Sós-édes víz

Arany nélkül maradt annak a sportágnak az ifjúsági korosztálya, amelyben az ezüst is csak a jövendő jobb eredmény reményében értékes. A serdülők azonban remekeltek, és letarolták az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál mezőnyét Tbilisziben. Az úszók évét értékeljük.

reb Kajak-kenu és úszás – ha élhetünk képzavarral – kéz a kézben jár. A két legeredményesebb sportágunk megbízhatóan szállítja érmeket az olimpiákról, világbajnokságról, kontinensviadalokról. Nincs ez másként az utánpótlásban sem.

Csakhogy míg a vizet lapáttal szelők – hiába bővül dinamikusan a mezőny – kisebb konkurenciát tarolnak le, medencés társaiknak a világ egyik legnépszerűbb és – alapsportág lévén – leginkább elterjedt műfajában kell évről évre bizonyítaniuk. Ráadásul olyan hazai miliőben, amelyben rossz szokásként az aranyérem az értékes, a többi dobogósnak pedig megveregetik a vállát, mondván, később lehet ebből még első hely.

sos_daniel_szingapur

Sós Dániel Szingapúrban végzett dobogón 200 m vegyesen

Az ifjúságiak között nem is örülhettek a fiatalok győzelemnek, bár egy-egy érem világ- vagy Európa-bajnoki teljesítménynek is beillett. Az először megrendezett Európa Játékok a vizes sportágak, így az úszók képviselőinek is ifjúsági kontinensviadalt jelentett, amelyet Juhász Janka igencsak emlékezetessé tett. A gyilkos távon, az 1500 m gyorson hatalmas küzdelmet vívott, és sapka nélkül is óriási hajrát vágott ki, másodikként csapva a célba (Bonecz Boglárka 200 m pillangón léphetett a dobogó harmadik fokára).

Hargitay András utánpótlás-kapitány a bakui játékokat követően úgy fogalmazott, reméli, hogy a törvényszerű hullámzásban jövőre a víz tetejére kerül a hazai úszósport, s dicsérte a sportág hátterét, mondván, egyre több az erős vidéki bázis.

Hasonlóan értékelt a szingapúri junior-világbajnokság után, amikor Sós Dániel 200 m vegyesen szerzett ezüstérmével messze felülmúlta az elvárásokat:
„Előzetesen nem vártam dobogós szereplést, mert nem lett volna reális. Dani viszont remek úszással odaért. Két ok miatt is nagyon örültem a sikerének. Egyrészt szeretem, amikor a befektetett munka kifizetődik, másrészt mégis csak a korábbi sporttárs és jelenlegi kedves barát, Sós Csaba fia nyert érmet. Azt külön öröm megélni.”

Gyurinovics Fanni két aranyat szerzett Tbilisziben  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Ha nem is extra elégedettség, de érdekes tapasztalás az idén kirajzolódó trendváltás, azaz, hogy a hagyományos szép eredményeket hozó hosszabb távok és vegyesúszás mellett a sprintműfajokban is van keresnivaló. Mindezt Szokol Szonja, Molnár Flóra és Lavotha Oszkár vb-pontszerző helye is alátámasztja.

A Tbilisziben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál pedig annak az ékes bizonyítéka, hogy Késely Ajnát nem alaptalanul tartják a jövő egyik nagy reménységének. A Kőbánya SC azóta olimpiai A szintet tempózó úszója négyszer hallgathatta meg a Himnuszt a dobogó tetején, és Gyurinovics Fanni is kétszer győzött. A magyar küldöttség többi tagja sem tétlenkedett, összesen 8 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérem került a gyűjteménybe. Hargitay azonban óva int, mondván, a sikerkovácsokról az elkövetkező években derülhet ki, hogy valójában mire képesek.

A medencében megélt szép sikerek mellett a parton is remek eredmény született. Az utánpótlást is érintette a döntés, miszerint az eredeti 2021-es időpont helyett 2017-ben ad otthont vizes-világbajnokságnak Budapest, így az akkorra tervezett junior-vébé 2019-re került át. „Szó sem lehetett arról, hogy csonkolás történjen” – jelentette ki jellegzetes stílusában a szövetség elnöke, Gyárfás Tamás, azaz, a juniorvébé-rendezés a beugrás miatt sem kerülhetett veszélybe.

Nem kell azonban olyan sokáig várni hazai világeseményre, hiszen 2016-ben Hódmezővásárhely ad otthont az ifjúsági Eb-nek.

Nem optimista a tipp, hogy a szép uszoda nem marad magyar arany nélkül.

Ne feledkezzünk el a nyílt víz szereplőiről sem: a Svájcban rendezett korosztályos Eb-n Kiss Nikoletta és a csapat is második helyen zárt, az UTE úszója pedig összességében már a hatodik ezüstérmét gyűjtötte be a korosztályos világeseményekről.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS