„Motiváltak vagyunk”

Nehezen emészti meg a magyar junior-férfiválogatott, hogy csak az alsóházban folytathatja a szereplést a Dániában zajló kézilabda Európa-bajnokságon. A csapat átlövője, Győri Mátyás szerint azonban motiváltak és elszántak, hajtanak a lehető legjobb helyezésért, a kilencedik pozícióért.

reb Nem a tervek szerint alakult a dániai férfi junior Európa-bajnokság, hiszen a Gyurka János irányította magyar együttes bár megnyerte a Svédország elleni második csoportmeccset, Horvátországtól és Németországtól egyaránt nyolcgólos vereséget szenvedett, így a 9-16. helyért folytathatja a kontinensviadalt.

gyori_matyas

A 9-16. helyért folytathatja a csapat  •  Forrás: EHF

„Az volt az elsődleges célunk, hogy továbbjutunk a csoportból – írta nekünk az átlövő Győri Mátyás, akit a szünnapon kértünk rövid beszámolóra. – Tudtuk, hogy nehéz ellenfeleink lesznek, de azt is, hogy jó játékkal legyőzhetők. Sajnos, nem jött össze. Az első meccsen rosszul játszottunk. A második mérkőzésen aztán megvertük a svédeket, és persze felcsillant a remény, de a németeknek nagyon erős csapatuk van, így nem számítottunk könnyű találkozóra.”

Kívülről úgy látszott, a második félidőben helyenként a csapat fejben nem tudta kezelni, hogy az egyenlítést követően ismét a rivális lépett el: a 47. percben az egyik magyar mintha azért kapott volna két percet, mert a középkezdéskor földhöz vágta a labdát, de Győri szerint nem így volt.

A magyar válogatottra az elkövetkezőkben is nehéz feladatok várnak: egyrészt, mert a másik két csoportból érkező ellenfél, Hollandia és Macedónia legyőzése mellett elsősorban önmagával kell megküzdeni. Nem könnyű elszántnak lenni azután, hogy a két éve az U18-as Európa-bajnokságon még ezüstérmes alakulat most a 9-16. helyért küzdhet.

„Teljesen motiváltak maradtunk annak ellenére is, hogy az alsóházban folytathatjuk. Az egész csapat küzdeni fog, amíg nincs vége az Európa-bajnokságnak. A szünnapon videóztunk, készültünk az ellenfelekre.”

Kedden este nyolctól Hollandia, szerdán ugyanakkor Macedónia vár a srácokra, akik a svédek elleni sikerük két pontját magukkal vitték a középszakaszba.

Honlapunk természetesen tudósítással jelentkezik a mérkőzésekről, míg a korábbi anyagainkat itt olvashatja: előzetes, Magyarország–Horvátország, Magyarország–Svédország, Magyarország–Németország

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS