155 bajnokra és az olimpiai család elhunyt tagjaira emlékeztek Farkasréten

Hagyományos halottak napi megemlékezését tartotta a Farkasréti temetőben a Magyar Olimpiai Bizottság. A Bajnokok falánál 155 magyar olimpiai bajnokra és az olimpiai család elhunyt tagjaira emlékeztek. A Magyar Olimpiai Bizottság nevében Kulcsár Krisztián elnök a beszédében emlékeztetett: 25 évvel ezelőtt állították a falat, így negyedévszázados hagyomány az október végi megemlékezés. A 177 magyar olimpiai aranyérmünket […]

Read More

Szilvásváradon startol a fedettpályás szezon

November első napján már meg is kezdődik a 2019/2020-as fedettpályás szezon Magyarországon. Ebben az évben a hazai versenynaptárban ismét szerepel november 29 és december 1 között nemzetközi díjugrató verseny, hiszen a több mint egy évtized múltra visszanyúló budapesti Papp László Arénában rendezendő lovas napokba visszatér a díjugratás.

A nemzeti naptárban 2019-ben négy kiemelt versenyt írtak ki, négy különböző helyszínen, Szilvásváradon, Kaposváron, november utolsó hétvégéjen a Nemzeti Lovardában és december első hétvégéjen, Kecskeméten.Ezeken a versenyeken a lovak és lovasok kiemelt pénzdíjért versenyezhetnek és mnősülhetnek a 2020-as fedettpályás döntőre.

DSC 8836-1030x735

Újdonság az edzők és lovasok számára, hogya Díjugrató Szabályzat szerint, úgyanúgy mint szabadtéren mostmár fedettpályásn is teljes versenyfelszerelésben kell lovagolni.

Válogatottak lovasok, országos bajnokok és közel kétszáz ló részvátelével péntektől vasárnapig, a Bükk-hegység lábánál, a szilvásváradi Lipicai lovasközpont fedeles lovardájában indul a fedettpályás évad. A verseny csúcspontja vasárnap délután a korábbi kiváló lovas szakemberről, Egri Zoltánról elnevezett emlékverseny.

maxresdefault

A RiderLine Online Tv a verseny huszonkilenc versenyszámát élőben közvetíti.

http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=10853

https://www.facebook.com/riderline.hu/

Read More

Euro Kupa: Az Eger megtette az első lépést, hátrányban a Miskolc

Négygólos előnnyel utazhat az Eger az Euro Kupa negyeddöntőjének visszavágójára,a Miskolc viszont hátrányba került. Fotó: egri vízilabda klub / facebook archív Az Eger 12-8-ra verte a Strasbourgot hazai pályán a másodikszámú európai kupaporond negyeddöntőjének első meccsén. A visszavágót november 9-én rendezik. A Miskolc idegenben szenvedett 17-11-es vereséget a Bresciától. Euro Kupa, negyeddöntő, az odavágó programja […]

Read More

Euro Kupa: Az Eger megtette az első lépést

Négygólos előnnyel utazhat az Eger az Euro Kupa negyeddöntőjének visszavágójára. Fotó: egri vízilabda klub / facebook archív Az Eger 12-8-ra verte a Strasbourgot hazai pályán a másodikszámú európai kupaporond negyeddöntőjének első meccsén. A visszavágót november 9-én rendezik. A Miskolc 20.30-tól csobban medencébe Bresciában. Euro Kupa, negyeddöntő, az odavágó programja illetve eredményei: ZF-Eger – Team Strasbourg […]

Read More

Bajnokok Ligája: A Fradi kitömte a Terrassa együttesét

Nem jelentett gondot a címvédőnek a spanyol csapat sem. Háromból háromnál tart a Fradi a BL főtáblán, miután hazai pályán 17-11-re győzött a spanyol Terrassa ellen. A legeredményesebb Zalánki volt a maga négy góljával. A Bajnokok Ligája 3. fordulójának eredményei és programja: FTC – Terrassa 17-11 (5-2, 3-2, 3-4, 6-3) Gólszerzők: Zalánki 4, Varga Dénes […]

Read More

Atlétika – Dr. Baji Balázs kiáll a vb-rendezés mellett

Egy sportoló a pályafutása során több nagy álmot dédelget. Az egyik természetesen minden sportesemények csúcsa, az olimpiai szereplés, a másik, amely ritkán, vagy talán sosem adatik meg egy versenyző életében: hazai rendezésű világbajnokságon, több ezer magyar szurkoló buzdítása mellett pályára lépni. Ez a lehetőség olykor egyenértékű az olimpiai indulással is – felemelő, érzelmekkel teli, életre szóló […]

Read More

TALENT PROGRAM 2019-2020 2019.10.29-ei díjugrató felvételi vizsga eredmények

I. korcsoport

Benedek Adél – Chicos Flight (Némethy Bertalan Alapítvány, e.: Németh István, Jármy Katalin)
Csöglei Alexandra – Fours Seasons (Hubertus LK, e.: Egervári Attila)
Hóman Lili – Ister (Airvent LK, e.: Fábián István)
Moravszki Domonkos – Ty’s Bambi (Tiszavasvári SE, e.: ifj. Szabó Gábor, Hatvani Lajos)
ifj. Szuhai Gyula – Chacco Boy (Gyula Farm Miskolc LSC, e.: Nagy András, Szuhai Gyula)

 

II. korcsoport

Budai Liza – Megara (Horváth Lovassport Egyesület, e.: Horváth Gábor)

 

73146165 783582105418373 1719137952455458816 n

 

Gratulálunk a felvételt nyert lovasoknak!

 

Fotó: Somogyvári Anett

Read More

TALENT PROGRAM 2019-2020 2019.10.29-ei díjugrató felvételi vizsga eredmények

I. korcsoport

Benedek Adél – Chicos Flight (Némethy Bertalan Alapítvány, e.: Németh István, Jármy Katalin)
Csöglei Alexandra – Fours Seasons (Hubertus LK, e.: Egervári Attila)
Hóman Lili – Ister (Airvent LK, e.: Fábián István)
Moravszki Domonkos – Ty’s Bambi (Tiszavasvári SE, e.: ifj. Szabó Gábor, Hatvani Lajos)
ifj. Szuhai Gyula – Chacco Boy (Gyula Farm Miskolc LSC, e.: Nagy András, Szuhai Gyula)

 

II. korcsoport

Budai Liza – Megara (Horváth Lovassport Egyesület, e.: Horváth Gábor)

 

73146165 783582105418373 1719137952455458816 n

 

Gratulálunk a felvételt nyert lovasoknak!

 

Fotó: Somogyvári Anett

Read More

Budapesten zárul a 2020-as úszó-vk

Hat állomásból áll majd és Budapesten zárul a 2020-as úszó-világkupa – jelentette be kedden a nemzetközi szövetség (FINA). A jövő évi, közel 2,5 millió dollár összdíjazású sorozat – amelyet 25 méteres medencékben rendeznek – a tokiói olimpia után veszi kezdetét, szeptember 4-6-án Szingapúr lesz a házigazda, egy héttel később pedig a kínai Csinan. Október 2-4-én […]

Read More

Megkongatta a vészharangot a szerbek olimpiai bajnok klasszisa

Változást sürget Zsivko Gocics a szerb vízilabdában. Fotó Szolnoki VSC / facebook Nem túl fényes képet festett – jelenleg a Szolnok edzőjeként dolgozó – Gocics a szerb vízilabda jövőjéről. Az egykori klasszis elmondta, rövidtávon nem lehet gond, de hosszabb távon már igen. Mindenekelőtt meg kell erősíteni a klubokat, javítanunk kell a fiatalabb játékosokkal folytatott munkát […]

Read More

Birkózás – Kuramagomedov bronzéremért küzdhet az U23-as vb-n

Az Oroszországból nemrégiben honosított Kuramagomedov Murad (74 kg) egészen az elődöntőig menetelt az U23-as birkózó világbajnokság második, szabadfogású versenynapján, a Ludovika Arénában. Ott azonban már nem bírt az irániak fiatal kiválóságával, Mohammad Nohidilarimivel, így szerdán a bronzéremért léphet szőnyegre. A vigaszágon folytathatja a viadalt a még junior Budai-Kovács Marcell (61 kg), így érte is szoríthatunk […]

Read More

Bajnokok Ligája: A Barceloneta nagy falat volt a Szolnoknak

Négygólos vereség lett a vége a Tisza-partiak barcelonai túrájának. Nagy meccsen végül a második és a negyedik negyed döntött a hazaiak javára a Barceloneta-Szolnok meccsen. A találkozó legeredményesebbje Granados volt a maga öt góljával. Ezzek a vereséggel a Szolnok visszacsúszott csoportjában a negyedik helyre Holnap az OSC és a Fradi is medencébe ugrik. A Bajnokok […]

Read More

Szkander-vb: Pontszerző magyarok az első nap

Romániában megkezdődött a 2019-es szkander és paraszkander világbajnokság.

Az első versenynapon Szakállas Szilárd bal kézzel 5. lett a juniorok 85 kilogrammos kategóriájában. Rajta kívül további két hetedik helyezést gyűjtött be a magyar válogatott: Erős Kiss Endre a juniorok 80 kilós mezőnyében, míg Simon Levente ugyancsak a junior mezőnyben végzett a hetedik helyen Konstancán.

A világbajnokságon 54 ország 1210 szkanderosa indult.

Read More

Szőnyi Ferenc történelmet írt, másodszor teljesítette a hússzoros Ironmant

Szőnyi Ferenc a második helyen végzett a mexikói hússzoros Ironman triatlon-versenyen, és a világon elsőként teljesítette másodszor is a 76 kilométer úszásból, 3600 kilométer kerékpározásból és 844 kilométer futásból álló távot. “ÉN vagyok az egyetlen ember a VILÁGON, aki 2 ALKALOMMAL is teljesítette ezt az eszelős dupla decaironmant!” – írta Facebook-oldalán a Racemachine becenevű sportoló. […]

Read More