Férfi OB I: A Vasas hosszabbított edzőjével

A tavaly október végén kinevezett szerb Slobodan Nikic marad 2024-ig az A-Híd VasasPlaket férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője.

Fotó: vasassc.hu / archív

A vasassc.hu-n olvasható közlemény szerint a 39 éves, játékosként olimpiai, világ- és Európa-bajnok szakember szerdán írta alá az új megállapodást, amelynek értelmében a párizsi olimpiáig ő irányítja az együttest.

Nikicnek a Vasas az első felnőtt csapata, és ő az angyalföldi gárda első külföldi trénere. A szerb szakember a 2019-20-as szezonban játékosként erősítette a csapatot, onnan vonult vissza. Korábban az OSC-ben és a Ferencvárosban is pólózott, 2016 óta él Budapesten, edzőként eddig az FTC utánpótlásában és a szerb U16-os válogatott mellett tevékenykedett.

“Nagyon örülök, hogy a vezetőség velem képzelte el a folytatást, és így további két szezonon át folytathatom azt a szakmai munkát, amit néhány hónapja kezdtem el a csapattal. Megtisztelő a Vasas családhoz tartozni, nagyon motivált vagyok, de ez a megbízatás felelősség is egyben, hiszen komoly célok fogalmazódtak meg mindannyiunk részéről a jövőre vonatkozóan” – idézte a közlemény Nikicet.

A Vasas 20 forduló után a negyedik helyen áll az ob I tabelláján.

(MTI-vizipolo.hu)