Inter Miami: Luis Suárez először beszélt a mindenki által várt átigazolásról!

A brazil Gremio korábbi klasszisa, mint azt többször megírtuk már mis is, az Inter Miami egyik, ha nem a legfőbb célpontja lesz az átigazolási piacon. A jelenleg már szabadon igazolható Luis Suárez most először beszélt a napokban nyíltan a Miami-ról, az argentin sportújságírónak, Juan Pablo Varsyknak adott interjújában.

(Photo by Manuel Cortina/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

A 36 esztendős csatársztár saját elmondása szerint nem különösebben izgul a jövője miatt, most pihenni szeretne, és elmondta azt is, bármennyire jó barátok Lionel Messivel, a nyolcszoros Aranylabdás klasszis nem győzködte őt a közös folytatásról.

“Most elsősorban pihenni szeretnék és a családommal lenni. Többször beszéltem már az ügyvédeimmel a folytatásról. Egy biztos, lesz folytatás, csak azt nem tudom megmondani, hogy hol.” – kezdett bele mondandójába Luis Suárez.

“Szeretném leszögezni, hogy Messi nem keresett még engem. Nem is tagadhatnám, hogy milyen jó barátok vagyunk, de ettől még nem győzködött arról, hogy igazoljak az Inter Miami együtteséhez, még csak nem is érintettük a témát! Leo a világ valaha volt legjobb futballistája, akivel óriási öröm volt együtt futballozni. Meglátjuk, hogyan alakul a következő időszak a számomra.” – így Suárez, aki annyit azért elejtett, hogy Miami egy valós opció a számára.

Az interjú további részében Suárez visszatekintett a barcelonai közösen eltöltött évekre, a sikerekre, mint mondta, a valaha volt legjobb futballcsapatra – Érdekesség, hogy a legújabb hírek szerint, ugyan Luis Suárez neve szerepel a legtöbbet az Inter Miami kapcsán, olyan korábbi barcelonai harcostársakról is lehetett már olvasni, mint Ivan Rakitics vagy Sergi Roberto – Az új évben sok mindenre választ kapunk!

fociclub

A Inter Miami: Luis Suárez először beszélt a mindenki által várt átigazolásról! bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.