A Moszkvában, 1980-ban, a 110 kilósok súlycsoportjában olimpiai bronzérmet szerzett Szalai György kanyargós életutat tudhat maga mögött. Előbb magasba ugrott, majd Orosházán, a gimnáziumban a súlylökést és a diszkoszvetést gyakorolta, hogy azután 1968-ban, Szombathelyen, egy atlétikai versenyen a közelmúltban elhunyt olimpiai ezüstérmes súlyemelő, Tóth Géza felfedezze őt a vastárcsák sportágának.
Szalai immár évek óta a messzi távolban, Iránban edzősködik. Ott volt Párizsban, az idei világbajnokságon, és ha kis szerencséje van, akkor a londoni olimpia súlyemelő versenyeit is a helyszínen tekintheti majd meg. Jelenleg éves szabadságát tölti itthon, Tatabányán.
– Mióta dolgozik a perzsák országában?
„2008. januárjában kerültem Teheránba, mégpedig dr. Aján Tamás személyes ajánlását követően – mondta a Gádorosról indult erős ember.
– Korábban már megfordultam Egyiptomban és a hazai szövetségben is dolgoztam különböző munkakörökben, éveken át zöldségkereskedéseim voltak, Tunéziában is edzősködtem, onnan 2003. Karácsonyán hazatérve pedig méhészkedésbe kezdtem. Négy évig küszködtem, s elsősorban a folyamatos lopkodások miatt hagytam abba. Ezt követően sikerült lehetőséget kapnom Teheránban.”
– Milyen konkrét tennivalókkal bízták meg?
„Előbb csak a 13-14 éves gyerekekkel foglalkozhattam, az évek során azután szép lassan lépkedtem előre. Ma már a juniorok mellett a felnőttek másodedzője is én vagyok. Így lehettem ott Párizsban, a világbajnokságon is.”
– Ha valaki arra kérné, röviden jellemezze ennek a 70 milliós országnak a sportéletét, mit hangsúlyozna?
„A birkózás, a sportlövészet és a súlyemelés a három, legfrekventáltabb sportág. Örülök, hogy a sportlövőknél Szucsák László és Győri Csaba személyében két magyar edző is tevékenykedik. A birkózásban várom a legnagyobb iráni sikereket, de véleményem szerint a súlyemelők is elhoznak egy-egy arany-, ezüst-, illetve bronzérmet a 2012-es olimpiáról.”
– És a magyar súlyemelőktől mit vár?
„A sportág hazai helyzetét egyenesen katasztrofálisnak látom. A Párizsban látottak alapján senki ne számítson lényegi előrelépésre…”
– Hogyan érzi ott magát, a világtól meglehetősen elzártan?
„Nagyon jól vagyok! Teheránban van az első olyan munkahelyem, ahol elismernek és meg is fizetnek. Ameddig csak lehet, ott szeretnék dolgozni.”
