Benedek Tibor: nem tudom, leszek-e még szövetségi kapitány
Jelenleg nem tudja, lesz-e még magyar szövetségi kapitány Benedek Tibor, aki január 1-től az Újpest vízilabdaklubjának szakmai igazgatójaként dolgozik majd. “1989 óta, 27 éve vagyok a válogatott mellett. Most úgy érzem, el kell távolodnom tőle, más dolgokat csinálni. Ha eljön az ideje, és megjelenik bennem a hiányérzet, akkor majd elgondolkodom rajta” – nyilatkozta az M4 […]

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szerint tévúton járnak azok a versenyzők, akik a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka vezetésével nyílt levélben mielőbbi változásokat ösztönöznek a sportágban. A MÚSZ hétfői közleménye szerint – amelyet a szervezet azt követően juttatott el az MTI-hez, hogy az elnökség többsége igen szavazatával visszaigazolta azt – “a feltüzelt versenyzők tévúton járnak, […]
Idén még láthatjuk, de jövőre már valószínűleg nem. Tiba Péter rekordot döntött. Több mint 616 Ob I-es bajnokin szállt vízbe az UVSE játékosa, – az egykori junior világbajnok, ötszörös magyar bajnok – ezzel pedig megelőzte Ürögi Zsoltot. Nem figyeltem erre. – válaszolta a 41 éves játékos a Digi Sport Reggeli Startban arra a kérdésre, hogy […]
Hargitay Andrást javasolja elnöknek és helyette Sós Csaba jelenlegi szakmai alelnököt szövetségi kapitánynak Czene Attila az úszók és a szövetség közötti vitában. A korábbi sportért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek nyilatkozva reagált Hargitay András szavaira, aki múlt pénteken visszautasította Czene kijelentését, miszerint diktatúra van a szövetségben. “Hargitay András akkor mondana igazat, ha ő lenne az […]
Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) teljes vezetőségének távozását kérik azok az úszók, akik a múlt héten külön-külön emeltek szót a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt. Hosszú Katinka facebook oldalán tette közzé nyílt levelét, melyet most változatlanul közlünk: Nyilatkozat Budapest, 2016.11.21. A hétvégén egyeztetést tartottunk az úszósport képviselői és a Magyar […]
A grúzok elleni győztes világliga meccs után mondott búcsút a kapitány a kispadnak. Erkin Shagaev 2013-ban kezdte meg a munkát az orosz válogatottal. A játékosként 1980-ban olimpiát nyert szakvezetőt, egy évvel később már világversenyen üdvözölhettük a csapat élén. A budapesti Eb-n a 14. helyig vezette a válogatott, majd a 2015-ös kazanyi vb-n a 11. pozíció […]
Két igen fontos, nagy téttel bíró mérkőzést is rendeznek a férfi Ob I, 9. fordulójában. Jönnek a szuperrangadók a férfi Ob I-ben. Az A-csoportban OSC-Szolnok mérkőzést rendeznek, míg a B-ben FTC-Eger összecsapást. Az idei szezonban a már találkoztak egymással a felek. Némi meglepetésre a Tisza-partján győzött az OSC, míg Egerben döntetlen született a 2. fordulóban. Ha […]
Felhívást tett közzé Salamon Ferenc, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) masters bizottságának tagja, amelyben arra szólítja fel az úszószövetségi vitában megnyilvánulókat, hogy tegyék félre a sérelmeiket, és mindenki a feladatára koncentráljon. Az MTI-hez vasárnap elküldött nyílt levelében az európai szövetség (LEN) örökös tiszteletbeli tagja azzal fordult az érintettekhez, hogy “elég a harcból”. Emlékeztetett […]
A férfi Ob I 8. fordulójában a Szeged ellen rabolt pontot a Szentes. A sikert több meghatározó játékosa nélkül érte el a gárda, ahol már egy légióst haza is küldtek, helyette egy orosz válogatott érkezhet. A Szentes 5-5-ös döntetlent játszott a Szeged ellen a férfi Ob I, 8. fordulójában. György Dávid és Kis Kristóf Szeif játékára […]
Megvédte címét az UVSE a női Magyar Kupában. A fináléban jó védekezéssel a BVSC-t verte és zsinórban harmadszor ünnepelhetett a csapat. Az UVSE megvédi címét vagy a BVSC 2011 után ismét magasba emelheti a Magyar Kupa trófeát? – ez volt a kérdés a mai finálé előtt. Az elődöntőben Áts Bertalan lányai magabiztosan ütötték ki a […]
