Posted in Olimpia xlsport

Öt új sportággal bővülhet az olimpiai program 2020-ban

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Igazgatósága támogatja, hogy öt sportággal bővüljön az olimpiai program a 2020-as tokiói játékokon – jelezte hivatalos közleményben a szervezet.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Történelmi fordulat: a profik is bokszolhatnak az olimpián

A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) szerdán megszavazta a profik szereplését a riói olimpián, melyre a félprofik júliusi kvalifikációs viadalán szerezhetnek kvótát. A szövetség tagjai Lausanne-ban voksoltak, s a 88 szavazóból 84-en támogatták a javaslatot. „Ez egy pozitív határozat, jót tesz az amatőr boksz népszerűsítésének” – hangsúlyozta a szavazáson résztvevő Csötönyi Sándor.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Akár 30 magyar úszó is mehet Rióba

Szerdai ülésén a Magyar Úszó Szövetség elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottságnak beterjesztendő keretnévsort, amely máris impozáns, hiszen harminc potenciális induló nevét tartalmazza – ugyanakkor ez még nem a végleges csapat, hiszen július 3-áig van lehetőség a szintidők teljesítésére.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Varga János is bekerült a birkózó Hírességek Csarnokába

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) tizenöt korábbi birkózóval, edzővel, bíróval és hivatalos személlyel bővítette a birkózó Hírességek Csarnokát (Hall of Fame), köztük Varga Jánossal, a mexikói olimpia bajnokával is.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Az Eb-n nem sikerült a kvótaszerzés az íjászoknak

Nem sikerült a legjobb három között végeznie az ijászok nottinghami európai olimpiai kvalifikációs egyéni versenyén Banda Árpádnak és Gajdos Csabának, így lemaradtakak ezen a viadalon a kvótaszerzésről.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Demeter Bence 12. az öttusa vb-n, ezzel közelebb került a kvótához

Szombaton a férfiakon volt a sor a moszkvai öttusa világbajnokságon. A három fináléba jutott magyar közül Demeter Bence szerepelt a legjobban, aki a 12. helyet szerezte meg. A magyar fiú teljesítményével közelebb került a riói kvótához.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Kovács Zsófia Eb-bronzzal a zsebében mehet Rióba – 3. a vegyesváltó is

A második olimpiájára készülő Kovács Zsófia harmadik lett hétvégén a rövidtávú Triatlon Európa-bajnokságon Lisszabonban, így friss bronzéremmel a zsebében utazhat Rióba, ami jó előjel az ötkarikás szereplés előtt alig 70 nappal. Bronzérmet nyert a Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit, Vanek Ákos összetételű magyar vegyesváltó is vasárnap.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Kozák Danutát megdöbbentette Csipes Tamara visszalépése

Kozák Danuta már bebiztosította riói helyét K–1 500 méteren, és ugyanezt szeretné tenni párosban Szabó Gabriellával is. Az olimpiai bajnok kajakossal beszélgettünk a duisburgi világkupáról, válogatóról, és Rióról.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Szakértő: elképzelhetetlen az olimpia elhalasztása

Szabados Gábor sportközgazdász szerint elképzelhetetlen, hogy a nyári olimpiai játékokat ne Rio de Janeiróban és ne az eredetileg tervezett időpontban tartsák meg a zikavírus miatt. A szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán azt mondta: az olimpia mára olyan komplex gazdasági projektté nőtte ki magát, amelyet nem lehet rövid idő alatt átszervezni. Kiemelte, a zikavírus súlyos […]

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Péni István szeretné szülei eredményeit túlszárnyalni

Péni István igen csak nagy hangsúlyt fektet a mentális felkészülésre, hiszen tudja, az olimpiai döntőben valójában ez fog a legtöbbet számítani. Bácsi Pétert a fogyasztása jobban érdekli, mint a sorsolása. A siker érdekében mindenkit le kell tudnia győznie. Vanek Margit önértékelési és motivációs problémákkal küzdött 4 éve. Pszichológus segítségével változtatott szemléletén, könnyen meg is szerezte az olimpiai indulási jogot. Rácz Sándor már évek óta edző nélkül készül. Kemény munkájának eredménye a riói szintidő.

Elolvasom...
Posted in Forma-1 xlsport

Forma-1 2016: A Monacói Nagydíj rajtsorrendje

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Moncaói Nagydíj szombati időmérő edzését,…

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Steinmetz Barnabás: Csodás volt a testvéremmel olimpiát nyerni!

Bejelentette visszavonulását dr. Steinmetz Barnabás, a Budapest Honvéd kétszeres olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázója. A kőkemény bekkel karrierje legszebb pillanatairól, olimpiáról és testvéréről, Ádámról is beszélgettünk.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Rio 2016 – Lesz magyar hegyikerékpáros az olimpián

Hegyikerékpárban is lesz magyar induló az augusztusi riói nyári játékokon. Parti András – aki már a pekingi és a londoni olimpián is részt vett – pénteken a Facebook-oldalán tudatta, hogy ott lesz Rióban. “Megvan! Ott leszek Rióban! Köszönöm mindenkinek, aki bármit is hozzá tett ehhez! Legfőképp Juhász Zsoltinak és Vigh Zolinak, hiszen az ő pontjaik […]

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Kovács Sarolta és a magyar női öttusacsapat is világbajnok!

Világbajnoki címet nyert az öttusázó Kovács Sarolta Moszkvában, a nők egyéni számában. A riói kvótát már korábban megszerző magyar versenyző a kombinált számban biztosította be sikerét.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Hargitay András: Rióban 30 fő körül lehet a magyar úszók létszáma

A hatalmas sikerrel zárult londoni úszó Európa-bajnokság után bizakodással tekint az olimpia elé a magyar szövetségi kapitány, dr. Hargitay András. Szerdán a Magyar Olimpiai Csapat vezetőinek számolt be az egykor olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó az Eb tapasztalatairól, majd a mob.hu-nak is nyilatkozott. A szakember elmondta: Rióban 30 fő körül lehet a magyar úszók létszáma.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Douchev-Janics Natasa nyerte a szétlövést, ő mehet Rióba!

Douchev-Janics Natasa nyerte az olimpiai válogatót női kajak egyes 200 méteren, miután a szerdai, szegedi „szétlövésben” ismét gyorsabbnak bizonyult ellenfelénél, Lucz Dóránál.

Elolvasom...
Posted in Euro-2016 xlsport

EURO-2016 – Németh Krisztián: el kell hinnünk, hogy van esélyünk

Németh Krisztián, a magyar labdarúgó-válogatott támadója szerint el kell hinniük, hogy van esélyük a jó…

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Az íjász Banda Árpád olimpiai szintet lőtt, közel a kvóta

Banda Árpád meglőtte az olimpiai szintet az íjászok Nottinghamben zajló ötkarikás kvalifikációs Európa-bajnokságán. Legutóbb az 1996-os atlantai ötkarikás játékokon vett részt magyar íjász.

Elolvasom...
Posted in Olimpia xlsport

Pattantyús Ádám: Kínkeservesen megszenvedtem a kvótáért

Sporttörténelmet írt a riói kvótaszerzéssel Pattantyús Ádám – fogalmazott a férfi válogatott szövetségi kapitánya, Aranyosi Péter. Mint arról beszámoltunk, a magyar asztaliteniszező a legfrissebb olimpiai ranglista alapján kijutott az ötkarikás játékokra.

Elolvasom...
Posted in Cikkek Forma-1 xlsport

Forma-1 2016: A Spanyol Nagydíj rajtsorrendje

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati…

Elolvasom...