Kategória: Mix
Fórum a nemek közötti egyenlőség jegyében
Negyedik alkalommal került megrendezése a nemek közötti egyenlőség fóruma Lausanne-ban. A résztvevők általános vitákkal és a bevált gyakorlatok átadásával fontos lépést tettek a nemek közötti egyenlőség elérésének érdekében az olimpiai mozgalomban. Ötven olimpiai sportág nemzetközi szervezete képviseltette magát a rendezvényen. A fórum legfontosabb témái közé tartoztak a nők vezető pozíciókba kerülésének támogatása, az edzők és […]
Új szerek érkeznek a vb-re
Új szereket kapnak a fiatal tornászok Győrben. A júniusban megrendezendő első junior torna-világbajnokság helyszínén a…
Első nemzetközi siker Honvédosként
„A nap meglepetése” és ” A nap meccse”. Ilyen címekkel írt Virbán Martin mérkőzéseiről az…
Tenisz – Ütős napok Budapesten
Április 22-én elkezdődnek az ATP Hungarian Open főtáblás küzdelmei. Az 524 340 euró (165.2 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornát Budapesten, a Sport11 Sportcentrumban rendezik. A versenyen öt magyar játékosnak is szurkolhatunk, rajtuk kívül pedig igazi világsztárok is érkeznek Magyarországra. A sikeres 2017-es és 2018-as torna után harmadik alkalommal rendezhet Budapest ATP 250-es tenisztornát. Két évvel […]
Minden idők legnagyobb pingpong vb-je kezdődik vasárnap
Budapest készen áll arra, hogy megrendezze minden idők legjobb asztalitenisz-világbajnokságát. A vasárnap kezdődő vb nemzetközi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy gyakorlatilag teltházas világverseny lesz a LIEBHERR 2019 Asztalitenisz Világbajnokság. Thomas Weikert, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elnöke úgy fogalmazott: biztos abban, hogy csodálatos világbajnokság lesz Budapesten. „Magyarország megannyi ikonikus és emlékezetes asztalitenisz pillanatot adott nekünk sporttörténelem során. Gratulálok […]
A NOB történetének legnépesebb sportolói fóruma után
Befejeződött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottsága által szervezett 9. Nemzetközi Sportolói Fórum Lausanne-ban. Az eseményen Magyarországot Gyurta Dániel (tag, NOB Sportolói Bizottság), Sinkó Andrea (elnök, MOB Sportolói Bizottság), Csovelyák Zita (fejlesztési munkatárs, Nemzetközi Triatlon Szövetség), Tóth Tamás (elnök, Nemzetközi Triatlon Szövetség Sportolói Bizottsága) és Mórádi Zsolt (elnök, Nemzetközi Kick-Boksz Szövetség Sportolói Bizottsága) képviselte. A rekordméretű […]
Itt a piros, hol a piros? – Kirívó esetek a labdarúgásban I.
Egy játékos kiállításához sokféle indok vezethet. Egy rosszul kivitelezett szerelés, veszélyes játék, szándékos durvaság, két sárga lap, vagy a jól ismert szájalás. A legtöbb könnyen beazonosítható és eltehető az egyik hasonló névvel fémjelzett fiókba. Adódnak azonban kivételes esetek, amikor a labdarúgók nem a játék közben elkövetett tetteikért, vagy a játékvezető felé artikulált „jókívánságainak” köszönhetően indulhatnak […]
Publikus a tokiói olimpia programja, több döntőt is délelőtt rendeznek
Publikussá tette a tokiói szervezőbizottság a jövő évi nyári olimpiai játékok menetrendjét. Jó néhány szám – úszásban mindegyik, néhány atlétikai verseny, illetve a kosárlabda és a strandröplabda – döntői helyi idő szerint délelőtt lesznek, vagy délelőtt kezdődnek. A nyitóünnepség július 24-én, helyi idő szerint este 8-kor veszi kezdetét az új nemzeti stadionban. Azonban a softball, […]
Júliusra elkészül a felújított szegedi kajak-kenu pálya
Sajtóbejárást tartott a Nemzeti Sportközpontok (NSK) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a Szegedi Olimpiai…
Ki állítja be Rich Froning elképesztő rekordját?
