Dunavarsányi közös program

Hála a lelkes pedagógusoknak, a dunavarsányi Árpád Fejedelem Általános Iskola ötödik évfolyama, 3 osztály évről évre részt vesz a “Szállj be Te is” programban. Záróprojektjük mindig valamilyen közös program a speciális tagozattal. Öt évig közös sportnapot tartottak, idén azonban német nemzetiségi táncokat tanultak együtt. És táncoltak, kifulladásig! Jövő februárban újra találkozunk velük, illetve a most […]

Read More

A trombózis okai és szövődményei

A trombózis egyes fajtáit alig kísérik tünetek, de legsúlyosabb formája a tüdőembólia akár halálos is lehet. Ismerjük okait, tudjuk, hogyan védekezhetünk ellene, mégis rengeteg áldozatot szed ma is. Hogy mit kell tudni róla, azt dr. Seidner Judit kardiológus, belgyógyász szakorvos mondta el nekünk.

Read More

Gödöllői bravúr

A fiúk között három, míg a lányok között négy együttes már biztosította a helyét a junior röplabda-bajnokság hatos döntőjében. A középdöntő egyetlen meglepetését a Gödöllő okozta, amely az alapszakaszt követően újra elkapta idegenben a kecskemétieket. UP-info • Egy kivétellel lezárultak … Bővebben

Read More

Utánpótlás: Nagy meccseket nyert meg az UVSE

215_Csapatok_fiú_IfiIdegenben győztek a lilák, méghozzá háromszor is az Eger otthonában. Az Országos Utánpótlás Bajnokság 1. fordulójából pótolták az Eger-UVSE mérkőzéseket. A két csapat találkozóinak mindig presztizsértéke van és rejt magában izgalmakat is, ez most sem volt másként. A legizgalmasabb az ifi összecsapás volt. Itt egy pont volt a két csapat között a tabellán a különbség, de […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.