Új főtitkára van a szövetségnek

Az MVLSZ új főtitkárt nevezett ki. Kollár Edina munkáját Gáll Péter vette át. Székfoglaló beszédében így fogalmaz a szakember: „Jelen pillanatban nem feltétlenül a személyem a fontos, sokkal inkább az, hogy az előttünk tornyosuló feladatokat maradéktalanul elvégezzük, és mindenben segítsük többek között mindkét válogatottunk munkáját, hiszen fontos időszak előtt állunk” – fogalmazott Gáll Péter„Jelen pillanatban nem […]

Read More

Vízilabda – Elmarad a női válogatott olimpiai selejtezője

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) a koronavírus jelentette veszély miatt törölte a március 8. és 15. közöttre tervezett trieszti olimpiai selejtezőtornát – számolt be több külföldi szakportál. A hírt azóta Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is megerősítette a Nemzeti Sport számára. Az esetleges új helyszínről és időpontról később adhat ki hivatalos közleményt a […]

Read More

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a tokiói felkészülésről tájékoztatta a Magyar Kormány tagjait

A 2020-as tokiói olimpiára történő felkészülés aktuális helyzetéről adott tájékoztatást Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak és a kormány tagjainak Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Karmelita kolostorban megtartott február 26-ai kormányülésen. A mintegy órányi tájékoztatáson a MOB elnöke köszönetet mondott a kormánytagoknak a magyar sport és az ötkarikás játékok iránti kiemelt figyelemért, majd kitért […]

Read More

Férfi OB I: Kiütötte az UVSE a Pécset a rangadón

Az UVSE erőt demonstrált és simán győzött. Fotó: UVSE / facebook Benedek Tibor csapata az első negyedtől kezdve dominált a Pécs ellen. A találkozót 4-0-val kezdte a gárda végül pedig 14-6-ra nyert. A legeredményesebb játékos Konarik volt négy góljával. A UVSE ezzel a sikerrel nagy lépést tett a felsőház felé Egy forduló van még hátra […]

Read More

Sportlövészet – Európa-bajnok a Pekler, Mészáros junior puskás vegyespáros is

A Pekler Zalán, Mészáros Eszter kettős aranyérmet nyert a junior puskások vegyespáros számában a wroclawi légfegyveres Európa-bajnokságon. Az Eb eredményközlője szerint a magyar duó végig kiemelkedően lőtt, a selejtező kört, majd a nyolccsapatos középdöntős szakaszt is nagy fölénnyel megnyerte, a fináléban viszont óriási csatára kényszerült az orosz Grigorij Samakov, Tatyana Harkova pár ellen. Az aranycsatában […]

Read More

Kerstner Róbert és Pap Arnold hatalmas párosmeccse

– Elnézést, merre találom a Kőrösi Csoma Sándor általánost? – kérdeztem egy gyalogostól Dunaharasztin. – Jó az irány, menjen csak előre, majd meglátja a „dobozos” iskolát – jött a válasz. A dobozos jelző az igazi szoc.reál építésű tanintézményt jelölte, ahova meg is érkeztem. A tornacsarnokban a szumózók korosztályos versenyeit, illetve a felnőttek válogatóit bonyolították le.

Pap Arnold(b) és Kerstner Róbert (fotó: JochaPress)

A teremben a megszokott, hatalmas tömeg fogadott. Ennek oka többek között az is volt, hogy a legalsó, hivatalos korosztálynál, az U12-eseknél még fiatalabbak is a küzdőtérre léptek és nagy lelkesen mozgatták is egymást. A hozzáállással nem is volt baj – belőlük lehetnek a jövő felnőtt kiválóságai. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány, a nevelésben jeleskedő klub neve: Centrum SE Veszprém, Érdi Spartacus SC, Kőbánya SC, Dunaharaszti MTK, Tököli Birkózó SE, Kispesti Nehézatlétikai SI.

A mennyiség tehát egyértelműen rendben volt. A minőségről elsősorban a 18 évesek és az idősebbek gondoskodtak. Voltak, akik meggyőző formát mutattak be, így például a 100 kilós Molnár Tamás és a 85 kilóra lefogyasztott Szilágyi Erik, mások pedig hatalmas küzdelemben, oda-vissza nyertek egymás ellen. Ez a két, legnehezebb emberünk, Kerstner Róbert és Pap Arnold összecsapásainál volt leginkább tetten érhető. Nehézsúlyban Papnak sikerült riválisát legyőznie, majd az open kategóriában jöhetett a visszavágó. Ezen az erőpróbán a világbajnoki bronzéremmel is rendelkező, az utóbbi hónapokban intenzíven fogyókúrázó Kerstnernek minden energiájára szüksége volt, hogy a sokáig holtpontra, állóháborúba, patthelyzetbe került állást végül a maga javára fordítsa.

