Három csapatunk még áll

A csapatmérkőzésekkel folytatódott Szombathelyen az asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokság. A magyar együttesek közül három került a legjobb nyolc közé.

STJ A junior fiúk mezőnyében négy hazai érdekeltségű csapat is asztalhoz állt az Arena Savariában zajló asztalitenisz magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. Az A válogatott (Bruckner Máté, Timafalvi Gergő, Molnár István Patrik) a J ágon Bulgáriát és Szingapúrt 3-0-ra, Csehországot pedig 3-1-re verte meg. Ez azonban önmagában még nem volt elég a nyolc közé kerüléshez, mert automatikusan csak az A–F. csoport győztesei léptek tovább, a másik négy első helyezettre playoff-csata várt.

Molnár István Patrik kulcsfontosságú győzelmet aratott a lengyelek ellen Fotó: moatsz.hu

Molnár István Patrik kulcsfontosságú győzelmet aratott a lengyelek ellen  •  Fotó: moatsz.hu

A magyarok Lengyelországgal kerültek szembe, és a párharc éjjel 11 óra előtt 10 perccel ért véget. Megérte azonban kivárni a végét, mert a magyar trió 3-2-re győzött (Bruckner 2, Molnár 1 győzelmet jegyzett). Kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy Molnár 0-2-ről hozta vissza a Kamil Nalepa elleni ütközetet. A záró meccsen Bruckner 3-0-ra lerohanta Samuel Kulczyckit. A négy közé jutásért szombaton Japán lesz az ellenfél.

A B válogatott (Nagy Norbert, Hőgye Gábor, Molnár Dávid) az I csoportban 1 győzelemmel, 2 vereséggel 3. lett, a C válogatott (Both Levente, Rózsa Dávid, Németh Márton) az F ágon mindkét meccsét elveszítve a 3. helyen zárt, csakúgy, mint a magyar/panamai/amerikai vegyes (Balázs Bence) a B csoportban.

A junior lányoknak kevésbé ment jól, egyik együttes sem tudott a nyolc közé kerülni. Az A- (Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Göndör Fanni) és a B együttes (Harasztovich Fanni, Füle Kata, Nagypál Márta) a csoportjában 2., míg a C válogatott (Czeglédi Szilvia, Keresztesi Kitty, Korda Kitti) a csoportjában 3. lett.

A serdülő fiúknál az A csapat (András Csaba, Juhász Patrik) Norvégia 3-2-es és Szingapúr 3-1-es legyőzésével, csoportelsőként azonnal a nyolcba masírozott. A B együttes (Both Olivér, Terék Norbert) szintén az élen végzett a G ágon, miután a görögöket és Szaúd-Arábiát is 3-0-ra megverte, csakhogy még várt rá egy playoff-csata. A lendület nem tört meg, a ráadásmeccset is sikerült simán, 3-0-ra hozni Csehország ellen, így ez a duó is a nyolc között van. A C csapat (Huzsvár Erik, Ócsai Máté) viszont nem bírt sem Belgiummal, sem Tajvannal, így kiesett. Az A válogatott Olaszország, a B az ír/iráni vegyes gárda ellen folytatja.

A serdülő lányoknál sem az A- (Drabant Anita, Dari Helga), sem a B- (Phan Viola, Menkó Veronika), sem a C válogatott (Laskai Irisz, Pad Franciska), sem pedig a magyar/egyiptomi vegyes (Rónafalvi Petra) nem tudta kiharcolni a továbbjutást.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS