Hallgat az apjára, s ötvenévesen elfogadta a sorsot, az eleve elrendelt – akadályokkal nehezített – életét. A kétszeres világválogatott kézilabdázó Éles József akkor volt a Veszprém legjobbja, amikor zömmel magyarok játszottak a csapatban, tizenkét évet húzott le az Építőknél, és alighanem igaza van: egyhamar nem lesz olyan kézilabdázó, aki megdönti a klubrekordjait.
Éles József (fotó: Mirkó István)
Hogy tetszett az Európa-bajnokság?
– Ahhoz képest, hogy előzetesen azt hittük, világégés lesz, nulla ponttal kullogunk haza, szép lett, akár sikernek is tekinthetjük a kilencedik helyet. De ha a formán kívüli svédek, majd a végén a portugálok elleni meccset vesszük, akkor eléggé le vagyok lombozva. Ha a mi időnkben ilyen lehetőség kapujában lettünk volna, én addig hajtok, amíg kilóg a nyelvem és le nem húznak a pályáról a többiek. Nem gyámoltalanul, hanem vagányan kellett volna játszanunk. Nem a világklasszis Bánhidi Bencét kritizálom, de ha egy csapatban a beálló a legjobb ember, akkor ott nagy a baj.
– Miért is?
– A mi időnkben – már megint ezzel jövök – akkor tettük be a labdát a beállónak, ha egy-két keresztmozgás után nem tudtunk mit kezdeni vele. Bence az egyik legjobb beálló a világon, de kellene még két-három ember, aki szétlövi a kaput – nem nyolcszor, hanem tizennyolcszor. Evés közben jött meg az étvágy. Az Európa-bajnokságon bejuthattunk volna a négy közé.
– Ami önnek összejött az 1997-es világbajnokságon a Vass Sándor vezette válogatottal.
Vass Sándor (fotó: JochaPress)
– De jó, hogy ezt felhozta! Álmatlan éjszakáimban mindig eszembe jut az a világbajnokság. Csodálatosan meneteltünk, minden döntetlen állásnál, Izland és Szlovákia ellen is én lőttem a hétméterest. A franciák elleni bronzmeccsen viszont húsz másodperccel a vége előtt kihagytam a hetest, pedig szóltam a kapitánynak, hogy hadd ne én lőjem. Éreztem, hogy ki fogom hagyni, de hiába, senki sem vállalta el. Ki is hagytam. Ha belövöm, iksz, és talán a hosszabbításban mi nyerünk… Ezen a meccsen hét kísérletből hét gólt lőttem a mezőnyből, de elrontottam két hetest. De mondok mást: a 2002-es BL-döntőnk is a heteseken múlott. Zdravko Zovko, az edzőnk annyira makacs volt, hogy honfitársával, Zlatko Saračevićcsel lövette az összes hetest. Pedig Mirza Džomba és én is ott voltunk. Az ellenfél kapusa kottából készült, kirúgta Saračević első, a második, majd a harmadik hetesét is. Ha ezek bemennek, akkor nem két-, hanem ötgólos előnnyel megyünk a visszavágóra. És ötgólos előnyről az akkori Veszprém nem kapott volna ki.
Éles József (fehérben) az Elektromos ellen 1997-ben elvesztett MK-döntőn (fotó: JochaPress)
– Igaz a pletyka, miszerint Vass Sándort nagyon tisztelte a csapat, mert ő legalább akkora vagány volt, ugyanúgy ügyeskedett a kártya- és a teniszpartikon, mint a játékosok?
– Pontosan. Rajta látszott, hogy a kézilabdából jött. Azt éreztük, hogy közénk tartozik. Tudtunk az ő fejével gondolkozni, de simán előfordult, hogy időkérés közben ő kérdezett tőlünk. Együtt élt velünk, együtt söröztünk, kártyáztunk, dumáltunk, kiveséztük a meccseket. Meghaltunk érte a pályán. Nagy figura volt: az egyik edzésen mindig ellenem fújt az egymás elleni játékban, én meg kiakadtam: vegyen már fel egy szemüveget – mondtam neki. Erre másnap kihozott a kezdőkörbe egy hatalmas zsákot, majd kiöntött belőle rengeteg szemüveget, majd azt kérdezte, hogy melyiket vegyem fel. Volt humora, az biztos.
– Vass Sándor ellentéte volt Valerij Melnyik, az orosz–szovjet katonatiszt?
Valerij Melnyik (fotó: JochaPress)
– Legendák keringtek róla. Ő akart engem Veszprémbe vinni, nagyon ragaszkodott hozzám, de utána egy éven keresztül alig játszottam nála. Melnyik mindenkit az ujja köré tekert: ha kellett, simulékony volt, ha az kellett, akkor verekedett, máskor úgy káromkodott, mint egy kocsis. A kézilabdáról szinte mindent tudott, de egy nagy nulla volt a pedagógiai érzéke.
– Az 1991-es KEK-elődöntőben itthon öt góllal nyert a Veszprém, a visszavágón nyolccal kapott ki a Milbertshofen ellen. Az idegenbeli meccs előtt állítólag Melnyik tárgyalt, sőt meg is állapodott a németekkel. Ezt hogyan kezelték?
– A meccs után botrány volt az öltözőben, Melnyik valakihez oda akart vágni egy rekesz üvegpalackot. Szerencsére még időben toppant be az öltözőbe az orvos – Melnyik jó barátja –, és az utolsó pillanatban leütötte a kezét. De a balhénak volt utóélete: mindenki megutálta, kiszivárgott a történet az öltözőből, a közönség zúgta a „daszvidanyját”. A szurkolók ólmot öntöttek az autójának a zárjába, s csak a csomagtartón keresztül tudott bemászni a kocsiba. Tarthatatlan volt a helyzet, Melnyiknek mennie kellett.
(A teljes interjú az mno.hu/sport tárhelyen olvasható)
