Európa-bajnoki bronzérmes a magyar sumo válogatott

A sumo Európa-bajnokság lengyelországi küzdelmeinek második napján a magyarok az immár szokásos 5. helyek mellett a csapatversenyben egy értékes bronzéremmel gazdagították a sportág sikerlistáját.

A bronzérmes magyar sumo válogatott

A nyílt (Open) kategóriában Végh Richárd norvég versenyzővel kezdett. Ricsi taktikus versenyzéssel legyőzte ellenfelét. Ezt követően Nagy Britanniából érkezett rivális következett. Ricsi „rátolt” a jóval nagyobb súlyú ellenfelére, majd hirtelen maga elé lerántotta. Ezzel második győzelmét aratta. A harmadik meccse az ukrán óriással folytatódott az elődöntőben. Győzött a tömeg, hiszen Ricsi még 100 kg sincs. A bronzmérkőzésen egy lengyel „heggyel” került szembe, ahol veresége a papírformát igazolta. Végül neki is az 5. hely jutott.

Szilágyi Erik – Ricsihez hasonlóanegy norvég versenyzőt kapott első meccsén, miután az első fordulóban erőnyerő volt. Nyert, de a második erőpróbáján a világjátékok győztese soknak bizonyult számára.  A visszamérkőzésen Erik egy izraeli birkózóval mérkőzhetett a bronzéremért. Sajnos nem jött össze a siker, így ő is az 5. helyen végzett.

A csapatok versenyében a magyar válogatott erőnyerőként kezdett, majd kikapott a bivalyerős ukrán csapattól. A bronzmérkőzésre a norvégok ellen léphettek doyora legjobbjaink. Ezt az összecsapást sikerült 2-1-re megnyerni, így bronzérmet akaszthattak a magyar fiúk nyakába.

A magyar válogatott a csapatversenyben a következőkkel vette fel a küzdelmet: Végh Artúr, Molnár Tamás, Végh Richárd és Pap Arnold.

(Magyar Sumo Szakszövetség)

Post Views: 3

JochaPress