A mester szerepébe kerül Romain Grosjean
A francia F1-es ezentúl a Renault versenyzői akadémiájába tartozó Louis Deletraz mentora lesz – számos hasonlóság van közöttük, például ugyanabba az iskolába jártak.
A francia F1-es ezentúl a Renault versenyzői akadémiájába tartozó Louis Deletraz mentora lesz – számos hasonlóság van közöttük, például ugyanabba az iskolába jártak.
Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója már a nyári erősítéseket tervezi. Eddig alig lehetett olvasni egy…
A Kozármisleny nem állt messze az újabb bravúrtól, de végül a Békéscsaba továbbjutásával ért véget a két csapat kupapárharca. Az Újpest FC idegenben is nyerni tudott a Tiszaújváros ellen.
Az atlétikai szövetség minden eszközével a szakosztályok munkáját, helyzetének javítását igyekszik elősegíteni – rögzíti Gyulai Márton, a szervezet főtitkára a korábban készült összeállításunk kapcsán. A szakember saját hatáskörben készülő edzői programról is beszélt honlapunknak. reb • Nagyjából két héttel ezelőtt … Bővebben
A Ferrarinak még szüksége lenne egy kis időre, hogy megfelelően felkészüljön a 2016-os F1-es szezonra, azonban Sebastian Vettel bízik benne, hogy a szezonnyitóig végeznek a tervezett programmal.
Megérkezett az új F1-es időmérős tervezet legújabb variációja: Bernie Ecclestone maga kezeskedett afelől, hogy már a szezonnyitón be tudják vezetni a kieséses rendszert – egy „kis” módosítással.
Magyar Csanád kiemelte, hogy továbbra is magyar játékosokat foglalkoztatnának, de a nagyobb kihívások miatt ők is elcsábultak. A tavalyi szezon miatt hiányérzete lehet a fővárosiaknak, hiszen nem sikerült megvédeniük a címüket a HFL-ben, és az U19-es szezonban ugyan eljutottak a …
Ön is futott már bele extra gyors, és tartós eredménnyel kecsegtető diétába? Akkor valószínűleg ön is csalódott már nagyot, és érezte azt, hogy átverték. Ez azért lehet, hiszen a köztudatban rengeteg téves elképzelés kering arról, hogyan is lehet eredményesen fogyni. Lássuk most ezek közül néhányat, melyekről Varga Dóra, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa rántja le a leplet.
71 éves korában elhunyt a hazai lovas élet színes és humoros egyénisége. A Budapesti Honvéd Hidász utcai lovardájában édesapjától, id. Erdős Sándortól szívta magába a lovasvilág örömeit. Fiatalon sikeres díjugrató versenyző volt, majd később eredményes pedagógus és edző. A Petneházy lovarda megálmodója, majd a Pest megyei lovasélet meghatározó személye. Szezonról-szezonra, hétről-hétre díjlovas és díjugrató versenyek résztvevője, nagyszerű lovasember. A magyar lovastársadalom emlékét örökké meg kell, hogy tartsa, hiszen számtalan tanítványa és barátja tovább viszi Erdős Sándor hagyatékát.

A tavalyi év forint-euró árfolyama kedvezően hatott az autóexportra: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2012-ben 10.785 autót vittek külföldre hazánkból. Legtöbb esetben Szerbia és Németország volt a magyar használtautók célállomása, legkeresettebbnek a dízel gépkocsik számítottak.
A glima a sokféle skandináv népi birkózás egyike, az évezredes viking kultúra öröksége. Abban a korban nők is űzték, és minden korosztályban divatos volt. Ma izlandi birkózásnak is nevezik, amely az 1912. évi stockholmi olimpián is szerepelt, igaz, csak bemutatósportágként. … Bővebben
A Forbes magazin ismét elkészítette a 25 légértékesebb magyar sportoló listáját. A rangsorban három vízilabdázót találunk. Az újság a tavalyihoz hasonlóan idén is két szempont alapján pontozta a sportolókat, 60 százalékban a 2015-ös sportteljesítményük, még 40 százalék a pénztermelő képességük határozta meg helyezésüket. Egy évvel ezelőtt még hat vízilabdázó is volt a listán, – a mostani hárommal egyetemben Szivós Márton, Madaras Norbert […]
A néhai francia versenyző mentoráltja mellett egy volt Ferrari-pilóta fia csatlakozott a Scuderia F1-es akadémiájához – előbbi ráadásul a Haasnál is szerepet kaphat, akiknek még nincs tartalékpilótája.
Az össze-vissza variálás nem tünteti fel túl jó színben az F1-et, véli a Mercedes pilótája, míg kollégája egyáltalán nem érti, miért kellett felborítani a kvalifikáció megszokott, működő rendszerét…
A lőtéren és azon kívül is jelentős sikereket hozott a győri 10 méteres sportlövő Európa-bajnokság. Sinka László főtitkár elégedett, s úgy érzi, a mostani színvonal lehet az alap a két év múlva, ugyancsak idehaza esedékes újabb kontinensviadalra. reb • „Már … Bővebben
Négy fronton is indul a Budapest Wolves idén! Az biztos, hogy idén is új HFL-győztesünk lesz, hiszen a Bratislava Monarchs idén úgy döntött, hogy nem indul a megmérettetésen, így a sorozat történetében továbbra sem lesz címvédés. Viszont a Budapest Wolves …
Tél végén a vitaminraktáraink kiürülésével könnyebben terjed az influenza és gyakran törnek ki egyéb, vírusos eredetű járványok. A legtöbb veszélynek talán a közösségbe járó gyerekek vannak kitéve, nem ritka, hogy egy óvodás csoporton vagy iskolás osztályon végigsöpör egy betegség. A felső légúti megbetegedés mellett a leggyakoribbak a hányással és hasmenéssel járó fertőzések. Különösen ez utóbbinál nő meg a kiszáradás veszélye, ami gyerekek esetében nagyon rövid idő alatt veszélyes mértékűvé válhat.
Mi kell ahhoz, hogy megtörjön Lewis Hamilton utóbbi két évben látott F1-es uralma? Martin Brundle szerint maga a világbajnok lehet saját maga legnagyobb ellenfele – azért megemlítette Rosberget és Vettelt is.
Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoka úgy érzi, akár már most elkezdődhetne a 2016-os F1-es szezon, ugyanis az autó azonnal képes lenne a maximum teljesítményre.
A MAC Budapest a Znojmót, a Fehérvár a Vasast választotta ellenfélnek az osztrák jégkorong ifjúsági liga negyeddöntőjében. A juniorok bajnokságában a Fehérvár 1-1-re áll a Villachhal, a MAC elődöntőbe jutása ugyancsak a harmadik meccsen dől el. UP-info • Míg az osztrák jégkorong … Bővebben