Egyszerűen élményszámba megy a játéka. Olimpiai és világbajnokunk ötöt hintett a KSI-nek, ezzel és a meccs egészében nyújtott teljesítményével érdemelte ki a “forduló legjobbja” címet. Varga Dénes játéka még mindig a világon a legjobb, a KSI ellen bizonyította. Öt gólt dobott a 8. forduló nyitányán. A találatok között volt megúszásgól, akciógól és büntetőből is eredményes […]
A férfi Ob I/b 9. fordulójában az YBL nagy csatát nyert meg, ismét győzött a Békéscsaba, a Honvéd elszenvedte második vereségét, a Neptun pedig tovább remekelt. Az A-csoport rangadója az YBL – UVSE meccs volt, melyen Köllő Attila csapat hét góllal volt jobb a liláknál. A sikerrel az YBL fellépett a negyedik helyre. A listavezető […]
A szokásoknak megfelelően válogatottak sora, köztük olimpiai érmesek, így Cseh László és Kapás Boglárka is indult az egyetemisták és főiskolások országos úszóbajnokságon, a Tüskeuszodában. Tizenhat felsőoktatási intézmény csaknem 200 hallgatója vett részt a szombati eseményen, jóval többen, mint az elmúlt esztendőkben bármikor – írta beszámolójában a sportági szövetség. Az ob-n, amelyet Kiss Ádám professzor, a […]
A BVSC Kaposváron szenvedett vereséget, míg a Szeged Szentesen döntetlenezett. Az OSC Pécsen izzadt meg, a forduló zárásaként pedig a Miskolc fontos pontokkal gazdagodott. Nem múlt el ez a forduló sem izgalmak nélkül. A Szolnok, a Fradi és az Eger is simán győzött, de az OSC kemény mérkőzést játszott Pécsen. Vincze Balázs tanítványai csak az […]
Az UVSE simán, míg a BVSC ötnéteresek után győzte le a Dunaújvárost az elődöntőben. Elsőként a címvédő küzdött meg a Szentessel a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Az UVSE az első negyedben 4-1-re elhúzott, de a második nyolc percben a Kurca-partiak is jelezték, hogy veszélyesek, hiszen 4-4-re végeztek egymással a felek. A nagyszünet után 6-0-ás […]
A férfi Ob I-ben a Szolnok és a Fradi is idegenben győzött, míg a Vasas tovább robog. Az angyalföldi együttes nagy lépést tett a felsőház felé. A férfi Ob I nyitányán a KSI nem tudott csodát tenni, bár Horváth János együttese jól tartotta magát két és fél negyedik. Varga Dénes a mezőny legeredményesebbje volt, míg […]
A szakember lett az UVSE szakmai igazgatója. Benedek Tibor hazatért a lila családhoz – kezdi az UVSE.hu A korábban megjelent sajtóhíreket megerősítve bejelentjük, hogy Benedek Tibor, háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok, jelenlegi szövetségi kapitány, január 1-től az UVSE szakmai munkáját irányítja. Büszkék vagyunk arra, hogy az Újpesttel BEK és Szuperkupát is nyerő, sokszoros […]
Hárman már biztosan pályáznak a férfiválogatott kapitányi posztjára. Most, hogy biztossá vált, hogy pályázat útján dönt az elnökség a kapitányi kérdésben, az Eger vezetőedzője is jelezte, megmérettetik. Nyilván motoszkált ez már a fejemben. Amikor megtudtam az elnökségi határozatot, akkor viszont gyorsan túl akartam lenni a döntésen. Ezért beszéltem először erről az elnökkel, aztán az esti […]
Nem lesz egyszerű dolga az új kapitánynak. Egy biztosnak tűnik, magyar szakvezető ülhet le Benedek Tibor helyére. Mint ismeretes a Magyar Vízilabda Szövetség pályázatot írt ki a férfi szövetségi kapitányi posztra. „Pályázatot írunk ki a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára, nagyjából ugyanazokkal a feltételekkel, mint négy évvel ezelőtt és bízunk benne, hogy olyan pályázók lesznek, akik […]
A legnagyobb nemzetközi médiumok napokkal a magyar prezentáció után is kifejezetten pozitívan írtak a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatról. Budapest kedden prezentációval és filmvetítéssel mutatta be elképzeléseit a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) dohai közgyűlésén, ami több mint tízezer sajtómegjelenést generált világszerte, ezek pedig több milliárd olvasót, hallgatót, nézőt értek el, és pozitívan említették […]