Meddig ér el Csampa Zsolt keze?

Amint a 2013-ban megrendezett, úgy az idei, ugyancsak hazai rendezésű vívó világbajnokság sem múlt el negatív szenzáció nélkül. Szerény véleményem szerint ezt is, azt is megspórolhatta volna a Magyar Vívó Szövetség elnöke, Csampa Zsolt.

A négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző (Fotó: Kozma János/MSÚSZ)

A legfinomabb minősítéssel élve is elég egyoldalúan kőkemény elnök már annak idején bizonyította, hogy a nagytakarítás nagymestere. Személyesen ott lehettem azon a sajtótájékoztatón, ahol egyik jobbkeze, az akkor éppen a vívószövetségben szolgáló Füleky András tolmácsolta az elnökség (Csampa által finoman motivált) döntését. E szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésére a vívók részéről küldhető öt képviselő közé „nem fért be” a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző, holott minden, tyúknál okosabb ember szerint Kulcsárt az első helyen kellett volna nevezni. Kulcsár nem kellett, viszont többek között Füleky igen. Kérdezném: mennyivel tett többet Füleky Kulcsárnál a magyar vívósportért, hogy ő a Nagy Bajnok elé kerülhetett? És hol van ma Füleky? Már régen nem a vívóknál…

Csampa másik magánszáma az volt, amikor a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pált nem jelölte a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) felé Magyarország legjobb tíz vívója közé…Ehhez csak annyit: a magyar olimpiai bajnokok örökranglistáján Gerevich Aladár hét, Kárpáti Rudolf és Kovács Pál 6-6 olimpiai aranyéremmel áll a legelején.Tehát Kovács Pál a legrosszabb esetben is 2-3. a magyar vívók örökranglistáján…

A “nagyhatalmúra” visszatérve, 2013-ban a vb-győztes párbajtőr válogatott tagjai közé felmászott a dobogó legfelső fokára és ott fényképeztette magát. A négyszeres párbajtőr olimpiai bajnok, Kulcsár Győző ez idő alatt tisztes távolságban, méltóságteljesen nézte követőit. Esze ágában sem volt a dobogónak akár csak a közelébe is menni.

Ez volt 2013-ban Csampa úr általam megélt magánszáma, amit le is merészeltem írni, s amiért 2016-ban, tehát három évvel később irgalmatlanul letolt Imre Géza sporttárs. Gondolom erre is volt felhatalmazása Csampa úrtól.?. Most minden esetre ismét reszkethetek: mikor „porol le” újabb bűneimért Imre Géza?

Szabó Bence

2019-ben is adódott egy jókora alakítása Csampa elnöknek. A vasárnapi kardcsapat döntő díjátadására a FIE Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívót, a FIE végrehajtó bizottságának tagját jelölte, ami ellen Csampa hevesen tiltakozott. Ezt végképp nem értem, milyen alapon háborgott az erős ember a FIE jelölése ellen, de végül elérte, hogy Szabó Bence ne legyen díjkiosztó Áder János köztársasági elnök mellett.

Két napig gondolkodtam, miként sikerült ez neki, de nem találok erre ész érvet. Talán bizony azért gerjedt éktelen haragra, mert Szabó Bence már korábban merészelte bejelenteni: a 2020-ban esedékes, következő választáson megpályázza a hazai elnöki tisztséget?

Lesz-e elnök Szabó, vagy sem, ki tudja? Az viszont biztos, hogy a hatalmi tébolytól is szenvedő Csampa Zsoltnál – aki sajátjaként osztogat, a nem hízelgőket pedig kizárja kegyeltjei közül – egy pengésebb elnököt érdemelne a magyar vívósport. Neki pedig vágóhídi módszereivel inkább az MMA-harcosoknál kellene elnökösködnie. Bár ott feltehetően hamar móresre tanítanák…

(jochapress / Jocha Károly)