Olaszország legyőzve – Ötödik helyen végzett női válogatottunk a vb-n

Budapest, 2017. július 24.
Bíró Attila szövetségi kapitány a nõi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Kanada mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 24-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdVégig vezetve, végül kétgólos győzelmet aratott női pólóválogatottunk az olaszok ellen, így az ötödik helyen zárt. Az első negyedeben Bujka góljával megszereztük a vezetést és ki nem adtuk a kezünkből, bár az olaszok Bianconi révén egynlítettek. Szilágyi majd Antal jóvoltából már kettő volt közte. Az utolsó szót azonban Bianconi mondta ki, 2-3. A második nyolc […]

Read More

Märcz Tamás: világbajnokok akarunk lenni!

ferfivalogatottsajttaj2017072801Meg akarja nyerni a hazai vb-t a magyar férfi vízilabda-válogatott, amelynek erre Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint minden esélye megvan.Fotó: vizipolo A szakvezető a pénteki sajtótájékoztatón a csapat nevében jelentette ki azt is, hogy örülnek a hivatalos döntésnek, amely szerint a világbajnoki döntőt nem viszik át a Duna Arénába, hanem az eredeti tervnek megfelelően a […]

Read More

Eldőlt, hol rendezik a férfi vb pólódöntőt!

Budapest, 2017. július 17.
Nézõk a férfi vízilabdatorna B csoportjában játszott Magyarország - Ausztrália mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 17-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdA Fina szervezőbizottsága döntött a holnapi magyar-horvát pólófinálé helyszínét illetően. A FINA közleménye:  Magyar-horvát: marad a Hajós A magyar férfi vízilabda-válogatott fantasztikus görögök elleni győzelme után a szervező-bizottság vezetői péntek reggel tárgyaltak FINA és a Swiss Timing (Omega) irányítóival a horvátok elleni finálé esetleges átköltöztetéséről a Duna Arénába. A szervező-bizottság kész volt bármely erőfeszítésre – […]

Read More

Magyarok tanítják kick-boxra a világot

Létezik olyan sportág, amelyben a világ elitje Magyarországra jön tanulni. Péntektől rendezik Csongrádon azt az immár hagyományos nemzetközi kick-box edzőtábort, amelybe 16 országból mintegy száz külföldi sportoló jön el, kifejezetten azért, hogy a magyar instruktorok edzésein fejlessze tovább magát.

 

 

Az egyhetes edzőtáborba Chilétől az Egyesült Államokon át Izraelig érkeznek kick-box versenyzők. Nem véletlen a hatalmas érdeklődés: a sportág pointfighting szakágában hosszú évek óta – elsősorban a csepeli Halker-Király Team klubja jóvoltából – a magyarok a legjobbak.

 

A táborban az összesen 150 hazai és külföldi résztvevő a csepeli világbajnokok irányítása alatt napi hét órányi edzést teljesít. A szervező egyesület vezetője, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke, Király István szerint a magyarok talán még többet profitálnak a táborból, mint a tőlük tanulók.

 

A szakember hozzátette: a tábor másik célja a felkészülés mind a szeptember elején sorra kerülő utánpótlás Európa-bajnokságra, mind pedig a novemberben, éppen Budapesten megrendezendő nagyszabású kick-box világbajnokságra.

Read More

Éremközelben íjászatban és strandkézilabdában

A magyar terepíjászat eddigi legnagyobb sikerét érte el Kakas István a wroclawi Világjátékok hetedik versenynapján azzal, hogy bejutott a legjobb négy közé. Remekel strandkézilabda válogatottunk is, a csapat százszázalékos teljesítménnyel megnyerte csoportját.

 

 

Már most sporttörténelmet írt Kakas István a csupaszíj kategóriában. A magyar íjász az egyenes kieséses szakaszban ausztrál és – kétszeres Világjátékok-győztes – svéd ellenfelét legyőzve bejutott az elődöntőbe, ahol pénteken már a fináléba kerülésért lőhet.

