Ezüstöt nyert az aranycsapat

Ezüstérmet nyert a férfipárbajtőr-csapat a bourges-i junior-világbajnokságon. A Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely alkotta együttes a döntőig könnyedén jutott el, ott azonban az olaszok jobbnak bizonyultak.

Pusztai Viola Ilyen az, ha a csapatban mindenki hozza a maximumot, illetve a tudása legjavát adja – erre a megállapításra aközben jutottam, míg néztem az Eb-győztes junior férfipárbajtőr-csapat Egyesült Államok elleni világbajnoki elődöntőjét. Bevallom, legalább olyan izgalmakra számítottam, mint amilyeneket a magyar táborral együtt Újvidéken a csehek ellen a döntőbe jutásért megéltünk. Ezúttal azonban a mérkőzés után a fiúk sem csüngtek egymás nyakában, teljes nyugalommal vették tudomásul: 45-29-re nyertek, és bejutottak a döntőbe.

Ennél még a spanyolok elleni negyeddöntő is izgalmasabb volt, pedig azon sem kellett tövig rágni a körmünket, hiszen a Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely alkotta együttes 45-34-re múlta felül ellenfelét.

Az ezüstös aranycsapat: Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely Forrás: FIS

Az ezüstös aranycsapat: Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely  •  Forrás: FIS

No, persze alakulhatott volna másképpen is. Mert mi történik, ha úgy jár a magyar csapat, mint az újvidéki Eb-n a döntős ellenfele, a francia? Pechjükre a tizenhat között összehozta őket a sors Kínával, így még a nyolcba sem jutottak be…

Az olaszok ellenben ugyanolyan könnyedén léptek át ellenfeleiken, mint a magyarok. Így arra számítani lehetett, hogy a döntőben az aranyéremért vért kell izzadni.

Öt tus még nem olyan vészes hátrány, a tíz már kevésbé mutat jól… Márpedig a hetedik kör után az olaszok 31-21-re vezettek. Vajon innen van még visszaút? Majdnem volt. Bányai visszahozta négyre, már csak az volt a kérdés: Siklósi képes-e ugyanolyan csodát véghezvinni, mint az Eb-n a franciák ellen?

Úgy tűnt, nem. Aztán mégis felcsillant a remény: 43-41. De ez tiszavirág életűnek bizonyult, mert aztán az olaszok 45-42-re nyertek és ők lettek a világbajnokok.

A női kardcsapat álmai is rövid életűnek bizonyultak, szóltak bár éremről vagy előkelő helyezésről. Tulajdonképpen a Kelecsényi Mirabella, Kelecsényi Léna, Pusztai Liza, Záhonyi Petra összetételű együttes ugyanúgy járt, mint a férfi párbajtőrözőknél a franciák, azaz a tizenhat között összekerült a kínaiakkal. Ki is kapott 45-37-re.

A folytatásban aztán Kolumbia, majd Egyiptom és Kanada ellen is magabiztosan nyert, így végül a 9. helyet szerezte meg. Kína egyébként egészen a döntőig menetelt, ott azonban 45-42-re alulmaradt Oroszországgal szemben. Így az orosz lányok az Eb után a vb-n is diadalmaskodtak.

A junior-világbajnokság zárónapján a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők mérhetik össze erejüket a csapatversenyben.

JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, BOURGES (FRANCIAORSZÁG)
Férfipárbajtőr-csapat 33 induló
A 16 közé jutásért: Magyarország–Peru 40-27 (Siklósi +8, Esztergályos +5, Bányai +4, Bakos -4)
Nyolcaddöntő: Magyarország–Dánia 45-24 (Siklósi +9, Bányai +8, Esztergályos +4)
Negyeddöntő: Magyarország–Spanyolország 45-34 (Esztergályos +8, Bányai +3, Siklósi 0)
Elődöntő: Magyarország–Egyesült Államok 45-29 (Siklósi +11, Bányai +4, Estergályos +1)
Döntő: Magyarország–Olaszország 42-45 (Siklósi -5, Bányai +7, Esztergályos -5)
Világbajnok: Olaszország (Davide Canzoneri, Federico Vismara, Valerio Cuomo, Gabriele Risicato) 2. Magyarország (Bakos Bálint, Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely), 3. Kína
Női kardcsapat 19 induló
Nyolcaddöntő: Magyarország–Kína 37-45 (Záhonyi +6, Pusztai -5, Kelecsényi -9)
A 9-16. helyért: Magyarország–Kolumbia 45-37 (Pusztai +10, Záhonyi +6, Kelecsényi L. -8, Kelecsényi M. 0)
A 9-12. helyért: Magyarország–Egyiptom 45-25 (Pusztai +8, Záhonyi +6, Kelecsényi M. +6)
A 9. helyért: Magyarország–Kanada 45-34 (Pusztai +8, Záhonyi +5, Kelecsényi M. -2)
Világbajnok: Oroszország (Anna Basta, Olga Nyikityina, Szofja Pozdnyakova, Szvetlana Seveljova) 2. Kína, 3. Egyesült Államok, …9. Magyarország (Kelecsényi Léna, Kelecsényi Mirabella, Pusztai Liza, Záhonyi Petra)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS