Hepatitis – Rióból (?)

Nehéz heteken van túl a 19 éves Hajdu Jonatán, hiszen hepatitis A-val kezelték. A betegséget vélhetően a riói előolimpiai tesztversenyen szedte össze. A majdnem kéthónapos kimaradás azonban csak motiváltabbá tette a Dunaferr SE kenusát.

reb Éppen a múlt héten tartottak nagyszabású konferenciát arról, mit várhatnak a sportolók, sportvezetők és szurkolók Riótól. Mint megtudtuk, a 2016-os olimpiai helyszínén más értéke van az emberéletnek, mint Európában (kevesebb…), éppen ezért a majdan ott lévőknek érdemes mindig maguknál tartani húsz-harminc dollárt, hogy zsákmány hiányával ne bőszítsék fel a támadókat… Sötétedés után nemhogy ne sétáljanak, de ne is autózzanak az emberek a brazil metropoliszban. Az egészségügyi ellátás gyenge, és már csak azért se csábuljunk el az utcán semmilyen ételnek.

hajdu_jonatan_szalmas_peter02

Hajdu Jonatán két hónapot veszített a hepatitis A miatt  •  Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ

Szeptemberben már ízelítőt kaptak a magyarok, hiszen az előolimpiai tesztversenyen sokan megbetegedtek. A Dunaferr SE 19 éves kenusa, Hajdu Jonatán nem volt köztük, ám hazatérve hamar kidőlt:
„Fogalmam sincs, hogy pontosan hol, mit kaphattam el, de valószínűleg Rióban szedtem össze valamit. Egy-két napig még semmi bajom sem volt, de aztán egy hétig hasmenés-hányásos betegség gyötört. Kaptam antibiotikumot, de egy hétig még alig ettem. Az egy hónapra tervezett pihenőmből két hét maradt, amikor nem volt gondom.”

Csakhogy amikor október elején edzésbe állt volna, már az első napon belázasodott. Az orvostól immunerősítőt kapott, a láz elmúlt. Az említett hét végére besárgult kissé, s néhány nap Budapesten vett részt olimpiai megbeszélésen. A szövetség keretorvosai vizsgálatra küldték, és kiderült, hepatitis A-ról lehet szó. Egy hétre kórházba került otthon, Dunaújvárosban. Már akkor sejthető volt, nehéz hetek várnak rá, hiszen ágynyugalmat írtak elő neki, nehogy baja történjen a májának.

„Nagyon hosszú évem volt, már februártól vízen voltam, sokszor kellett csúcsformában lennem, szóval, amikor kiderült a baj, nem is bántam annyira. Azt éreztem, hogy sebaj, legalább motiváltabb leszek, és most is ez a gondolat uralkodik bennem. Az viszont nehéz, hogy nagyon átalakult a napi programom. Nem keltem fel nyolckor, mert minek, úgysem mehettem sehova. Aludtam tíz-tizenegyig, ezután viszont nem lesz könnyű visszaszokni az edzésmunkába.”

Amely a jövő héttől vár rá: a múlt héten már kocogott, mostanság pedig naponta átmozgató kondiedzést végez. Bár kimaradt két hónap, nem érzi behozhatatlannak a hátrányt. Ha pedig figyel az edzésre, pihenésre, étkezésre, nem marad el a hazai és külföldi riválisoktól.

Mert a cél továbbra is Rio.

Maga az olimpia még mindig vonzó, csak minden mással kell vigyázni a brazil metropoliszban…

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS