Kategória: Autó-motor
Sivatagi szárnyak a homok bűvöletében
A hétvégén veszi kezdetét a Dakar Rali óta rendezett legfontosabb tereprali-verseny, az Abu Dhabi Desert Challenge – a Red Bull sivatagi harcosai gőzerővel készülnek a nagy megmérettetésre.
MotoGP, 1. edzés: Dovizioso nyerte a poros tréninget
Óriási por fogadta a MotoGP mezőnyét Argentínában: a Termas de Rió Hondo aszfaltcsíkján tartott első szabadedzésen sokáig Jack Miller volt az első, a körülmények nem voltak éppen ideálisak a gyors köridők számára. Végül Andrea Dovizioso a leintés pillanatában repítette az első helyre a Ducatit, megelőzve Marc Marquezt.
Raikkönen: Nem fogunk mindig jót rajtolni
Kimi Raikkönen gyorsan lelohasztotta azok lelkesedését, akik abban hittek, hogy a Ferrari autói egy sajátos technikai megoldásnak köszönhetően fogtak meseszerű rajtot az Ausztrál Nagydíjon.
Rosberg az élen, máris elképesztő a tempó Bahreinben
A Bahreini Nagydíj első szabadedzése sima kettős sikert hozott a Mercedes részéről, akikhez Kimi Raikkönen tudott a legközelebb férkőzni. A fő beszédtémát azonban eddig a köridők jelentik.
Zengő: Kihagytuk a tesztet, veszélyben a hétvégénk
Elhatalmasodni látszik a motor-válságunk, úgy, hogy valójában értelmetlen felelősöket keresni. Róka fogta csuka! Eltoltuk a falig az autókat, és a projektet, de innen nincs tovább! Motor nélkül mi sem tudunk csodát tenni.
Haryanto szerint ő is lehet a futam legjobbja
Indonézia első F1-es pilótája, Rio Haryanto csalódottan vette tudomásul, hogy nem őt választották az Ausztrál Nagydíj legjobb pilótájának, noha ismeretei szerint ő kapta a legtöbb szavazatot.
Rossi már történelem: 20 éve a világbajnokság mezőnyében
Jelentős évfordulóhoz érkezett Valentino Rossi pályafutása: 20 éve, azaz 1996. március 31-én rendezték azt a Malajziai Nagydíjat, amelyen az akkor csupán 17 éves motoros bemutatkozott a világbajnokság 125 köbcentis géposztályában. A többi – ahogy mondani szokás – már történelem.
Itt az új időmérő – a nézők is beleszólhatnak!
Egy új időmérős formula bevezetéséről állapodtak meg az F1-es csapatok csütörtök este a Bahreini Nagydíj helyszínén: az új rendszerben a nézők is beleszólhatnak a végső rajtrács alakulásába!
Vettel: Erre most nem lehetünk büszkék
A Ferrari német F1-es világbajnoka nagyon csalódott az időmérős rendszerrel kapcsolatos döntés miatt és hozott egy remek példát is a helyzet komikusságának érzékeltetésére.
A Toro Rossónál nem szokás a csapatutasítás
Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke és Carlos Sainz, az alakulat pilótája is beszélt a csapatsorrendről és a szezonnyitón történt incidensről. Sokan bírálták Verstappent, csapattársa viszont nem haragszik rá.
A curling és az F1
Alapvetően nem sok kapcsolatot találhatunk a jégen csúszó korongok előtt sepregető férfiak és nők, valamint a 300 felett száguldozó pilóták közt – most azonban megjelent egy összekötő szál…
Vége a Micra gömbölyded, nőies formájának
A Sway koncepció merész dizájnnyelve jellemzi majd az új Nissan Micrát is. A francia fővárosban mutatkozik be a japán kisautó ötödik generációja.
Button: Vandoorne gond nélkül teljesíti majd a feladatát
Az F1-es McLaren 2009-es világbajnoka, Jenson Button szerint nem lesz nagy gondja Stoffel Vandoorne-nak azzal, hogy Fernando Alonsót kell helyettesítenie a Bahreini Nagydíjon.
Herczig Norbiék felkészültek a kihívásra
Végre, itt a tavasz! Megkezdődött a vissza számlás, a SKODA Rally Team Hungária csapata ismét megkezdheti a küzdelmet a bajnoki pontokért.
Jánosa-Brunekker: Szeretnének helytállni Egerben
Hétvégén elkezdődik a 2016-os rali szezon a 11. Eger Ralival, ahol a tavalyi bajnokok sem szeretnének a legvégén kullogni. Tehát Jánosa Ákos és Brunekker Árpád arra gyúr, hogy hellyel-közzel tartsák az előző évi eredményeiket. A kihívásokat kedvelő srácok mottója azért a megfontoltság lesz az egri futamon.
Szabó Attila emlékének margójára
Mondhatnánk, hogy rohan az idő. De ez kettős érzéseket vált ki Szabó Attila navigátor feleségéből, Bettiből, akinek a férje tavaly a 10. Eger Ralin egy baleset következtében életét vesztette. Egy év elteltével arra kért Betti, hogy hadd mondhassa el az ő akkori és jelenlegi álláspontját, véleményét. Nem mondhattam nemet, mert nem is akartam.
Felveszik a Micu ritmusát Egerben
Egy éve versenyzik Kurtos Róbert a Mitsubishi Evo IX-cel, de még nem sikerült teljes összhangba kerülniük. Idén nagy segítség lesz, hogy végre állandó navigátorral indul. Herczeg Szabolccsal szilveszterkor tettek egy próbát. Mindketten várták már az egri versenyt, és céljuk egy jó hangulatú futamon való részvétel, amit célba éréssel szeretnének mindenképpen zárni.
A kilencesek már nem borulnak Egerben
Sikeres Teszt Rali után április 1–3-a között már éles bevetésre készül Matics Mihály és Zejda Viki az Országos Ralibajnokság szezonnyitó futamán, az Eger Ralin.
Ricciardo kipróbálta a félig zárt fülkét, és…
A Red Bull ausztrál versenyzője elsőként próbálhatta ki az osztrákok megoldását az F1-es pilóták fejének védelmére. A fő kérdések: ki lehet szállni időben? Nem zavarja a látást? Biztonságosabb így?
Raikkönen: Elkaphatjuk a Mercedest
A Ferrari 2007-es finn világbajnoka, Kimi Raikkönen szerint csapata jó úton halad, és Bahreinben akár a Mercedes előtt is végezhetnek.


























