Bőhm Csaba hetedik, Demeter Bence 16. az öttusa-világbajnokságon

Bőhm Csaba a hetedik, Demeter Bence pedig a 16. helyen végzett a bath-i olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság férfi versenyében. A magyar csapat – melyben Bereczki Richárd az elődöntős eredményével szerepelt – negyedik lett.

Bőhm Csaba

A csütörtöki selejtezőből a négy magyar induló közül egyedül Koleszár Mihály nem tudott továbbjutni a legjobb 36 közé, a szombati elődöntőben pedig Bereczki Richárd fejezte be a szereplését.

A körvívást pénteken teljesítette a mezőny, a magyarok közül a csapatban és váltóban világ- és Európa-bajnoki címmel is rendelkező Demeter Bence szerepelt a legjobban, sőt, a 36 elődöntőst tekintve is ő érte el a legjobb eredményt 23 győzelemmel és 12 vereséggel. Így kedvező helyzetből kezdhette a szombati elődöntőt, melyből magabiztosan lépett tovább és a vasárnapi 18-as finálénak is az első helyről vághatott neki.

Gyorsan kiderült azonban, hogy nem tud kimagasló eredményt elérni, mert a lovaspályán 64 pontot vesztett, a lova sorra húzta le a rudakat, kilenc akadálynál volt rontása, amihez még egy másodperces időtúllépés is hozzájött.

A 15. helyre csúszott vissza, de aztán a bónuszvívásban – melyben a körvívás legjobbjaként utolsóként lépett az emelt pástra – megnyerte egyetlen asszóját, amiért négy pontot kapott, ezzel 14. volt. A 200 méteres úszás után viszont megint 15., miután a medencében 2:04.41 perccel a 13. időt érte el. A négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futásban 10:30.80 perccel a 15. eredménnyel egy helyet visszacsúszott.

Bőhm Csaba – aki július elején az Európa Játékokon, egyben Eb-n kiharcolt harmadik helyével már olimpiai kvótás – 18 győzelemmel, illetve 17 vereséggel zárta a pénteki vívást és a vasárnapi döntő rajtjánál a 11-13. helyen állt. A lovaglása neki sem alakult jól, öt verőhibával 35 pontot vesztett a kiinduló 300-ból. A bónuszvívásban nem szerzett pontot, 2:00.30 perces úszásával, amellyel a hatodik legjobb volt, a 14. helyen állt – Demeter előtt – a kombinált számot megelőzően. Az utolsó szakaszban azonban parádésan teljesített, 9:48.20 perccel ő volt a leggyorsabb, ennek köszönhetően hét helyet előre tudott lépni.

 „Teljesen váratlanul ért a mai lovaglás” – mondta az MTI érdeklődésére Martinek János szövetségi kapitány. „Hozzá kell tenni, hogy vegyes volt a lóállomány, a legutóbbi itteni világversenyen, a 2019-es olimpiai kvalifikációs Eb-n sokkal jobb lovakat állítottak ki a rendezők. Úgy érzem, nem csak a versenyzők hibája volt ez a teljesítmény, nem csak rajtuk múlt a gyengébb szereplés. Ezek nem öttusalovak voltak, más tudás kell hozzájuk. Két-két versenyzőnk jutott döntőbe, de nagyobb lehetőség volt ebben a versenyben, mint amit a végeredmény mutat. Jobb lovaglással harcban lehettünk volna az érmekért.” 

Joseph Chong
Joseph Chong

A győztes brit Joseph Choong és a harmadik helyezett egyiptomi Mohanad Saban már rendelkezett párizsi indulási joggal, az ezüstérmes mexikói Emiliano Hernandez viszont most szerezte meg.

A döntőbe a britek, az egyiptomiak és a dél-koreaiak három-három versenyzővel jutottak be, a magyarok kettővel, más nemzeteket pedig egy-egy öttusázó képviselt, így a magyar csapat negyedik helye már a finálé előtt biztos volt. Győztek az egyiptomiak a britek és a dél-koreaiak előtt. Utóbbi két együttes azonos ponttal zárt.

Alapesetben az első három hely ért kvótát, de azzal a megszorítással, hogy ha olyan öttusázó végez érmes pozícióban, aki már korábban kiharcolta az ötkarikás részvétel lehetőségét, a kvóta nem tolódik lejjebb, a ki nem osztható helyeket a 2024. június 17-én érvényes olimpiai világranglistáról töltik majd fel.

Férfi egyéni verseny, világbajnok:

   Joseph Choong (Nagy-Britannia) 1523 pont
2. Emiliano Hernandez (Mexikó) 1518
3. Mohanad Saban (Egyiptom) 1514
…7. Bőhm Csaba 1502
…16. Demeter Bence 1452

Férfi csapatverseny, világbajnok:

   Egyiptom (Mohanad Saban, Ahmed Elgendi, Mohamed Elgendi) 4530 pont
2. Nagy-Britannia (Joseph Choong, Charles Brown, Myles Pillage) 4450
3. Koreai Köztársaság (Li Csi Hun, Dzsung Dzsin Hva, Dzsun Vung Te) 4450
4. Magyarország (Bőhm Csaba, Demeter Bence, Bereczki Richárd) 4082

(MTI)

Világbajnoki bronzérmes a magyar női öttusacsapat

Post Views: 2

JochaPress