
EURO-2016: A Labdarúgó EB menetrendje időrend szerint
A 2016. június 10. és július 10. között sorra kerülő, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság menetrendje időrend szerint:
A 2016. június 10. és július 10. között sorra kerülő, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság menetrendje időrend szerint:
Szenzációsan szerepelt Kovács Zsófia a női tornászok berni Európa-bajnokságán, ahol a szerenkénti fináléban felemáskorláton a pontszerző ötödik helyen végzett, míg ugrásban hetedik lett – tájékoztatott a Magyar Torna Szövetség.
A finn F1-es szerint csak a győzelem hiánya miatt tűnik úgy, mintha visszaesett volna a Ferrari: meggyőződése, hogy az autó jobb a tavalyinál, de a versenynaptár úgy alakult át, hogy ezt nem lehetett megmutatni.
Nagy várakozással tekint második olimpiája elé Babos Tímea, aki egyetlen magyar teniszezőként lesz jelen augusztusban Rio de Janeiróban. A 23 éves játékos az M1 aktuális csatornának hétfőn úgy nyilatkozott, egyik idénre kitűzött nagy célját érte el az ötkarikás részvétellel. “Boldog vagyok, fantasztikus érzés. A tenisz egy speciális sportág ebből a szempontból, mivel előtte is van […]
Befejeződött a Merkantil Bank Liga, az NB II 2015–2016-os idénye. Az utolsó fordulóban a Mezőkövesd biztosította feljutását, a Gyirmót mellett Matyóföld csapata jutott fel az OTP Bank Ligába.
Az összetettbeli első helyét nullázásának köszönhetően elveszítő yamahás rendkívül dühösen nyilatkozott az őt hátulról megtorpedózó olaszról, aki elmondása szerint még elnézést sem kért tőle. A Ducati versenyzője úgy érzi, mindent ugyanúgy csinált, mint a balesetet megelőző körökben.
A legfrissebb hírek szerint a klub 2020 nyaráig, vagyis három évvel hosszabbítana a csapat japán…
A fiatal sportolók leginkább a fejlődésük érdekében határoznak úgy, hogy külföldön folytatják a pályafutásukat. A magyarnál erősebb csapatok, bajnokságok, a jobb edzéslehetőségek megkönnyítik a döntésüket, és általában a beilleszkedéssel sem akad gondjuk. Vagy mégis? Összeállításunkban ennek jártunk utána. Munkatársainktól • … Bővebben
Az Óbudai Sportágbörzén újra lehetőséget biztosítottunk az iskoláknak, hogy elnyerjék az Óbuda Legsportosabb Iskola díját és az azzal járó 100.000 Ft értékű sportszerfelajánlást. A diákok öt sportágban méretették meg magukat, ezt követően azt az intézményt díjaztuk, ahonnan a kijelölt öt … Folytatódik….
Útnak indult Anapába az ifjúsági ökölvívó-válogatott, Füzesy Zoltán szövetségi edző vezetésével. Az orosz üdülővárosban rendezik meg a korosztály Európa-bajnokságát, a verseny kedden kezdődik. Majer Dániel • Üdülővárosba, de igazán nem nyaralni utazott el a válogatott vasárnap este. Az ifjúsági Európa-bajnokság … Bővebben
A hétvégén érkezett a hír, hogy meghalt a legendás bokszoló, Muhammad Ali.
Május utolsó hétvégéjét festői szépségű környezetben, Abaújszántón tölthették a Magyar Speciális Olimpia Szövetség szakágvezetői, munkatársai, egy konferencia keretében. A Tokaji borvidék kedvelt települése Miskolctól közúton kb. 40 kilométerre fekszik. A sportágakról szóló beszámolók, tervek kifejtése mellett többek között a közelmúlt nemzetközi sportkonferenciáiról, a szövetség 2016-2020-as stratégiai tervéről, valamint a szeptemberi balassagyarmati Eunice Kennedy Shriver Emléknapról […]
Alain Prost, az F1 korábbi négyszeres világbajnok beszélt a Renault motor utóbbi időben történő lenyűgöző fejlődéséről. Szerinte rajta kívül még sokakat meglepett a francia gyártó teljesítménye.
A horvát Jug Dubrovnik 50 ezer eurót kapott azért, mert megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának Budapesten rendezett hatos döntőjét. A Jug a szombat esti fináléban 6-4-re verte a görög Olympiakosz Pireuszt. A margitszigeti Final Six második helyezettjeként – derült ki az európai szövetség, a LEN legfrissebb hírleveléből – az athéni együttes 40 ezerrel gazdagodott, […]
2016. május 22-én a csodálatos napsütéses vasárnapi napon a TVE sportpályán 8. alkalommal rendezte meg Kozma Zsuzsanna Fitness edző – zene pedagógus az Óbudai Fitt Családi Percek, Fitt anya, Fitt Apa, Fitt Pedagógus rendezvényét Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer Polgármestere és Varga … Folytatódik….
A jövő szombaton induló 24 órás előtt áttekintünk néhányat a verseny legfontosabb rekordjai közül: melyek azok, melyek már az idén megdőlhetnek, s melyek nem fognak még egy jó darabig vagy akár soha?
A felnőtt birkózók országos bajnokságán a nők mezőnyében az 55 kilósok között a csepeli színekben versenyző Barka Emese győzött. Őt szemmel is láthatóan nem kerítette hatalmába a jókedv a bajnoki aranyérem megszerzése alkalmából. – Egyáltalán nincs jó kedvem, hiszen nekem … Continue reading
Cruz Ramirez, a fiatal és „csinos”, spanyol versenyautó-nő segít Villám McQueennek, hogy továbbra is élen maradhasson a fiatalabb generációval szemben.
2017. június 23-án kerül a mozikba a Transformers: Last Knight című film, Bumblebee-vel az egyik főszerepben.
Mindössze 17.950 eurót kér a sigen-birlenbachi tuningcég a plusz 183 lóerőért és 285 Nm-ért. Igazán aprópénz a fantasztikus gyorsulásért cserébe…