Open eredményhirdetés: balról Pap, Kerstner, Szilágyi Erik, Nemes Dávid

A díjkiosztásokat követően Tar Mihály, a Magyar Sumo Szakszövetség társelnöke átbeszélgette az adott helyzetet a szóbajöhető válogatott jelöltekkel, akiknek a legközelebbi, komoly erőpróbát az áprilisban, Bakuban esedékes Európa-bajnokság jelenti. Az utazó együttest elkerülhetetlen konzultációkat követően, csak később jelölik ki.

(jochapress)

Read More

Európai olimpiai birkózóverseny – Tatán készülnek legjobbjaink

Tatán hangolódnak a budapesti olimpiai kvalifikációs versenyre a magyar birkózók. Jelenleg a kötöttfogású válogatott a fővárosban készül, de a március 19. és 22. között Budapesten megrendezendő olimpiára kvalifikáló európai viadal előtt a Tatai Olimpiai Központban készülhetnek legjobbjaink.

A római Európa-bajnokságot többek között Lőrincz Tamás és Korpási Bálint is kihagyta, helyette Kubában edzőtáboroztak és versenyeztek.

„Nagyon hasznos volt a kubai túra. Remek ellenfelekkel készülhettünk” – mondja Korpási Bálint, aki a budapesti rangos viadalon 67 kilogrammban lép szőnyegre a tokiói kvótáért.

„Az utóbbi években folyamatosan figyeltem a súlycsoport mezőnyét. Igyekeztem a súlyomat is úgy hozni, hogy végül a lehető legkevesebbet kelljen majd fogyasztanom” – emelte ki Korpási Bálint, aki a legutóbbi kubai hagyományos nemzetközi versenyen győzni tudott a ’régi súlycsoportjában’, azaz a 72 kilósoknál.

A 77 kg-ban a világbajnoki címvédő és olimpiai kvótás Lőrincz Tamás ezüstig jutott Kubában. A világklasszis kézsérülése miatt lépett akkor vissza a döntőtől. „Az ujjam sérült meg, és nem akartam kockáztatni. Most már minden jól alakul. A tatai edzőtáborban az lesz a jó, hogy egy ütős nemzetközi mezőny jön majd össze.” – tette hozzá Lőrincz Tamás, aki arra utalt, hogy 16 országból több, mint 110 versenyző készül a mieinkkel együtt.

Read More

Sportlövészet – Eb-t nyert az olimpiai bajnok fia

Micsoda start: Hammerl Soma arany-, Mészáros Eszter bronzérmes lett a Wroclawban zajló 10 m-es Európa-bajnokság első napján, a juniorok légpuskaversenyében. Soma vezetékneve nem véletlenül cseng ismerősen a sportkedvelők számára: édesapja, dr. Hammerl László, Tokió olimpiai bajnoka, a Nemzet Sportolója, édesanyja pedig a világ- és Európa-bajnok Joó Éva. Az UTE 18 éves versenyzője a második legjobb eredménnyel (624.9.) […]

Read More

Szilágyi félpályás gólján ámul a vízilabdavilág – videó

Demoralizáló gólt lőtt a hollandoknak a magyar játékos a szentesi világliga meccsen. Mint ismeretes, 12-7-re győztünk a hollandok ellen a világliga selejtezőn Szentesen. Nos, a mérkőzés nem csak erről lesz emlékezetes, hanem Szilágyi Dorottya nagy góljáról is, aki félpályáról óriási gólt akasztott. A találatot itt lehet megtekinteni… Magyarország – Hollandia 12-7 (3-1, 1-3, 6-3, 2-0) Szentes, vezette: […]

Read More

Bíró Attila: nagyon jól játszottak a lányok

A kapitány a hollandok ellen aratott siker után bizakodó. Fotó: MTI / archív Mint ismeretes, Szentesen kedden 12-7-re vertük Hollandiát. A diadal után a szövetségi kapitány így nyilatkozott: Egyik csapat sem erre a mérkőzésre készült elsősorban, ugyanakkor adhat némi muníciót a jövőre nézve, hogy ez több volt mint egy edzőmeccs. Nagyon jól játszottak a lányok, […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.