Győzelemmel zárta női válogatottunk a világliga selejtezőt – Irány a szuperdöntő!

Budapest, 2017. január 24.
Az olasz Federica Radicchi (b) és Bujka Barbara a Magyarország - Olaszország nõi vízilabda világliga mérkõzésen a budapesti Laky Károly Uszodában 2017. január 24-én.
MTI Fotó: Illyés TiborIdegenben arattak győzelmet Bíró Attila-tanítványai a világliga selejtező zárófordulójában. A lányok így csoportgyőztesként meneteltek a Szuperdöntőbe. Már a mérkőzés elejétől kezdve diktálta a tempót női válogatottunk. Gurisatti bő egy perc elteltével betalált, majd Somhegyi gólja a hajrában jött és az utolsó “szó” is a magyar csapaté volt az első negyedben, Szilágyi révén. A három gól […]

Read More

Debrecenben zárul a vb-kvalifikáció

uszasA szerdától szombatig Debrecenben sorra kerülő országos bajnokságon nyílik utoljára lehetőség az úszócsapatba kerülésre minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményére, a nyári vizes világbajnokságra – hangzott el a Duna Arénában tartott keddi sajtótájékoztatón. Bienerth Gusztáv elnök elmondta, azért a cívis városban rendezi a Magyar Úszó Szövetség az ob-t, mert Debrecen több világversenynek otthon adva bizonyított már, […]

Read More

Férfi Ob I: Folytatódik a rájátszás – Sok minden eldőlhet

szolnok-osc20160101Öt párharc még nem dőlt el a rájátszás első köréből. Szerdán három mérkőzéssel jelentkezik a világ (egyik) legjobb bajnoksága. Folytatódik a férfi Ob I., rájátszása. A BVSC is vízbe ugrik szerdán a Szeged ellen, a vasutasok 6-0-ás összesítésről kezdik a párharcot. A Miskolc lezárhatja a rájátszás első körét, hiszen ha nyer, az 5. helyért küzdhet. A Szolnok […]

Read More

Klubvízilabda – Már két serleg a zsebben

lenkupauvse-padova02Az idei szezonban már két kupát nyertek a magyar csapatok, de most jöhet a java. Kiemelkedő szezont zárhat a honi klubélet. Egy élmény volt a helyszínen átélni a Fradi és az UVSE győzelmét az Euro Kupa valamint a LEN Kupa döntőjében, de ne feledkezzünk meg a Dunaújváros harmadik helyéről sem a hétvégén. Mint ismeretes, legutóbb […]

Read More

Újabb szabálytervezet – Íme, ilyen lehet ősztől a vízilabda

vizilabdaaltalonos201704Már ősztől új szabályokkal játszhatják a vízilabda mérkőzéseket. Erről Budapesten dönthetnek a nyári vb-n, most újabb tervezet jelentek meg az új regulákat illetően, íme… A wpdworld.com megint beszámolt, hol is tartanak az új szabályokat illetően a sportág előjárói. Mint ismeretes, a budapesti vb előtti kongresszuson dönthetnek ezekről. Amennyiben elfogadják a módosításokat, már ezekkel az új […]

Read More

Női Világliga: Fontos mérkőzés jön

noi magyar-gorog mtiKedden Olaszországban száll vízbe női válogatottunk. Bíró Attila egy változást eszközölt a keretben.  Avezzanoban lehet csoportgyőztes női válogatottunk a világliga európai selejtezőcsoportjában. Az utolsó meccset Olaszország ellen vívja Bíró Attila együttese. A mieink már kijutottak a Szuperdöntőre, de presztizsjellege van a találkozónak. A jó előre kihirdetett kereten egy változást eszközölt a szövetségi kapitány, hiszen Tóth […]

Read More

Dabrowski Norbert: megyünk tovább

dabrowskinorbert01Az Eger elsőként jutott be a férfi Ob I fináléjába. A hevesiek mestere örül a Fradi elleni győzelemnek, de már a következő mérkőzésre is figyel.  Dabrowski Norbert az FTC legyőzése után: Most következik egy kis pihenő, és természetesen nagyon örülünk a bajnoki döntőnek, aztán készülünk a szezon következő állomására. A Fradi legyőzéséről pedig így vélekedett: […]

Read More

Siker a horvátok ellen is – Hibátlan mérleggel zárta válogatottunk a Mento Kupát

mentokupa201703U15-ös válogatottunk a Mento Kupa zárónapján is győzött. A sikerrel 100 százalékos mérleggel zárt Székely Bulcsú csapata. Győzelemmel zárta 2002-es csapatunk a Mento Kupát. A felkészülési torna utolsó napján a horvátok sem jelentettek gondot. A mieink Pető vezetésével öt gólt tettek közé. A tornát 100 százalékos mérleggel zárta a csapat, második Olaszorszag, míg harmadik Horvátország […]

Read More

Áts Bertalan – Fantasztikus egy ilyen csapatot irányítani!

uvselenkupa01Örömittas szavak a friss Len kupa-győztes edzőtől.  Áts Bertalan a vizipolo.hu-nak: Egy csapat erejét, egységét mindig a védekezés mutatja és az emberhátrány. Ez ma nagyon jól működött. Fantasztikus érzés egy ilyen csapatot irányítani. Mindenki előtt le a kalappal. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült az Euroliga négyes döntőjébe bejutni, pedig arra készültünk. A sors azonban, úgy hozta, […]

Read More

Az UVSE megnyerte a LEN-kupát!

