Verstappen nyerte a telt házas zandvoorti viadalt

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a telt ház előtt rendezett Forma-1-es Holland Nagydíjat, melyet a szeszélyes időjárás tett izgalmassá.

Verstappen

A 25 éves pilótának ez pályafutása 46. és az idei 11. futamgyőzelme

A rajt után azonnal eleredt az eső, és ahogy a mezőny az első kör végéhez ért, már a vizes aszfalton próbálták pályán tartani az autókat a versenyzők. Max Verstappen (Red Bull) megőrizte az első helyet, Lando Norris (McLaren) volt a második, míg George Russell (Mercedes) a harmadik. A kör végén többen a kerékcsere mellett döntöttek, sokan viszont nekivágtak a második körnek is a száraz pályára alkalmas gumikkal, de ők hamar belátták, hogy szükség lesz a cserére.

Miután a mezőny majdnem minden tagja járt a boxban, Sergio Pérez (Red Bull) állt az élen, de az ötödik helyre visszaeső Verstappen rohamtempóban kezdte megelőzni a riválisokat és kisvártatva már csapattársa nyakán loholt. Az eső elállt, így sorra következtek az újabb kerékcserék, melyek során Verstappen átvette a vezetést Péreztől, harmadiknak pedig Fernando Alonso (Aston Martin) sorolt be, de rövidesen a biztonsági autó mögött kellett folytatniuk a körözést, miután Logan Sargeant (Williams) a falnak csapta a versenyautóját.

A száguldás a 22. körben folytatódhatott és a következő húsz körben az élmezőnyben nem történt változás: Verstappen magabiztosan tartotta a vezető pozíciót, Pérez és Alonso pedig a második és harmadik pozíciót őrizte.

A 46. és az 50. kör között a dobogós helyeken száguldók autóin újfent kereket cseréltek, ezeket követően Verstappen változatlanul az élen állt, Pérez második volt, míg Alonsónak elrontották a boxkiállását, mely túl lassúra sikerült, így a spanyolnak meg kellett küzdenie a harmadik pozícióért. A mezőny korelnöke viszont első próbálkozásra lehagyta ferraris honfitársát, Carlos Sainz Juniort, így visszaszerezte a dobogós helyet.

Nyolc körrel a vége előtt hatalmas eső zúdult a zandvoorti létesítményre, a versenybíróság pedig emiatt piros zászlóval félbeszakította a viadalt, de Alonso ekkor már második volt, mert megelőzte a célegyenes végén hibázó Pérezt.

Az újraindítást követően Verstappen nem rontott, Pérez viszont a büntetése miatt le kellett, hogy mondjon a dobogós pozícióról, amely az egyébként remekül versenyző Gasly ölébe hullott.

Verstappen megállíthatatlanul halad a címvédés felé, előnye már 138 pont az összetettben Pérezzel szemben.

Zandvoort

Max Verstappen (Red Bull) – 1. hely

„Hihetetlen! Ma nagyon nem könnyítették meg a dolgunkat ezzel az esővel, de végig remek döntéseket hoztunk. Libabőrös voltam, amikor a holland himnuszt hallgattam. Nagyon büszke vagyok. Majd a jövő héten kiderül, meglesz-e a tizedik győzelem. Most kiélvezem ezt a hétvégét. Persze ott lesz rajtunk a nyomás, hogy teljesítsünk, de most nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtam nyerni ezt a versenyt.”

Fernando Alonso (Aston Martin) – 2. hely

„Nagyon intenzív futam volt. Az elején esett az eső, és akkor nagyon gyors tudtam lenni. Talán az elején egy körrel később álltunk ki kereket cserélni, mint kellett volna, de ezzel sokan így voltak ma. Az autó szárnyalt, nagyon versenyképes és könnyen vezethető volt. Ilyen körülmények között mindig olyan autóra van szükséged, amiben bízhatsz, és ez ma megvolt, nagyon tudtam bízni benne. Nagyon élveztem a futamot és köszönöm az energiát, amit itt kaptunk Zandvoortban. Egészen egyedi az itteni légkör. Két éve, mikor visszatért a futam, azt hittem, sosem lesz itt dobogós helyezésem. Nem is gondolhattam ilyenre, erre most itt vagyok! Különleges, hogy Maxszal és Pierre-rel osztozhatok a dobogón. A futamon nehéz volt koncentrálni, összeszedettnek maradni ennyire hosszú ideig. De mint mondtam, ez egy különleges helyszín, szóval próbáltam fókuszált maradni és ez sikerült is. Gratulálok Maxnak! A végén próbálkoztam, gondolkodtam rajta, hogy megpróbálom leelőzni Maxot, de úgy voltam vele, talán elhagytam volna a pályát, szóval, visszafogtam magam.”

Pierre Gasly (Alpine) – 3. hely

„Elképesztően boldog vagyok! Micsoda futam volt! A szünet nagyon jó volt, jó, hogy pihenhettünk egy kicsit. Nem volt könnyű az első év. Próbáltunk folyamatosan fejlődni, és ebben a lendületben jöttünk most vissza. Spában a sprinten harmadik voltam, de az nem volt igazi dobogó, most viszont nagyon boldog vagyok, a srácok miatt is. Egy ponton egy kicsit mérges voltam, mert én is kaptam egy öt másodperces büntetést, majd amikor Sergio (Pérez) is, akkor úgy voltam vele, az állás egy-egy lett. Nagyon keményen nyomtam a végén, próbáltam ebben az öt másodperces ablakban maradni. A futam végig számos kihívást tartogatott, és nagyon hosszú volt. De nagyon boldog vagyok, a csapat miatt is!”

Holland Nagydíj, Zandvoort (72 kör, 306,587 km, a pontszerzők):

1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 2:24:04.411 óra
 2. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 3.744 másodperc hátrány
 3. Pierre Gasly (francia, Alpine) 7.058 mp h.
 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 10.068 mp h.
 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 12.541 mp h.
 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 13.209 mp h.
 7. Lando Norris (brit, McLaren) 13.232 mp h.
 8. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 15.155 mp h.
 9. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 16.580 mp h.
10. Esteban Ocon (francia, Alpine) 18.346 mp h.
    Leggyorsabb kör: 1:13.837 perc (Alonso, 56. kör)

A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 9 van hátra)

Versenyzők:
 1. Verstappen 339 pont
 2. Pérez 201
 3. Alonso 168
 4. Hamilton 156
 5. Sainz 102 
 6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 99
 7. George Russell (brit, Mercedes) 99
 8. Norris 75

A vb egy hét múlva Olaszországban folytatódik.

Forrás: Boxutca / MTI

Verstappen a hatodik helyről rajtolva is nyert

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen tökéletes napját csak a trófeája összetörése árnyékolta be

Verstappen Silverstone-ban is legyőzhetetlen volt

Verstappen Spielbergben is megállíthatatlan volt

Verstappen Montréalban is nyert

Verstappen Barcelonában is megállíthatatlan volt

Verstappen rajt-cél győzelmet aratott Monacóban

Verstappen a kilencedik helyről rajtolva nyert Miamiban

Max Verstappen először győzött Melbourne-ben

Post Views: 2

JochaPress