Egy meglepetésember a Haasnál?

Günther Steiner és Gene Haas (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Günther Steiner és Gene Haas (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Chilton 2013-ban és 2014-ben versenyzett a királykategóriában, a Marussia tavalyi csődje után azonban búcsút kellett vennie a géposztálytól. Idén az IndyCar első számú nevelőszériájában, az Indy Lightsban próbál helyt állni, ahol egy futammal a bajnokság vége előtt az ötödik helyet foglalja el a pontversenyben (egy győzelmet és négy dobogós helyezést is szerzett már). Noha korábban úgy tűnt, a tengerentúlon szeretné folytatni, most elárulta, adott esetben visszatérhet a Forma-1-be.

Elmondta, nyitott a Manorhoz (a Marussia jogutódja) való visszatérésre, de a 2016-ban érkező Haas-istálló vezetőivel is „folyatott már beszélgetéseket”, igaz egyelőre nem tartja túl valószínűnek, hogy az amerikaiak őt választják. „Úgy tudom, elárulták, hogy tíz versenyzővel beszéltek, ezek közül pedig az egyik egészen biztosan én voltam” – kezdi a huszonnégy éves sportember. „Szeretném megkapni a lehetőséget, de van egy erős megérzésem, miszerint az egyik pilóta Ferrari-támogatott lesz, hiszen a projekt nagyban függ a Ferraritól. Továbbá úgy tudom, szeretnének egy tapasztalt pilótát is.”

„Szeretném azt hinni, én is tapasztalt vagyok, viszont ha tényleg akarnak egy igazán rutinos pilótát, akkor jelenleg elég kevés lehetőségük van. Szóval, én úgy gondolom, hogy ez [a tapasztalt pilóta] Nico [Hülkenberg] lehet. Nem hinném, hogy Jenson [Button] odaszerződne, és egyelőre nem látok más tapasztalt pilótát, aki jelenleg szabadon igazolható volna” – elemzi a pilótapiacot Chilton, aki újoncévében főként megbízhatóságával hívta fel magára a szakértők figyelmét.

Ez akár egy jó pont is lehet a brit pilóta mellett, a két új versenyzői ülésre azonban tényleg rengetegen pályáznak, a Ferrari támogatottjai pedig elsőbbséget élvezhetnek. Így került a képbe a vörösök tesztpilótája, Jean-Éric Vergne is, aki nemrég elárulta, van esélye arra, hogy jövőre ismét a királykategóriában versenyezzen. „Van néhány kártya a kezemben a Forma-1-ggyel kapcsolatban, és nem csak a Haas [jelent lehetőséget]. Majd meglátjuk, mi történik a következő hónapokban” – nyilatkozta a francia, aki 2012 és 2014 között erősítette az F1 mezőnyét.

Forrás: www.telesport.hu – RSS