Másodszorra első

A Rátgéber László által létrehozott regionális U18-as fiúkosárlabda-tornasorozat második felvonásán a pécsiek diadalmaskodtak, miután könnyebb meccsen a házigazda Eszéket, szorosabb találkozón az Újvidéket győzték le. A következő felvonás decemberben, Tuzlán.

UP-info Már az első, pécsi tornán ígéretesen szerepelt a Rátgéber Akadémia a névadó, Rátgéber László által életre hívott U18-as versenysorozatban. A magyarok a négy ország öt remek csapatát felvonultató viadalán akkor 87-81-re nyertek a Spartak Subotica ellen. A lebonyolítás sajátos: a két mérkőzés győztese játszik döntőt. A pécsi „fináléban” az Ivica Mavrencski vezette hazai legények szoros csatában, 91-89-re kikaptak az Újvidéktől.

Most Eszéken a második tornát rendezték meg. A versenyforma lényege a következő: mind az öt csapat egyszer házigazda, egyszer pedig szabadnapos (magyarán el sem utazik a helyszínre). Most, az eszéki tornán a Spartak Subotica nem lépett pályára.

kosarkep

Másodszorra nyertek a pécsiek  •  Fotó: ratgeberakademia.hu

Kucsora Csaba hazai pályán 42, illetve 40 ponttal hívta fel magára fel a figyelmet, de második, hét végi eszéki viadalon egy és negyed meccs jutott neki. Az Eszék elleni 82-68-as sikerhez 38 ponttal járult, viszont az Újvidék ellen, a torna döntőjében csupán nyolc percet szerepelhetett. A megállíthatatlan játékos azalatt is szerzett tíz pontot, csakhogy kiment a bokája, és nem térhetett vissza a pályára.

Az akadémistákat nem zavarta meg a ponterős kosárlabdázó kiválása, és a 15 egységig jutó Benke Krisztián, valamint a társakat 17 assziszttal kiszolgáló Bíró Levente vezetésével fordítottak, és a 70-66-es győzelemmel megnyerték a tornát.

Rátgéber még az első, pécsi regionális forduló után hangsúlyozta, hogy örül: sikerül éles meccseket játszani a volt Jugoszlávia csapataival. Kétségtelen, a kiváló kosárlabdakultúráról ismert együttesek elleni összecsapás ismét hasznos tapasztalatokkal szolgált a pécsieknek.

A névadó korábban ebben a cikkünkben beszélt a torna létrehozásáról.

FIÚ U18-AS KOSÁRLABDATORNA, ESZÉK
Elődöntő: Rátgéber Akadémia–Eszék 82-68, Újvidék–Sloboda Tuzla 87-75
Döntő: Rátgéber Akadémia–Újvidék 70-66

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS