
FIFA-világranglista: továbbra is az első 20-ban
A magyar válogatott egy helyet visszacsúszott, de továbbra is TOP 20-as csapat a világon a FIFA aktuális világranglistája szerint.
A magyar válogatott egy helyet visszacsúszott, de továbbra is TOP 20-as csapat a világon a FIFA aktuális világranglistája szerint.
A három hónaposra nyúlt nyári szünetet követően újra bizonyíthat a 220 Volt H-Moto Team versenyzője, Bódis Ricsi, aki legutóbb dobogóra állhatott a Superbike-vb betétsorozatának, az EJC-nek misanói futamán.
Ma lenne hetvenöt éves a hajdanán hetvenötszörös válogatott Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás, a magyar futball utolsó Császára.
A hétvégén Ausztriában rendezett, magyar gokartbajnokságot záró esemény különlegessége volt, hogy az egykori F1-es, Alex Wurz mindhárom fia a nevezők között szerepelt.
Davide Calabria a Sampdoria elleni mérkőzést megelőzően nyilatkozott a MilanTV-nek és elmondta, hogy ebben az…
A Mészöly Focisuli és az EasyGo to USA Kft. Junior Foci Egyetem néven alternatívát kínál azoknak az utánpótlás-labdarúgóknak, akik nem szeretnék elhanyagolni tanulmányaikat a futball rovására, de a sportot sem amatőrként akarják folytatni. Ők kapnak lehetőséget arra, hogy amerikai egyetemen, … Bővebben
Kedves Játékosok, lelkes Sportbarátok, akik az olimpiai játékunkban vettek részt! A Szabadidő, szeretem! 2016. sport rendezvénysorozatunkhoz kapcsolódó ötkarikás játékunk végéhez érkezett. A sorsolás keddi napon szeptember 13-án lezajlott, a szerencsés nyertest Storcz Botond fővédnökünk húzta ki. Az Ötkarikás játékunkra összesen … Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Ezen a hétvégén a TOYOTA GAZOO Racing Texasba utazik, ami rövid időn belül már a második észak-amerikai látogatása lesz. Ezúttal a Circuit of the Americas 6 órás amerikai futamon vesznek részt.
Közel másfél hónapos pihenő után tér vissza a rali pályákra a Lajosházi – Takács duó. A srácok augusztus elején ültek utoljára versenyautóban a Mátrakeresztesen megrendezett Marb versenyen, igaz akkor nem együtt indultak.
Mindkét válogatottunk számára megkezdődik az egyenes kieséses szakasz. Ma a lányok a negyeddöntőért, míg a fiúk az elődöntőért ugranak vízbe. A lányok egy vereséggel (Oroszország) és három győzelemmel (Horvátország, Franciaország, Ukrajna), abszolválták a csoportot. A gruppettóból az oroszok jutottak egyenes ágon a negyeddöntőben. A mieinknek Izrael ellen kell megküzdenie ma a legjobb nyolcba kerülésért. Ha […]
Max Mosley szerint a Formula-1 új tulajdonosainak nem lesz egyszerű beletanulni a sport rejtelmeibe, azonban előbb-utóbb el kell érkezzen az idő, amikor Ecclestone elengedi a királykategóriát.
A sajtó és az értékesítők tesznapjaival indult a SEAT Ateca hazai bevezetése, és hamarosan az itthoni SEAT márkakereskedések is bemutatják az újdonságot.
A mesterséges intelligencia által irányított versenyautók hamarosan megejtik debütálásukat – érkezésüket pedig a szakmában vegyes véleményekkel fogadják. Nico Rosberg is csak egy bizonyos módon tudja elfogadni ezt az innovációt.
Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai versenynapján. A Törekvés SE 31 éves vívója – aki hétfőn kardban is második volt – 3/2-es győzelmi mérleggel zárta a csoportszakaszt, majd a legjobb nyolc között a lengyel Michal Nalewajeket (15-8), az elődöntőben pedig a kínai Szun Kangot […]
Nagyjából ezzel a kérdéssel foglalható össze a Mexikói Nagydíj szervezőinek dilemmája, akik a monzai látványból merítve még a tavalyinál is őrületesebb hangulatot szeretnének kreálni a díjátadó idejére.
Nagy magyar sikerrel ért véget a kötöttfogásúak versenye Tbiliszi Új Sportcsarnokában, a kadet-világbajnokságon: Szőke Alex, az ESMTK versenyzője aranyérmet nyert a 85 kg-ban. A tíz aranyérem nyolc országba jutott, csak az irániak és a házigazda grúzok nyertek kettőt. Az oroszok … Bővebben
Emlékezhetünk, hogy július végére mennyire összetörten nyilatkozott és versenyzett már az idén az F1-ben komoly meghurcoltatásokon átesett Danyiil Kvjat. Az orosz úgy érzi, sikerült összeszednie magát.
Húszgólos győzelemmel zárta a csoportküzdelmeket a leány U19-es vízilabda-válogatott a hágai Európa-bajnokságon. A nyolc közé jutásért Izraellel mérkőzik. P. V. • Újabb edzőmeccs várt szerdán a leány U19-es vízilabda-válogatottra a hágai Európa-bajnokságon. Nincsenek könnyű helyzetben a lányok, hiszen a könnyed … Bővebben
Krajnyák Zsuzsanna bronzérmet nyert a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai napján. Az UTE 37 éves sportolója a csoportjából 3/2-es győzelmi mérleggel lépett tovább, majd a negyeddöntőben 15-12-re verte a hongkongi Ng Justine Charissát, a legjobb négy között pedig 15-2-re kikapott egy másik hongkongitól, Jü Csuj Jitől. A bronzmérkőzésen […]
Az éllovas Nyíregyháza ötöt lőtt Cegléden, így a három kapott gól is belefért. Otthon kapott ki a Balmazújváros, a végére hagyta a döntést a Puskás Akadémia.