Pályázatot írtak ki a férfi szövetségi kapitányi posztra!

vizilabda altalanos02Az elnökség döntött, pályázatot írnak ki a kapitányi posztra. Mint ismeretes, Benedek Tibor elköszönt a válogatottól, így a megüresedett férfi kapitányi posztra az elnökségnek döntenie kellett, hogy pályázat vagy felkérés alapján fogja-e a kijelölni utódját. A mai ülésen úgy határozott az elnökség, hogy pályázatot ír ki. PÁLYÁZAT Az MVLSZ Elnöksége pályázatot ír ki a felnőtt […]

Read More

A jég az élete

Nagy terveket szövöget a Sportország SC jégtáncosa, a MOL Új Európa Alapítvány által támogatott Marton Villő. A 15 éves válogatott korcsolyázó partnerével, Semko Danyillal közös bemutatkozó idényét követően a 2016/17-es szezonban már komolyabb célokat tűzött ki maga elé: ismét szeretne … Bővebben

Read More

Úszószövetségi vita – Bernek menedzsmentje szerint világnézeti és látásmódbeli különbség van

bernekA több sportolót, köztük a rövidpályás világ- és Európa-bajnok Bernek Pétert is képviselő Strongaa Management vezetői szerint elsősorban világnézeti és látásmódbeli különbség van a versenyzők és a Magyar Úszó Szövetség között. Csütörtökön a Sport TV Mai helyzet című műsorában a cég ügyvezetője, Kőrösparti Gábor és sportigazgatója, Tarpai Zoltán beszélt konkrétumokról, hozzátéve, hogy ez a konfliktus […]

Read More

Külön utakon folytatja a világbajnok kajakpáros

Az olimpiai programváltozás, vagyis, hogy a 2020-as tokiói játékokon már nem rendeznek férfi K-2 200 méteren versenyt, alapos fejtörést okozott Hüvös Viktor csoportjának, a Kicsi Teamnek. Tótka Sándor és Molnár Péter a szám világbajnoki címvédői, olimpiai negyedikek, így nagyon fontos, hogy klasszisaink merre indulnak tovább – írja a kajakkenusport.hu.

Read More

Sporteszköz a gyerekeknek

A végéhez közelednek az idei iskolai sportági bemutatók a Sport Legyen a Tied!-programsorozat keretében. A sportot népszerűsítő rendezvények sorában dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár ezúttal a székesfehérvári Németh László Általános Iskolába látogatott, amelynek diákjai örömmel vették birtokba az ajándékba … Bővebben

Read More

Úszószövetségi vita – A MÚSZ vezetősége konkrétumokat vár

muszA Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése konkrétan szeretné tudni, hogy az úszással kapcsolatosan milyen gondjaik vannak a versenyzőknek. “A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül” – írta a testület az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében. Az […]

Read More

Ki lesz a férfi kapitány?

ferfi valogatott belgrad02Fontos nap ez a magyar vízilabda életében.  Ma 14 órakor kezdődik a Magyar Vízilabda Szövetség ülése, ahol megvitatják a kapitányi poszt jövőjét. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség újraválasztott elnöke Benedek Tibor, korábbi szövetségi kapitány lemondása után az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, hogy több magyar edző is alkalmas lehet a magyar férfi vízilabda-válogatott szakvezetőjének. „Az új […]

Read More

Megújult a TD Store weboldala

Válogatottunk főtámogatója frissített megjelenéssel és tartalommal várja az amerikai foci felszerelések, szurkolói termékek és gyógyászati-, valamint egyéb sporteszközök vásárlóit! A McDavid és Shock Doctor termékek hazai nagykereskedője széles palettával várja régi és új vásárlóit a 1095 Budapest, Soroksári út 8-10. …

Read more

Read More

Rap és csapatépítés

Rendhagyó csapatépítő és közösségkovácsoló programot szervezett Kállai Ákos utánpótlás-kapitány és a szövetség a korosztályos öttusázóknak: néhány napig Tatán „drámatáborozott” a krém, ahol szituációs játékokon vettek részt a sportolók, és még rapszövegeket is írtak. reb • „A mi fiataljaink is jóban vannak, … Bővebben

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.