Újjáépítés, örömtüzekkel

Ha valaki külön figyelmet szentel az utánpótlás-korosztályok nemzetközi szereplésének, azt tapasztalta 2015-ben, hogy sportágak egész sorában folyamatosan gyúltak örömtüzek. Hol kisebbek, hol nagyobbak. Hol igazi diadalokat ünnepelhettünk, mint amilyen a kajak-kenu ifjúsági és U23-as, portugáliai világbajnokságon nyert, tizennyolc érem, közte … Bővebben

Read More

Pars Krisztián újévi fogadalom nélkül is tudja, hogy mit akar Rióban elérni

„Nagyjából jól vagyok, egészen pedig valószínűleg már soha sem leszek. Ha egy dobóatlétának úgy rendesen elkezd hasogatni a dereka, akkor azzal siránkozás nélkül együtt kell élnie, illetve megtalálni a módját annak, hogy a hátrányból előnyt tudjon kihozni” – ezzel, az első hallásra a nem túl optimista összegzéssel kezdte Pars Krisztián a Telekom Sporthír Szolgálatnak adott Karácsony utáni nyilatkozatát, de a folytatás valamivel már derűlátóbb volt.

Read More

Sydneyben készül az OSC

ausztralia waterpolo challengeVincze Balázs fiai kihasználva a válogatott szezont, Sydneyben vesznek részt a The Water Polo Club World Challenge elnevezésű tornán, csonka csapattal. Az ismert okok miatt sok hiányzóval utazott el az OSC. A csapataban öt válogatott nem szerepel. (Gór-Nagy Miklós, Bátori Bence, Dcker Ádám, Salamon Ferenc, Bisztritsányi Dávid és Drasko Brguljan. Német Toni már játszott a […]

Read More

Lengyel fölény

Mindkét csapatunk vereséggel rajtolt az Olimpiai Reménységek Versenyén, a nyitányon a lengyelek az U16-os fiú- és leány kosárlabda-válogatottunkat is két vállra fektették. Lakner Gábor • Mindkét U16-os kosárlabda-válogatottunk vereséggel kezdte a szlovákiai Olimpia Reménységek Versenyét, a fiúkat és a lányokat … Bővebben

Read More

Már csak jobb jöhet

Csupán a Kanadában jégre lépő fiú U16-os jégkorong-válogatott örülhetett győzelemnek a magyar csapatok közül. A korosztály B együttese Poprádon még nyeretlen, az U18-asok két gárdája közül a fehérek hosszabbításban, a pirosok a rendes játékidőben kaptak ki. UP-info • Négy helyett … Bővebben

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.