 

Ezelőtt sosem voltam a legjobb négy között világversenyen. Egyszerűen felfoghatatlan.” – örvendezett a négy évvel ezelőtti Világjátékokon ötödik helyezett sportoló.

 

Visszavágott a horvátoknak az egy hónappal ezelőtti Eb-bronzmeccsen elszenvedett vereségért a magyar férfi strandkézilabda válogatott. Gulyás István szövetségi edző együttese óriási csatában 2-1-re győzött. Az első játékrész a horvátoké lett, a második pedig aranygóllal dőlt el a mieink javára, akik ezután megnyerték a szétlövést is. A mieink így három győzelemmel jutottak a negyeddöntőbe, ahol a másik csoport negyedik helyezettjével, Uruguay-jal találkoznak.

 

„Hatalmas presztízscsata volt, hiszen a két válogatott jól ismeri egymást. De végig éreztük, hogy sikerülhet, és bízom benne, hogy a dél-amerikaiak ellen is nyerünk.” – mondta a válogatott egyik legtapasztaltabb játékosa, John András.

 

A wroclawi állatkertben rendezett sprint váltóval zárták a tájfutók a Világjátékokat. A Gyurkó Fanni, Baumholczer Máté, Bakó Áron és Weiler Virág alkotta magyar váltó a 11. helyen végzett.

 

Az ergométeres evezősöknél az 500 méteres számokat bonyolították le. Pétervári-Molnár Bendegúz a férfiaknál hatodik lett, akárcsak a női versenyben Fekete Beatrix.

Read More

A Boszporusz után a Dunát is átúszná Kiss Gergely

Átúszott Ázsiából Európába Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, akinek a Budapest Urban Games (BUG) keretein belül szeptember 2-án megrendezésre kerülő Duna-átúszás sem jelenthet gondot.

 

„15 évesen a Tungsram serdülő csapatával Isztambulban edzőtáboroztunk, ahol rengeteg helyen reklámozták, hogy lesz egy hatalmas úszóverseny, a Boszporusz-átúszás. Tízen a csapatból úgy döntöttünk, mi is benevezünk. Volt bennünk egy kis félelem, hiszen a rendszerváltás környékén nem igazán voltunk hozzászokva a tengerben úszkáláshoz, de mivel jó volt az állóképességünk, azt gondoltuk, a 6,3 km (átlósan kellett úsznunk) nem okozhat gondot. Ráadásul a helyiek is megnyugtattak minket, hogy csak kis macskacápák úsznak a vízben, amelyek nem veszélyesek ránk, így nem eshet bajunk. Végül a többszáz indulóból a 8-17. helyeken végeztünk, együtt úsztunk be a célba. Csak az igazán profi hosszútávúszók előztek meg minket.” – mesélte a BUG nagykövete, akinek a Duna-átúszásra nem kell külön készülnie.

„Heti 5 edzésem van a masters vízilabda válogatottal, szóval a kondimmal nincs gond, ráadásul gyerekként a Ráckevei Dunaágnál sokszor átúsztam a Kis-Dunát, de azért a nagy Duna átúszása az más tészta. Éppen ezért örülök, hogy biztonságos körülmények között lesz lehetőségem átszelni a folyót a főváros közepén, utána pedig futhatok a Gellért-hegyen, vagy akár grundfociban is kipróbálhatom magam.” – fejezte be mosolyogva Kiss Gergely.

A Budapest Urban Games 2017-ben két helyszínen zajlik. A Műegyetem előtti terület lesz a Duna-átúszás célja és egyben a focitorna helyszíne is. Utóbbiban amatőr kispályás csapatok mérik össze tudásukat.  A Citadellánál rendezik a street workout versenyt és a futást, ahol sportolás közben a magyar főváros semmivel össze nem hasonlítható panorámája tárulhat elénk.

 A nevezés minden sportágban ingyenes. Jelentkezni 2017. augusztus 1-től lehet.

