A DVTK nyert, a Győr kikapott a franciaországi nyitányon

A DVTK HUN-Therm nyert, a SERCO UNI Győr viszont hosszabbítás után kikapott szerdán Franciaországban a női kosárlabda Euroliga nyitókörében.

DVTK

A magyar bajnok – és tavaly Euroliga-győztes – Sopron Basket anyagi problémák miatt visszalépett a nemzetközi kupaküzdelmektől, így a 2023/24-es idényben az NB I-ben második Győr került alanyi jogon a főtáblára. Cziczás László vezetőedző együttese a Villeneuve d’Ascq LM csarnokában kezdte meg az európai szezont.

A francia alakulat februárban az NKA Universitas PEAC-ot búcsúztatta még egy osztállyal lejjebb, az Európa Kupa nyolcaddöntőjében. Később a Villeneuve elődöntőt vívott az EK-ban, odahaza pedig a bajnoki fináléig jutott.

A kontinentális elitbe hat év után visszatérő győriek – akik a 2016/17-es alapszakaszban csak egy meccset nyertek – öt perc elteltével már kilenc ponttal vezettek, főként a brit Kristine Anigwe révén. A Rába-parti alakulat a folytatásban már kevésbé tartotta kézben a mérkőzést, a 11 pontos előny elolvadt, a félidőben 45-49 állt a nagyórán.

Térfélcsere után a júniusban Európa-bajnoki negyedik válogatott csapatkapitánya, Dubei Debóra is rákapcsolt, az utolsó szakasz 65-69-ről indult. A hajrában az ellenfél 84-84-re mentette a mérkőzést, majd az ötperces hosszabbítás is a lendületben lévő franciáké lett.

Az NB I-ben bronzérmes DVTK az előző szezonban alanyi jogon szerepelt a csoportkörben, 14 alapszakaszmeccséből hatot megnyert, és csoportjában a hatodik helyen fejezte be első idényét az Euroligában. A jelenlegi kiírásban a selejtezőben kezdett Völgyi Péter együttese, amely a London Lions búcsúztatásával harcolta ki fennállása során – és egymás után – másodszor az Euroliga főtábláját.

A szerdai nyitányon a franciák 10-0-val repülőrajtot vettek, de néhány perccel később már 13-12 állt a nagyórán. A második negyed már a vendégek fölényét hozta, főként az amerikai Kaila Charles és montenegrói Milica Jovanovic jóvoltából, a nagyszünetben 32-35 volt az állás.

Fordulás után is Völgyi Péter együttese diktálta a tempót, csaknem kétszer annyi lepattanót szedett, mint ellenfele, és az utolsó játékrészben már csak kilenc pontot engedélyezett a házigazdáknak.    

Ami a többi magyar érdekeltségű klubot illeti, a Mersin némi meglepetésre 82-77-re kikapott odahaza a spanyol Salamancától, a törököknél Kiss Virág 4 pontot szerzett, Studer Ágnes pedig nem talált a gyűrűbe.

Juhász Dorka
Juhász Dorka. Fotó: FIBA

Juhász Dorka csapata, az olasz Schio hazai pályán 70-50-re verte a sérült Bernáth Rékát nélkülöző lengyel Lublint, a WNBA idei újoncötösébe beválasztott Juhász 9 ponttal és 7 lepattanóval zárt.

A Gereben Líviával felálló, romániai Sepsi 85-57-re alulmaradt a spanyol Zaragoza csarnokában, a magyar játékos két pontig jutott.    

Női kosárlabda Euroliga

1. forduló

A csoport

LDLC ASVEL Feminin (francia) – DVTK HUN-Therm 57-67 (15-12, 17-23, 16-19, 9-13)
LDLC ASVEL Feminin:
Fauthoux 18/3, Gruda 4, Quevedo 3/3, Chartereau 7, Davis 7/3. Csere: Risacher, Camara, Mouyokolo2, Miyem 16/6.
DVTK HUN-Therm: Charles 14/3, Aho 2, Lelik 14/6, Garbin 11, Jovanovic 9/3. Csere: Kányási 11/3, Tadic 6, Grigalauskyte.
    
B csoport

Villeneuve d’Ascq LM (francia) – Serco UNI Győr 93-92 (22-32, 23-17, 20-20, 19-15, 9-8) – hosszabbítás után
Villeneuve d’Ascq LM:
Burke 29/6, Diaby 19, Heriaud 3/3, Salaun 12/6, Smalls 19/9. Csere: Abraham -, Ble -, Causeur -, Gueye -, Hirsch 4, Mbaka 4, Zellous 3.
Győr: Anigwe 27, Bach 11/3, Dubei 21/15, Goree 12/6, Slocum 13/9. Csere: Dombai 6, Gyöngyösi -, Hegedűs -, Ruff-Nagy 2, Török -.

Forrás: DVTK.eu / MTI

Bernáth Réka a DVTK ellen már pályára lépne

Post Views: 5

JochaPress