Kategória: Mix
Álmunkban jöhet a megoldás a problémára
Freud és Jung szerint, az álom a tudattalanra nyit ablakot. De lehet, hogy csupán az alvás közben agyunkban lejátszódó kémiai folyamatok mellékterméke?
Az életkor komoly rizikója a trombózisnak is!
A legújabb vizsgálatok alapján ma már egyértelműen látszik, hogy a fejlett országokban az életkor emelkedésével együtt komoly problémát jelent a pitvarfibrilláció, illetve az ennek következtében kialakuló stroke, és tromboembólia. A témában prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája van a segítségünkre.
Kelbimbó csirkével – Egészségséfünk receptje
A kelbimbó nagyon finom, általában azok is szeretik, akik a kelkáposztát nem. Elkészíthető főzeléknek is, ugyanúgy, mint a kelkáposzta, de párolhatjuk, vagy különböző tepsis ételeket is készíthetünk belőle. Ez utóbbira egy példa mostani egyszerű ételünk.
David Bowie különös szemeinek titka
Akár nagy David Bowie rajongó, akár nem, az biztos, hogy rögtön beugrik róla, hogy volt valami különös a szemeivel, mintha nem egyforma színűek lettek volna. Mi is az igazság?
Ezekből az orvosokból van súlyos hiány
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma adatai szerint Magyarországról tizenkilencről tizenegyre csökkent az orvosi hiányszakmák száma.
Teljesen el tudják tüntetni a HIV-vírust
A jeruzsálemi Héber Egyetem két tudósa az AIDS vírust az emberi szervezetből kiirtó gyógyszert ígér, amelynek hamarosan megkezdődnek klinikai tesztjei.
Igenis a méret a lényeg
De nem úgy, ahogy gondoltuk: nem a nadrágméret, hanem a magasság számít. Egy friss kutatás szerint a magas férfiaknak több szexpartner jut.
Miért alszanak rosszabbul a nők, mint a férfiak?
Úgy tűnik, a nők mindig nehezebben alszanak, mint a férfiak. Hormonális változások, a gyerekek körüli teendők és persze a horkoló partner – csak hogy néhányat említsünk.
Krémleves zöldfűszerekkel, pirított gombával – Egészségséf
A krémleveseket nagyon szereti a család. Zöldségből, gyümölcsből egyaránt készíthető. Most egy egyszerű, burgonya alapút készítünk sok zöld fűszerrel, pirított gombával.
Adele: szenvedélye meg is ölhette volna
Az énekesnő éveken keresztül dohányzott, nem is keveset. Napi 25 szál cigarettát szívott el, ami már hangjának is megártott.
Ezekkel az ételekkel elkerülheted a stresszt!
Munka, család, iskola – soha nincs megállás. Ha úgy érzed, folyamatos stressznek vagy kitéve, ezeket az ételeket válaszd!
Miért együnk sok káposztát?
Nem csak olcsó és egész évben elérhető, de változatos ételeket készíthetünk belőle, egészséges és rendkívül gazdag tápanyagokban: ez a növény nem más, mint a káposzta!
Spenót fenyőmaggal – Egészségséf
A spenót nagyon egészséges zöldségünk. Sokan nem szeretik főzelék formájában, főleg, ha pürésítve van. Most egy köret következik, ami hal, hús, mellé egyaránt adható, finom, és egészséges.
Nyugaton nagyobb a különbség a nemek között
Nyugaton nagyobb a szakadék a nők és a férfiak önértékelése között, mint a világ fejletlenebb tájain.
Ígéretes kezelés a bélrák gyógyítására
Szingapúri kutatók kimutatták, hogy egy kis molekulájú gyógyszer kemoterápiával kombinálva egymást erősítő módon segíti a vastag- és végbélrákban szenvedő betegek gyógyulását.
Endrei Judit: A világ kitárult, színesebb lett
Endrei Judit mosolya, gesztusai arról árulkodnak, hogy a helyén van, ha úgy tartja kedve, a televízióban, a könyvein keresztül, anyaként vagy egyszerűen hétköznapi nőként.
20 dolog, amitől boldogabban indul a nap
Csak némi odafigyelés kell hozzá, hogy ne stresszesen vegye kezdetét a napunk. Adunk pár tippet!
Pasik, akik sosem házasodnak
Íme a pasi-típusok, akiktől ne várd, hogy elvesznek feleségül. Most megtudhatod, hogy a te párod közéjük tartozik-e.
Magas vérnyomás kezelése
Sokáig lehet magas vérnyomása az embernek, hogy közben jól érzi magát. Kicsit fáj ugyan a feje, néha szédül, de nem gondolja, hogy ezekkel a panaszokkal orvoshoz kellene fordulnia. Aztán egyszer csak kialakul a baj, a szívelégtelenség, a sztrók és számos betegség, melynek a hátterében ott van a hipertónia…
Vérzés a változó kor után? Bajt jelezhet!
A köztes, vagy a változókor után jelentkező vérzés komoly problémákra hívhatja fel a figyelmet! Sajnos a hormonális változások a nők életében nem csak kellemetlenségekkel járhatnak, hanem akár komoly problémák forrásai is lehetnek. Ezek között az egyik legjelentősebb a méh nyálkahártyájából kiinduló rák, illetve a méhnyálkahártya hiperplázia.



