BUG időpont:

  • 2017. szeptember 2. szombat, 8:00 és 20:00 óra között

BUG nevezés:

Helyszínek:

  • Műegyetem Rakpart
  • Citadella

 

Sportágak:

  • Duna-átúszás
  • Grundfoci
  • Futás

·         Street workout

Read More

Férfi Ob I: még egy érkezővel megkezdte a munkát a Pécs

LukacsGeregelypecscsapat03Újabb érkezőt jelentett be a férfi Ob I-ben szereplő Pécs csapata, ahol megkeződött a munka az őszi szezonra.  Megkezdte a munkát Lukács Gergely csapata. A Pécs vezetőedzője így beszélt az előttük álló szezonról. “Nagyon örülök annak, hogy végre megkezdődik a szezon, mert ennyire még nem vártam egyik kezdést sem. Bár tudom, hogy nagyon nehéz lesz, erősödni […]

Read More

Märcz Tamás: Nem elégedünk meg az ezüsttel, kihozzuk magunkból a legtöbbet a döntőben

Budapest, 2017. július 27.
Märcz Tamás szövetségi kapitány (j) és Gerendás György edzõ (b) a férfi vízilabdatorna elõdöntõjében játszott Görögország - Magyarország mérkõzés kezdete elõtt a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 27-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdA szövetségi kapitányunk értékelte a görög meccset és már előre is tekintett. Märcz Tamás újságíróknak: “Egy kicsit módosítottunk a második félidőre a játékunkon, annyit kértem, hogy ne essen szét a támadásunk, amikor elkezdtük hajkurszáni a gólokat. Ezen kívül pontosítottuk a védekezést, valamint az emberelőnyön is változtattunk, hogy hatékonyabb legyen. Uraltuk a játékot, ami különösen biztató, […]

Read More

A védekezésünk végig parádés volt – A főszereplők véleménye a görög verés után

Budapest, 2017. július 27.
Gór-Nagy Miklós a férfi vízilabdatorna elõdöntõjében játszott Görögország - Magyarország mérkõzés végén a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 27-én. A magyar válogatott 7-5-re gyõzött, bekerült a döntõbe.
MTI Fotó: Czagány BalázsZalánki Gergő és Manhercz Krisztián is Nagy Viktort emelt ki. Vámos Márton szinte előre megjósolta azt, hogy mennyivel verjük a görögöket, még Gór-Nagy Miklós már játszaná a finálét. Gór-Nagy Miklós a mixed zone-ban: Védekezésünk végig parádés volt, a második félidő szenzációs lett, felúszni sem bírtak.Ez egy nagyon jó csapat, nagyon bízunk egymásban, visszük egymást előre […]

Read More

Pazar játék – Vb döntőben a magyar válogatott

Budapest, 2017. július 25.
Az orosz Alekszej Bugajcsuk (b) és Vámos Márton (j) a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én. A magyar válogatott 14-5-re gyõzött.
MTI Fotó: Czagány BalázsJó védekezéssel, és támadójátékkal rukkolt elő a válogatott a görögök elleni mérkőzésen, amit végül két góllal nyert meg, így vb döntőt játszhat. Telt ház és nagyszerű hangulat fogadta a csapatokat a vb elődöntőjében. Geniduniasz azonban lehűtötte a hangulatot, igaz csak egy kis időre, hiszen Erdélyi egy előnyt váltott gólra, mígnem Hosnyánszky meglőtte a vb gólját, […]

Read More

Vb elődöntő: Görögország – Magyarország ÉLŐ

Budapest, 2017. július 25.
Az orosz Alekszej Bugajcsuk (b) és Vámos Márton (j) a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én. A magyar válogatott 14-5-re gyõzött.
MTI Fotó: Czagány BalázsImmár a vb döntőbe jutás a tét a görögök ellen. – kettős fórban a görögök, Geniduniasz nem hibázik, 3-3 – előnyben vagyunk, Erdélyi durrantja bele a kapusba – fórban a görögök, Funtulisz bevágja, 2-2 Vége az első negyednek, 2-1 ide – Manhercz próbálkozása vágódik le a blokkról – előnyben vagyunk, időt kérünk – a vb […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.