
Massa már a Ferraritól is vissza akart vonulni
A brazil F1-es pilótát a 2010-es évek elején nagyon sokan leírták, de visszavágott, és csak 2016 végén döntött úgy, hogy szögre akasztja sisakját – szerinte azonban már három éve is gondolt erre.
A brazil F1-es pilótát a 2010-es évek elején nagyon sokan leírták, de visszavágott, és csak 2016 végén döntött úgy, hogy szögre akasztja sisakját – szerinte azonban már három éve is gondolt erre.
Nyolc magyar bokszoló mutatkozott be a tizennégyből az ifjúsági Torma-emlékverseny első napján Prágában. Közülük öten győztek, és elődöntőbe jutottak, hármuknak véget ért a viadal. A körülmények tökéletesek a festői szépségű városban, a hangulat jó, minden adott tehát az ígéretes folytatáshoz. … Bővebben
A fiatal spanyol elsőségével ért véget a MotoGP pénteki utolsó programja. Mögötte Dani Pedrosa, Andrea Dovizioso és Jorge Lorenzo végeztek. Marc Marquez ötödik, Valentino Rossi hatodik lett.
Bár valószínű, hogy a finn F1-es pilótát 2017-re is megtartják a Williamsnél, jelenleg nincs élő szerződése, ahogyan feltételezett társáról sincs még hír – a Force India műveleti igazgatója szerint ez igencsak meglepő.
Svájc ellen is győzött a magyar férfiválogatott a Bakuban zajló sakkolimpián. Az egyetlen vereség éppen Rapport Richárd (20) nevéhez fűződik, Gledura Benjámin (17) ezúttal pihenőt kapott, így volt ideje nyilatkozni honlapunknak. Lakner Gábor • Az uruguayiak legyőzése után némiképp komolyabb … Bővebben
Juhász Janka aranyérmet nyert a junior nyíltvízi úszók olaszországi Európa-bajnokságán. A Magyar Úszó Szövetség pénteki tájékoztatása szerint Juhász a 16-17 évesek között 7,5 kilométeren rendkívül taktikusan versenyezve, nagy hajrával, a világbajnok spanyol Paula Ruizt megelőzve végzett az élen. Ugyanitt Rohács Réka mindössze két tizedmásodperccel maradt le a bronzéremről. “Juhász Janka szenzációsan úszott, végig a mezőnnyel […]
A Milton Keynes-i F1-es istálló szezonja egyik legerősebb versenyét várja Szingapúrtól – módosított aerodinamika és a motor terén véghezvitt újítások segíthetnek ebben.
Összességében majdnem egymilliárd forintos keret, alapos megfontolás nyomán csak minimálisan bővülő létszám, csere a szakfelügyelők között, folytatódó Sulikézi-fesztivál – mindez kiderült a Kézilabda az iskolában-program negyedik évének ünnepélyes tanévnyitóján, amelyet Budapesten, a Magyar Sport Házában tartottak. reb • Honlapunk többször … Bővebben
Tizenhét ország egymillió diákja sportol egyszerre Európa-szerte – ez a Magyar Diáksport Szövetség víziója az idei Európai Diáksport Napjára. A…
Az 1984-ben ezen a napon rendezett Olasz Nagydíj mérföldkövet jelentett a sport technikai fejlődésében, hiszen először rendelkezett a mezőny minden autója turbómotorral. Sok kieséssel tették még emlékezetesebbé.
Az uszodában és a dzsúdócsarnokban is komoly éremszerzési eséllyel szerepelnek majd a magyarok a riói paralimpia szombati versenynapján. Az úszók közül Kézdi Réka (S5) és vasasos klubtársa, Pap Bianka (S10) is legerősebb számában indul: előbbi 50 méter pillangón, utóbbi – idei Európa-bajnokként – 100 méter háton szerepel majd, délelőtt az előfutamban, este pedig nagy valószínűséggel […]
Rögvest az első napon magyar aranyérem született a nyílt vízi úszók korosztályos Európa-bajnokságán, az olaszországi Piombinóban: Juhász Janka a 16-17 évesek hét és fél kilométeres versenyében győzött. A többiek értékes helyezéseket gyűjtöttek. reb • Még alig kezdődött el a szeptember, a … Bővebben
A jövőre háttérben tevékenykedő F1-es pilóta nem akar elszakadni a versenyzéstől, és számos sorozat szívesen látná, de egyelőre még ő maga sem tudja, hogy mit fog csinálni.
A spanyol F1-es pilóta egyáltalán nem tart attól, hogy a belga legyőzheti 2017-ben, sőt, nagyon örül neki, hogy Buttonnal együtt kitaposhatják számára az utat a McLarennél.
Riccardo Montolivo, a Milan középpályása szerint a Napoli elleni időszakos jó teljesítményre illetve a Torino…
Rita Ora, Palvin Barbara, Kendall Jenner és Gigi Hadid után itt az újabb jelöltje a bulvársajtónak arra a kérdésre, ki lesz Lewis Hamilton következő barátnője: a közismert modell és aktivista, Winnie Harlow személyében.
A jelenlegi 11 istállóból csak négy szerepel története kezdete óta ugyanazon a néven, a többiek legalább egyszer identitást váltottak – az elmúlt hét évben a Tyrrell és a Stewart osztozott a bajnoki címeken.
Éremgazdag júliusi teljesítményének köszönhetően a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye” -díjat, s az azzal járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt. A győriek harmadszor végeztek … Bővebben
Szezonról szezonra egyre több csapat nevez be a Budapesti Vízilabda Szövetség által rendezett bajnokságokba. Ez idén sem volt másként, ismét rekordot döntött a BVLSZ. A tavalyi évben 133 csapat választotta a Budapesti Vízilabda Szövetség (BVLSZ) által kiírt bajnokságokat, most ez a szám a százhatvanat is átlépte. Egészen pontosan 161 csapat nevezett. Pázmányi Gábor a BVLSZ elnöke […]
Tavaly egyetlen olyan F1-es verseny volt, ahol a Mercedes önerőből nem tudott beleszólni a győzelem sorsába: Szingapúr. Toto Wolff szerint azonban tudják, hogy mi miért történt a városállam utcáin.