Sokan azt mondják, hogy Rich Froning egyedülálló eredményeit nem lehet felülmúlni. Ő az az atléta, aki egymást követő négy évben, 2011 és 2014 között megnyerte a CrossFit Gamest. Ezt a teljesítményt eddig senki sem tudta lemásolni, ám idén Froning honfitársa Mat Fraser, minden bizonnyal megkísérli a lehetetlent. Mat Fraser már egészen gyerekkora óta tudatosan sportolói […]
Véget ért egy korszak Dárdai pályafutásában
A szezon végén távozik posztjáról Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A berlini klub közleményében jelezte, erről közösen állapodtak meg a magyar szakemberrel. A korábbi magyar válogatott szövetségi kapitány 2015 februárja óta irányítja a Herthát, melynek 1997 és 2011 között a játékosa volt. Csapata, amely az elmúlt öt fordulóban kikapott, öt körrel a bajnokság […]
Véremet a csapatért, avagy komoly sérüléssel is a frontvonalban
„Semmi komoly, csak egy kis karcolás” – egy mondat, ami talán az ebben az összeállításban szereplő játékosok szájából is elhangzott. A meccs heve fűtötte mindegyiket és a lényeg az volt, hogy engedje már végre vissza a pályára a csapatorvos, hiszen dolguk van a zöld gyepen… legyen szó törött kulcscsontról, orról, vagy nyakról. Kocsis Sándor (FC […]
Junior torna-vb: Bejött a szíves logó
Mindenkinek tetszik a junior torna-világbajnokság logója. A júniusban megrendezendő világverseny szimbóluma egy olyan szív, amelyet…
Egy cél kipipálva
Magyar János számára a második időmérővel és a második futammal folytatódott a Hungaroringi hétvége. Az…
Vívás: Ismét világbajnok az aranykvartett
Magabiztos vívással megvédte címét a magyar junior férfi párbajtőr-válogatott vasárnap, a Torunban rendezett korosztályos vívó-világbajnokságon. Az Andrásfi Tibor, Bende Bence, Koch Máté, Nagy Dávid összeállítású csapat egész nap ellenállhatatlanul vívott, s mind az öt meccsét nagy fölénnyel nyerte meg. Az elődöntőben az oroszokat 45-26-ra, majd a fináléban az Egyesült Államok válogatottját 45-31-re verte. Andrásfi Tibor: […]
Vivicittá – Szeresd a várost és fuss!
A 34. Telekom Vivicittá Városvédő Futás két napjára 30 155-en neveztek előzetesen, ami új rekordot jelent. A szombati rövidebb versenyekkel együtt összesen tíz távon indulhattak a résztvevők a tavasz legnagyobb futóeseményén, amelyre több mint 1100 magyarországi településről, és a világ 89 országából érkeztek. A hölgyeknél Virág-Erdélyi Zsófia szakította át a célszalagot elsőként a Margitszigeten, míg […]
Segítség, visszavonultam, de sikeresebb vagyok, mint valaha… 1.
Ha valaki gyerekkorától kezdve az élsportnak szenteli az életét, annak a visszavonulás és az ezzel együtt járó minden napos versengés megszűnése óriási űrt eredményez az életében. Kivéve azokat, akik új, jövedelmező karrierbe kezdenek. Cikksorozatunkban azokat a már visszavonult sportolókat mutatjuk be, akik az aktív sport után sem maradtak tétlenek, és sikeres második karrierükkel tehetős vagyonra […]
Vívás: Újabb arany a korosztályos vb-n!
Muhari Eszter arany-, Büki Lili pedig bronzérmet nyert a toruni korosztályos világbajnokság kadet női párbajtőr versenyében. A férfiaknál Keszthelyi Zsombor lett hetedik. Ezzel a magyar küldöttség 3 arany- és 1 bronzéremmel várhatja a mai zárónapot! Muhari Eszter, újdonsült kadet világbajnokunk nyilatkozata: “Ez nagyon durva volt! Mármint a döntő… Talán még sosem akartam ennyire jól szerepelni, mint […]
Történelmi arany – A-csoportos a női jégkorong-válogatottunk!
A magyar női jégkorong-válogatott aranyérmesként végzett a budapesti divízió I/A világbajnokságon, miután – már biztos feljutóként – a zárómérkőzésen 2-1-re legyőzte az osztrák együttest. A női csapat története során először szerepelhet az A csoportban. A vb-t jövő áprilisban Kanadában rendezik. Pat Cortina szövetségi kapitány, Gasparics Fanni, a vb gól- és pontkirálya, illetve további öt játékos […]
Akinek semmi sem lehetetlen
Magyar János hozta a formáját az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság első versenynapján a Hungaroringen….


























