
A kínaiak bejelentették a hatalomátvétel időpontját
December 13-án egy igazgatósági ülés keretein belül kerül pont a Milan eladásának végére – jelentette…
December 13-án egy igazgatósági ülés keretein belül kerül pont a Milan eladásának végére – jelentette…
Ketős jubileumot ünnepelhetett volna 2016-ban Papp László. A háromszoros olimpiai bajnokra abban a kerületben emlékeztek, ahol hosszú évekig lakott. Az emlékestet a XII. kerületi MOM Kulturális Központban rendezték.
Szombaton rendezik az Angyalföldi Sportközpontban az U19-es amerikaifutball-bajnoki döntőt. A finálé két résztvevője a Budapest Wolves és a Miskolc Steelers. Ma a Junior Bowl vidéki résztvevőjét mutatjuk be. STJ • „Akárhogyan is alakul a Junior Bowl, ez az év számunkra … Bővebben
Bár a PAKSI FC – Budapest Honvéd összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti, mégis érdemesebb inkább a helyszínen, a stadionban megnézni a mérkőzést – írja a paksi csapat.
Ennek egyik oka, hogy azok, akik jegyet váltanak erre a mérkőzésre, és azt megőrzik, a következő, vagyis a Swietelsky Haladás elleni bajnokira 50 %-os kedvezménnyel vehetik meg belépőjüket! Ehhez csak annyit kell tenni, hogy nem dobják el jegyüket, és december 3-án a pénztárban felmutatják azt, és máris él is a kedvezmény.
A másik ok, hogy a szombaton megjelenő HAJRÁ! újságban, egy 20%-os kedvezményre jogosító kupont találnak, amit ha kivágnak, és eljönnek a következő hazai meccsre, akkor 1000 HUF feletti vásárlásnál válthatnak be az ajándékboltunkban. De csak a következő, a Swietelsky Haladás elleni meccsen érvényes az akció!
Szóval a jó hangulat, az izgalmas meccs mellett, ezekért is megéri kilátogatni a Fehérvári úti Stadionba, ahol szombaton (11. 19.) 15:30-kor kezdődik a PAKSI FC – Budapest Honvéd talalálkozó – áll a paksiak közleményében.
Christian Abbiati, a csapat korábbi veterán kapusa szerint az előző szezonban időközönként nem volt felhőtlen…
A Miskolc Steelers és a Budapest Wolves a fővárosban küzd meg az U19-es bajnokság aranyáért. 2016-ban hazánkban az utolsó nagypályás döntőt rendezik, amin a 19 éven aluliak legjobbjai csapnak össze. A Steelers és a Wolves fiataljai legutóbb a korosztályos bajnokságban …
Egy-egy meccset nyert és veszített Patakfalvy Luca (46 kg) a Kanadában, Burnaby-ben zajló taekwondo junior-világbajnokságon. A képet árnyalja, ha hozzátesszük, hogy szoros csatában, a későbbi aranyérmestől kapott ki a 16 között. UP-info • Négyfős küldöttség utazott el néhány napja a … Bővebben
Megvan az elődöntő párosítása a legrangosabb utánpótlás kupában. December elején már az elődöntőt fogják lebonyolítani a Komjádi Kupában. A szövetségben megtartották a sorsolást is. A címvédő Ferencváros az Egerrel, míg a Pécs a Honvéddal került össze. Itt már csak egy mérkőzés lesz. A döntőt illetve a bronzmérkőzést december 13-án játsszák. Komjádi Kupa, elődöntő: 2016. december […]
Sorozatban harmadik felnőttversenyén jutott elődöntőbe Gálfi Dalma (18): a sorozatterhelés és a kisebb lovaglóizom-sérülés komoly kihívást jelent, de fejben összeszedetten várja az elődöntőt az 50 ezer dollár összdíjazású viadalon, Japánban. reb • A 18 Gálfi Dalma az elmúlt három hétben … Bővebben
A következő időszakra Sándor Benedeket választotta meg elnöknek a Magyar Kerékpáros Szövetség közgyűlése. A tisztújítás során új elnökséget is választottak. A leköszönő elnök, Polony István nem indult a posztért. A közgyűlés megszavazta a sportágfejlesztési stratégiát is.
Az első a harmadikkal játszik az OTP Bank Liga 16. fordulójának fővárosi rangadóján: a Vasas a Ferencvárost fogadja átmeneti otthonában, a Bozsik-stadionban. A második helyezett Videoton FC a hat forduló óta veretlen Mezőkövesdhez látogat.
Folytatódik az ausztriai Wiener Neustadtban a két hetes, nemzetközi, díjugrató versenysorozat. Ahogy egy héttel ezelőtt, Krucsó Szabolcs, tegnap ifj. Szabó Gábor Timpex Ben Hurral nyolcvankét indulóból megnyerte az első napi 135 cm-t.
A nagykörben is a Timpexes, ifj. Szabó Gábor volt a legjobb magyar lovas, hiszen Timpex Bölcsésszel a hatodik helyen végzett. Ifj. Tóth László volt a legeredményesebb a kiskörben, második lett Faussztal, harmadik pedig Cossini nevű lovával. A fiatal lovak versenyszámában is jó pár magyar színekben versenyző 5, 6, 7 éves ló ugrott hibátlanul.
A versenyről további információk az alábbi linken: http://www.reitergebnisse.at/front_content.php?idcat=69
A hollandiai Kronebergben Matyi Bianka, az Észak-németországi Dammeban, pedig Krucsó Balázs lovagol nemzetközi díjugrató versenyen.
http://online.equipe.com/en/competitions/18498
http://www.equi-score.de/index.php?mod=mod_damme2016k
Magyarországon, Balástyán régiós versenyt rendeznek, de a főszerep most Hortobágyé. A Mátai Ménes felújított fedeles csarnokában, Szladek Róbert versenyigazgató és csapata várja a versenyző lovasokat.
A versenyről élő közvetítés a RiderLine Tv-n látható: www.riderline.net
Az Eger NB I-ben szereplő kézilabdacsapatában mutatkozik be háromszoros olimpiai bajnokunk hétfőn, ráadásul a Veszprém ellen. Az egyesületünk életében történelmi eseménynek számít a 24-szeres bajnok Veszprém első egri vendégjátéka – osztotta meg Szabó Róbert, a megyeszékhelyi klub társadalmi elnöke. – Ezt az alkalmat szeretnénk megkoronázni Biros Péter pályára küldésével, hogy az egri kézilabdás közösség is […]
Villámlátogatást tett Budapesten Paolo Barelli, az Európai Úszó Szövetség (LEN) elnöke, aki Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel, Gyárfás Tamással, a Magyar Úszó Szövetség elnökével és Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével aláírta a 2020. évi Európa-bajnokságok rendezői szerződését. 2020-ban Budapest rendezheti az összes Európa-bajnokságot: májusban az úszók, műugrók és szinkronúszók, januárban a vízilabdázók versengenek a […]
A végéhez közelednek az idei iskolai sportági bemutatók a Sport Legyen a Tied!-programsorozat keretében. A sportot népszerűsítő rendezvények sorában dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár ezúttal a székesfehérvári Németh László Általános Iskolába látogatott, amelynek diákjai örömmel vették birtokba az ajándékba … Bővebben
A Vasas Akadémia fordulatos mérkőzésen három ponttal győzte le a Szolnoki Sportcentrumot a kiemelt kadet fiú kosárlabda-bajnokság csütörtöki rangadóján. A két csapat fél perccel a vége előtt még döntetlenre állt, a végjáték aztán a hazaiaké volt. Lakner Gábor • Érdekesnek … Bővebben
Rendkívül sikeres őszt zárt a magyar labdarúgás. Mindkét nem U17-es és U19-es válogatottja kvalifikálta magát az Európa-bajnoki selejtezők elitkörébe, így összesen négy korosztályos együttesért izgulhatunk tavasszal. Egyedül az U21-es válogatott okozott némi csalódást. Majer Dániel • Az U19-es válogatott örményországi … Bővebben
Suso, a csapat spanyol játékosa boldog a Milanban és kész meghosszabbítani a szerződését. “Még nem…
Az elnökség döntött, pályázatot írnak ki a kapitányi posztra. Mint ismeretes, Benedek Tibor elköszönt a válogatottól, így a megüresedett férfi kapitányi posztra az elnökségnek döntenie kellett, hogy pályázat vagy felkérés alapján fogja-e a kijelölni utódját. A mai ülésen úgy határozott az elnökség, hogy pályázatot ír ki. PÁLYÁZAT Az MVLSZ Elnöksége pályázatot ír ki a felnőtt […]
Nagy terveket szövöget a Sportország SC jégtáncosa, a MOL Új Európa Alapítvány által támogatott Marton Villő. A 15 éves válogatott korcsolyázó partnerével, Semko Danyillal közös bemutatkozó idényét követően a 2016/17-es szezonban már komolyabb célokat tűzött ki maga elé: ismét szeretne … Bővebben