Zavaros vizeken

A szeptember 30-i átigazolási időszak lejártával újabb átrendeződés várható az úszóklubok között, az utánpótlásban. Az elmúlt évek vesztese, a Jövő SC ezúttal is érintett: információnk szerint – a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka klubja, az Iron Aquatics térnyerésétől nem függetlenül – távoznak gyerekek, igaz, érkeznek is a korábbi zászlóshajóhoz.

reb Az elmúlt napokban több cikk foglalkozott azzal, hogy rengeteg gyerek választotta az háromszoros olimpiai és ötszörös világbajnok Hosszú Katinka, valamint edző-férje, Shane Tusup által alapított új klubot, az Iron Aquaticsot, amely megkapta a Jövő SC korábbi pályáit a Császár-Komjádi Sportuszodában. Kerestük a Jövő SC vezetőjét, Verrasztó Zoltán, ám ő nem nyilatkozott az ügyben.

jovo_sc_tuske

A Jövő SC-s szülők már az új helyszínen kísérik figyelemmel a csemetéiket Fotó forrása: Jövő SC –FCSM közösségi oldala

Egy, a sportágban járatos forrásunk azonban megerősítette azt a szülői beszámolót, amelyet a Blikk idézett: bár valóban úgy látszott, hogy a 2001-ben alapított Jövő SC meghosszabbíthatja a pályabérleti szerződését, egyik napról a másikra változott a helyzet, s a Tüske Uszodakoplexumba irányították át. Első pillantásra ez nem tűnhet tragédiának, hiszen a március elején átadott létesítmény minden extrával felszerelt „úszó” uszoda, azaz nem kell a vízilabdázókkal osztozni rajta.

Csakhogy a Tüske nehezebben megközelíthető, mint az ütött-kopott Császár-Komjádi Sportuszoda, az iskolai tanórák után több időbe telik eljutni a dél-budai létesítményben tartandó úszóedzésekre.

Információnk szerint Verrasztó Zoltán sem tudja, hogy a hátrányos változás miatt hány úszó igazol el, s mennyien maradnak a Jövő SC-ben (eddig több mint nyolcvan utánpótláskorú sportoló készült ott), erre választ az átigazolási időszak lejártát követően, szeptember 30-a után kaphat. Borítékolható azonban, hogy lesz mozgás.

Az uszodai zuhanyhíradó ritkán téved, ám jegyezzük meg: jelen állás szerint még nyomát sem látni a vándorlásnak. Nagy Orsolya, az úszószövetség ügyvezetője igazgatója és Sass Katalin szakfelügyelő megkeresésünkre arról tájékoztatott, egyelőre nem érkezett olyan kérelem, hogy valaki a Jövő SC-ből az Iron Aquaticsba igazolna.

„Csak néhány igény jött, bár tegyük hozzá, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nagy port kavaró váltásokról mindig csak az utolsó héten vagy inkább az utolsó pillanatban érkeznek a kérelmek” – tette hozzá Nagy Orsolya. Az igazsághoz tartozik, hogy még október elsején sem lehet „végeredményt” hirdetni, hiszen Nagy szerint, ha valaki szeptember 30-án este adja postára az átigazolási lapot, azt is be kell fogadni, pedig a levelet nem kézbesítik október 3-4-e előtt.

Az utánpótláskorú úszóké mellett legalább két, felnőttet érintő kérelem is befuthat: több, egymástól független forrásunk is megerősítette, hogy a Jövő SC-t vezető Verrasztó Zoltán két gyermeke, az egyaránt válogatott Evelyn és Dávid is elhagyja a klubot (még nem dőlt el, hol folytatják).

Bár a jelek szerint a Jövő SC újabb veszteséget szenvedhet – az elmúlt években többen  innen igazoltak át az UTE-ba, sőt Horváth Péter vezetésével egész korcsoport ment el a Darnyi Tamás SC-be –, utánpótlás is érkezik. Ugyancsak több informátorunk elmondta, a másfél évvel ezelőtt Szombathelyről érkező, s azóta a Kőbánya SC-ben dolgozó Karvalics Péter a Jövő SC-ben lesz edző, s vele tart néhány Kőér utcai fiatal úszó is. Karvalics egyébként Széchy Tamás-tanítvány volt, akárcsak Verrasztó Zoltán.

Ahogyan az elmúlt években többször, ezúttal is számottevő, az utánpótlást érintő átigazolási hullám várható, ám a mértékéről nagyjából másfél hét múlva kaphatunk pontos információt. A történet alakulását honlapunk kiemelt figyelemmel kíséri.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS