Megvannak a nyári Universiade csoportjai

alt201606Sorosoltak a nyári Egyetemi és Főiskolai Játékokra. Íme, a csoportok.  Mint ismeretes, az idei évben Tajvan ad otthont az Universiade küzdelmeknek. A címvédő magyar férfi válogatott a szerbekkel, a kanadaiakkal és a dél-afrikaiakkal került egy csoportba. A női együttesünk pedig az A-jelű hatosba került: a kanadaiakkal, az oroszokkal, a japánokkal, a britekkel és az új-zélandiakkal fog […]

Read More

Érmekért megy az Európa-bajnokságra a magyar szkander-válogatott

Rangos világversenyre készülnek a magyar szkander-válogatott tagjai. A csapat május 14. és 21. között a sportág Európa-bajnokságán vesz részt. A lengyelországi Katowicébe 40 fős magyar delegáció utazik, ebből 35 versenyző.

 

A szervezők tájékoztatása szerint Európa közel 1000 szkanderosa áll asztalhoz Lengyelországban. „A magyar válogatott versenyzők számára ez az Eb is fontos természetesen, de a csapatnak a hazai rendezésű világbajnokságra kell csúcsformában lennie. Itt még azért látni fogjuk a hibákat, amiket igyekszünk kijavítani a budapesti vb-ig.” – mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke, aki hozzátette: mindezek ellenére több érmet vár a csapattól.

„Minden bizonnyal mozgássérült kategóriában, junior korosztályban és a felnőtteknél is lesznek dobogósaink” – hangsúlyozta Csabai, aki egyben a nemzetközi, és az európai szövetség alelnöke is.

A magyar versenyzők ebben a sportágban rendre jól teljesítenek a nemzetközi versenyeken. Legutóbb, a szlovákiai Világkupán 6 aranyat, 10 ezüstöt és 10 bronzérmet szereztek.

Budapest 2006 után másodszor adhat otthont a vb-nek, amelyre szeptember 5. és 10. között kerül sor a MOM Sportközpontban. A szervezők a világbajnokságra rekordlétszámot, 50-55 ország 1500 versenyzőjét várnak, akik a junior, felnőtt és parakategóriában harcolnak majd az érmekért.

Read More

Higgadt és örömittas szavak – edzői vélemények a döntő harmadik meccse után

Eger, 2017. május 10.
Ifj. Cseh Sándor, a Szolnoki Dózsa-Közgép vezetõedzõje és csapata örül, miután a férfi vízilabda országos bajnokság döntõjének harmadik mérkõzésen is gyõztek a ZF-Eger ellen az egri Bitskey Aladár Uszodában 2017. május 10-én.
MTI Fotó: Komka PéterDabrowski Norbert gratulált, Cseh Sándor a finálé első két meccsét emelte ki mint döntő faktort. Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője: – Cseh Sanyinak nyilván igaza van mindenben, nem véletlenül nyertek ennyi meccset ellenünk, ezért én ott kezdeném, hogy most van nálunk is csalódottabb két csapat, akik nem tudtak bejutni a döntőbe. Nem sok vigasz most ez […]

Read More

Rejtő Ildikó, a Nemzet Sportolója 80 esztendős

Csütörtökön nyolcvan esztendős Rejtő Ildikó olimpiai és világbajnok tőröző, a Nemzet Sportolója. Öt olimpiáról összesen hét éremmel tért haza, köztük két arannyal. Világbajnoki dobogó tetejére ötször állhatott fel. Ha teheti, ma is aktívan részt vesz az olimpiai mozgalom hazai eseményein.

Read More

Férfi Ob I, döntő: aranyérmes a Szolnok!

Eger, 2016. május 25.
Erdélyi Balázs, az Eger (b) és Zivko Gocic, a Szolnok játékosa (j) a ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabda országos bajnokság döntõjének negyedik mérkõzésén az egri Bitskey Aladár Uszodában 2016. május 25-én.
MTI Fotó: Komka PéterSzerdán is nyert, ezzel a Szolnok kétszer is győzni tudott az Eger otthonában, így 3-0-val diadalmaskodott a bajnoki döntőben. A Szolnok az egri Bitskeyben ünnepel vagy a hevesiek szépítenek? – ez volt a kérdés a döntő harmadik meccse előtt. Az elsőt 13-7-re, a míg a másodikat 9-6-ra nyerte a Tisza-parti együttes. Így mondhatjuk, egyre közelebb […]

Read More

Az MTK vívócsarnokában vitrin állít emléket Szőcs Bertalannak

Udvarhelyi Gábor, az MTK vezetőedzője, a vívók szövetségi kapitányának kezdeményezésére, László István tervezésében és kivitelezésében elkészült, és május 10-én sportvezetők, olimpiai érmesek jelenlétében felavatták az MTK egykori vívó mesteredzőjének, Szőcs Bertalannak emléket állító vitrint a klub budapesti telepén, a róla elnevezett vívóterem bejáratánál.

Read More

Finn Eb – Berecz a 2. helyen

Berecz Zsombor már a 2. helyen vitorlázik a franciaországi Európa-bajnokságon.

 

 

Marseille vizein kedden lezajlott a harmadik futam az olimpiai Finn osztály Európa-bajnokságán, ahol Berecz Zsombor újabb 2. helyet ért el, és ezzel az összetett versenyben is feljött a második helyre. Három futam után a brit Ben Cornish vezet két ponttal az Eb-ezüstérmes magyar klasszis előtt – írja a hunsail.hu.

 

Az első két futamot nyerő Edward Wright kedden korai rajtos volt, és visszaesett a 17. helyre.

Az Európa-bajnokságon immár 23 nemzet 63 versenyzője vitorlázik. Ez a szám azért volt kisebb az első napon, mert a nagyon kemény szélben néhányan nem vállalták a küzdelmet az elemekkel.

 

Három futam után Haidekker Elemér 48., míg Haidekker Péter 53. helyen áll.

 

Fotó: Robert Deaves/Nemzetközi Finn Osztályszövetség

Read More

Véget ért a spanyol játékos magyarországi kalandja

sergimora01Két szezon után mond búcsút a magyar bajnokságnak a debreceni pólós.  Sergi Mora Belmonte a 2015/2016-os szezonban érkezett a Debrecenhez. A tavalyi szezonban huszonnégy meccsen játszott és harmincnégy gólt szerzett. Az idei bajnoságban tíz meccsen ugrott a vízbe, és hét gólt szerzett, tegyük hozzá tavasszal sérülése miatt azonban nem számíthatott rá az együttes. A játékos a minap […]

Read More

Az Eger beindulna, a Szolnok lezárná

Eger, 2017. május 1.
Milos Cuk, az Eger (j) és Zivko Gocic, a Szolnok játékosa a férfi vízilabda országos bajnokság döntõjének elsõ mérkõzéseként vívott ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-Közgép találkozón az egri Bitskey Aladár Uszodában 2017. május 1-jén. A címvédõ Szolnok 13-7-re nyert.
MTI Fotó: Komka PéterA hevesi együttes győzne és ezzel szépítene, míg a Szolnok a Bitskeyben ünnepelne. Könnyen lehet, hogy a harmadik meccsel lezárul a férfi Ob I döntője hiszen, ha az Eger nem tud előhúzni valamit a cilinderből, úgy a Szolnok nyerhet és 3-0-ás söpréssel behúzná a  bajnoki címet. Dabrowski Norbert az Eger vezetőedzője: Mindenképpen el szeretnénk kerülni azt […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.