÁLSZ, AMIKOR NEM VERSENYZEL?
– Pörgős életet élek, nem nagyon szoktam unatkozni. Hétköznap dolgozok, hétvégére meg mindig akad valami ötlet.
– MIT SZERETSZ A RALIBAN A LEGJOBBAN?
– A kihívást – ember és gép próbája zajlik, s közben megszűnik a külvilág számomra.
– MIT SZERETSZ A RALIBAN A LEGKEVeSBe?
– Mikor műszaki hiba miatt fel kell adni a versenyzést.
– MI ALAPJÁN VÁLASZTOTTAD A JELENLEGI UTCAI AUTÓDAT?
– Nem mondható egy tipikus női autónak, de én ilyet szerettem volna. A fogyasztása is segített a választásban.
– MILYEN RALIAUTÓT PRÓBÁLNÁL KI A LEGSZÍVESEBBEN?
– A MITSUBISHI EVO IX közel áll hozzám, azt szívesen kipróbálnám, de nem válogatnék, ha lehetőségem lenne más típust kipróbálni.
– HA EGY DOLGOT VÁLTOZTATHATNÁL MAGADON, MI LENNE AZ?
– Néha hirtelen vagyok, és olykor sokáig rágódok a dolgokon. Lazábban kellene vennem egy-két dolgot.
– BE MERNeL ÜLNI MAGAD MELLe NAVIGÁLNI?
– Igen. Igaz, bátor vagyok, de nem vakmerő és a bizalom is meglenne. 😀