Losonczi Dávid negyed-, Váncza István nyolcaddöntős, Kecskeméti kikapott

A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István és a 87 kg-ban érdekelt Losonczi Dávid második mérkőzésén egyaránt imponáló győzelmet aratott, ezzel előbbi bejutott a nyolcad-, utóbbi pedig a negyeddöntőbe a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság szombati versenynapján, melyen a 63 kg-ban induló Kecskeméti Krisztián kikapott a 16 között.

Losonczi
A győztes Losonczi Dávid a kirgiz Azat Szaldinov ellen a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjában a legjobb 16 közé kerülésért vívott mérkőzés után a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A napot mindhárom magyar jól kezdte, aztán először a nem olimpiai súlyban szereplő Kecskeméti Krisztiánt szólították szőnyegre ismét a Stark Arénában, ahol több száz magyar szurkoló biztatja Módos Péter kapitány csapatának tagjait, így Kecskemétit is, akin azonban ez a horvát Ivan Lizatovic ellen nem segített.

A meccs során állásból egyértelműen a horvát volt a meggyőzőbb, Kecskemétit pedig másfél perc után meg is intették (0-1). Lentről ugyan Lizatovic nem tudott akciót csinálni, sőt, Kecskeméti azonnal fel tudott állni, de a folytatásból állásban ismét a horvát volt a jobb és tíz másodperccel a vége előtt egy megbillentés után levitte ellenfelét (0-3).

A második szakaszt Kecskeméti Krisztián nagy lendülettel kezdte, de a horvát lényegesen erősebbnek tűnt nála, szinte meg se tudta őt mozdítani a magyar kötöttfogású, aki az idő előrehaladtával elfáradt, a menet második percében pedig ismét őt küldték le parterhelyzetbe (0-4). Innen a horvát már nem erőlködött, így is könnyedén őrizte meg előnyét.

Szinte rögtön ezek után következett Váncza István, aki az első meccsen összeszedett szemöldökrepedése miatt kötéssel a fején állt ki az izraeli Shon Nadorgin ellen, de gyorsan kiderült, hogy az nem zavarja.

Az FTC Európa-bajnoki ezüstérmese már néhány másodperc után levitte az izraelit (2-0), majd eldobta (4-0), a szakasz harmadik percében pedig állásból ismét szépen akciózott és mögé került (6-0). A második menetre így már csak két pont hiányzott Vánczának a technikai tushoz, amit 40 másodperc elteltével egy újabb levitellel meg is szerzett (8-0).

Váncza ezzel a nyolcaddöntőbe jutott, Losonczi Dávid második meccse ugyanakkor már a negyeddöntőért zajlott az azeri Islam Abbasov ellen.

Az Eb ezüst- és bronzérmes azeri a kategória jobb birkózói közé tartozik, de az ESMTK vb-bronzérmesével egy másodpercig sem volt egy súlycsoportban.

Losonczi rögtön a kezdés után neki ugrott riválisának, aki láthatóan nem tudott ezzel mit kezdeni, a magyar sportoló rendre könnyedén tudta kitolni a szőnyegről, így egy perc után már 3-0-ra vezetett. A szakasz közepén aztán Abbasovot meg is intették (4-0), Losonczi pedig emelés után megdobta (6-0) és a győzelem kapujába került.

A technikai tust félperccel később el is érte, az azeri reklamálása után azonban a zsűri érvénytelenítette az akcióját. Abbasov azonban ezzel csak egy kis időt nyert, a második szakasz elején ugyanis riválisa kirakta a szőnyegről (8-0) és lezárta a találkozót.

(MTI)

Fritsch Róbert bejutott a világbajnoki döntőbe

Post Views: 1

JochaPress