uvselenkupa04Egyetlen góllal győzött az UVSE a Padova ellen, így megnyerve a másodikszámú európai kupát. A Dunaújváros a bronzérmet zsebelte be. A döntő mérkőzésen aztán  alaposan belecsaptak a közepébe a csapatok, még 1-0-ra vezetett Queirolo góljával a Padova, mely csapat egészen 2-2-ig tudta tartani a lépést a magyar bajnokkal, ám utána Takács majd Van der Sloot […]

Read More

Az UVSE megnyerte a LEN-kupát! (képgaléria)

uvselenkupa04Egyetlen góllal győzött az UVSE a Padova ellen, így megnyerve a másodikszámú európai kupát. A Dunaújváros a bronzérmet zsebelte be. A döntő mérkőzésen aztán  alaposan belecsaptak a közepébe a csapatok, még 1-0-ra vezetett Queirolo góljával a Padova, mely csapat egészen 2-2-ig tudta tartani a lépést a magyar bajnokkal, ám utána Takács majd Van der Sloot […]

Read More

Férfi Ob I: Megszorongatta az OSC a Szolnokot

andrijaprlainovicsszolnokAz utolsó negyedben tudta a maga javára fordítani a Szolnok az OSC elleni elődöntőt. A címvédőnek már csak egyet kell nyernie a fináléhoz. A Szolnok-OSC elődöntője összesítésben 3-3-ról kezdődött, hiszen az alapszakaszban egyszer-egyszer tudtak nyerni a csapatok egymás ellen. A mai mérkőzés elején már látszott, ez a meccs nem a védekezésről fog szólni, hiszen öt gólt […]

Read More

Mento Kupa: Szerbia is legyőzve – Tornagyőztes válogatottunk

mentokupa201701A második napon Szerbiát is legyőzte utánpótlás válogatottunk a Mento Kupán. mieink így megnyerték a miskolci felkészülési tornát.  A második nap is parádézott 2002-es utánpótlás válogatottunk a miskolci felkészülési tornán. Az első nap Montenegró és Olaszországon lépett túl a csapat most pedig Szerbia hódolt be, ráadásul öt góllal is jobbak voltak a mieink. A három […]

Read More

Vizes vb 2017 – Kék volt és még lesz is a Lánchíd

Budapest, 2017. április 14.
Kék színnel világítják meg a Lánchidat, a háttérben a budai Vár 2017. április 14-én, három hónappal a vizes világbajnokság kezdete elõtt. A látványosság május és június hónapban is megismétlõdik majd ezen a napon, folyamatosan jelezve a vb indulását. A nyáron július 14. és 30. között Budapesten és Balatonfüreden rendezik meg a 17. FINA Világbajnokságot.
MTI Fotó: Máthé ZoltánKék színben ragyogott péntek estétől szombat hajnalig Budapest egyik nevezetessége, a Lánchíd a nyári magyarországi vizes világbajnokságot népszerűsítő események egyik állomásaként. Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményére 90 ezer külföldit, összesen pedig 350 ezer nézőt várnak a szervezők. Péntek 20 órától szombat hajnali 1-ig világították meg a FINA, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség “alapszínével” a Lánchidat, […]

Read More

Nem fogom már viselni a sapkát – Szirányi elköszön a spanyol válogatottól

sziranyibalazsftcA friss Euro Kupa győztes a Fradiról, a bajnokságról és a spanyol válogatottságról is beszélt egy interjúban. Nagyon fontos ez a díj, hiszen a klub több szezonon keresztül építkezett érte – fogalmazott Szirányi Balázs az Euro Kupa sikerről a waterpolista.com-nak. Az új csapatáról, a Fradiról és a bajnokságról is kérdezték a centert. A pólós kifejtette, […]

Read More

Nagy csatában az UVSE jutott be a LEN Kupa fináléjába

uvse2016110101Szoros meccset játszott egymással az UVSE és a Dunaújváros. A találkozó hajráját azonban a lilák bírták jobban, így Áts Bertalan csapata jutott be a fináléba, ahol a Padova lesz az ellenfele. A mérkőzés utolsó negyedében még a Dunaújváros vezetett 6-5-re, innen jött vissza az UVSE. Kuna révén egyenlítettek a lilák, majd Szücs egy fórt értékesített, […]

Read More

Férfi Ob I: óriási debreceni feltámadás!

debrecen2016110101A Debrecen nem mindennapi tettet hajtott végre, ötgólos hátrányból jött vissza a Honvéd ellen és nyerte meg a meccset. Már 7-2-re is ment a Honvéd a második negyed hajrája előtt a rájátszás nyitányán, és senki nem gondolta, hogy a Debrecennek innen van visszaút, hiszen a nagyszünetben is közte öt volt, 8-3. Aztán beindultak a cívisvárosiak, […]

Read More

Nagyszerű rajt a Mento Kupán

mentokupa201702A miskolci Mento Kupán kettőből kettőnél tart 2002-es utánpótlás válogatottunk az első nap után.  Rangos utánpótlás tornát rendeznek Miskolcon a hétvégén. A magyar csapat mellett az olasz, a montenegrói, a horvát valamint a szerb válogatott is vízbe száll. Az első napon parádésen rajtolt együttesünk, hiszen az olasz mellett a montenegrói válogatottat is legyőzte Székely Bulcsú csapata. A […]

Read More

Jótékonysági akció – fát ültettek a pécsi vízilabdások

2017pecsfaultetesA férfi Ob I-ben szereplő Pécs csapata több mint száz fát ültetett el. A jótékonysági akcióval hagyományt szeretnének teremteni. A csapat kezdeményezésére és az egyesület támogatóinak köszönhetően több mint száz fával gazdagodott a Szivárvány Gyermekház melletti, mintegy 5000 négyzetméteres park. A facsemetéket az első osztályú vízilabdacsapat tagjai a támogató cégek munkatársainak közreműködésével ültették el. – […]

Read More