Rio 2016 – Kenderesi bronzérmes, Cseh hetedik 200 méter pillangón
Kenderesi Tamás bronzérmet nyert, Cseh László pedig világbajnoki címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón a riói olimpián. A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset. Minden idők legeredményesebb […]

Hosszú Katinka harmadik aranyérmét 200 méter vegyesen nyerte a riói olimpián. A szám világbajnoki címvédője és világcsúcstartója kedden 2:06.58 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott, ezzel ő az első, aki a brazíliai metropoliszban triplázott. Az ötszörös világbajnok 27 éves versenyző korábban 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton pedig minden idők második leggyorsabb úszásával győzött. A […]
Gyurta Dániel nem tartja akkora csalódásnak, hogy címvédőként nem sikerült elődöntőbe jutnia 200 méter mellen a riói olimpián: a kiváló úszó ugyan elismeri, hogy hullámvölgyben van, de már a jövő évi, budapesti világbajnokságra tekint előre. “Azt éreztem, hogy van egy sebességhatár, aminél egyszerűen nem tudtam gyorsabban úszni” – mondta a vegyes zónában az UTE 27 […]
Szoros meccsre számított Bíró Attila, végül az is lett a Kína elleni. A szövetségi kapitány értékelt a lefújást követően. Bíró Attila, az M4 Sport-nak: Erre számítottuk, hogy kemény mérkőzés lesz. Egyrészt visszavágtuk az elmúlt évek vereségeiért, másrészt jó kezdés volt. Tudtuk, hogy szoros lesz a mérkőzés, de minden meccsen a győzelem a cél. Nem adják […]
Női válogatottunk Kína ellen ugrik medencébe az olimpián. – a játékosok a vízben – a himnuszok jönnek – a csapatok bemutatása zajlik – az első meccs lesz a miénk a mai napon. – női válogatottunk meccse 14 órától kezdődik. A mai nap programja: augusztus 9. (K), 14.00: Kína–MAGYARORSZÁG augusztus 9. (K), 15.20: Olaszország–Brazília augusztus 9. […]
Az első meccset sikerrel vették a lányok az olimpián. Jó játékkal, szép gólokkal rukkolt elő a csapat a harmadik negyedben pedig állva hagyta Kínát. Az első gólra perceket kellett várni, – azonban addig is voltak akciók – mikor Takács egy fórból megszerezte a vezetést. A kínaiak rögtön egyenlítettek, Ma Huanhuan révén, 1-1. A továbbiakban sem […]
Cseh László és Kenderesi Tamás is fináléba jutott a 200 méter pillangó hétfői elődöntőjéből a riói olimpián. A szám világbajnokaként a 30 éves Cseh 1:55.18 perces idővel megnyerte a futamát, pedig ez a teljesítménye négy századdal lassabb volt, mint amit az előfutamban úszott. Így is harmadikként került a legjobb nyolc közé. “Először is gratulálok Hosszú […]
Keszthelyiék első ellenfele Kína lesz ma délután. A férfiakhoz hasonlóan a nőknél is miénk lesz az első meccs a tornán. Bíró Attila csapata Kínával találkozik délután 2-kor. Az ellenfelünkkel szemben jó emlékeink lehetnek, hiszen az Eb előtt kétkapuzott egymással a két csapat és rendre mi nyertünk. Most élesben kell bizonyítani. A spanyol – amerikai meccs, […]
Hosszú Katinka a 400 méter vegyesen aratott diadala után a 100 méter hát hétfői fináléjában is aranyérmet nyert a riói olimpián. A Vasas 27 éves világklasszisa 58.45 másodperces országos csúccsal diadalmaskodott az amerikai Kathleen Baker előtt. A régi rekordot (58.78) tavaly augusztusban a kazanyi világbajnokságon érte el. A mostani eredmény minden idők második legjobbja 100 […]
Második olimpiai mérkőzésén is döntetlent játszott férfiválogatottunk. Benedek Tibor értékelte az ausztrálok elleni teljesítményt a lefújást követően. Benedek Tibor, az M4 Sport-nak: Egy harcos, kemény mérkőzés volt. Nagyon jól fogtak szorost az ausztrálok, nehezen értünk fel és ezért rövidebbek voltak a támadásaink. Az emberelőnyöket mindkét csapat 60%-kal használta ki, ez nekünk jó, de rossz hátrány. […]