Szabalenka idő előtt ünnepelt

Arina Szabalenka és a hazai közönség előtt szereplő Coco Gauff vívja a női egyes döntőjét az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Gauff
Coco Gauff

A mindössze 19 éves Coco Gauff és a 10. kiemelt cseh Karolina Muchova összecsapása 6:4, 1:0-ás állásnál 50 percre félbeszakadt néhány klímaaktivista tüntetése miatt, egyikük ráadásul odaragasztotta a lábát a lelátóra. A floridai tinédzser két óra alatt győzött, és a 2022-es Roland Garros után a második Grand Slam-fináléjára készülhet.

A hétfőtől világelső fehérorosz játékos az amerikai Madison Keyst verte meg úgy, hogy az első szettet 6:0-ra elvesztette, és a másodikban is 4:2-es és 5:3-as hátrányban is volt. A 17. helyen álló Keys 5:4-nél a mérkőzésért adogatott, ám 25 éves ellenfele innen fordított.

A meccset lezáró szuper-rövidítésben Arina Szabalenka 7-3-nál azt hitte, hogy vége a találkozónak, és örömében eldobta az ütőjét, csakhogy döntő játszmában már 10 pontig tart a tie-break a US Openen, így tovább kellett küzdenie, s végül 2 óra 35 perc alatt nyert.

Szabalenka
Arina Szabalenka

Ezzel eldőlt, hogy idén nem lesz amerikai házdöntő a nőknél

Utoljára 2017-ben volt amerikai női bajnok a US Openen és szintén abban az évben volt amerikai házidöntő (Sloane Stephens – Madison Keys 6:3, 6:0).

2000-től zsinórban háromszor volt amerikai házidöntő Flushing Meadows-ban, kétszer Venus, míg egyszer Serena Williams nyert.

Negyven évvel ezelőtt a női fináléban Martina Navratilova 6:1, 6:3 arányban nyert Chris Evert ellen, majd egy évvel később Martina szetthátrányból fordítva (4:6, 6:4, 6:4) is legyőzte Christ.

US Open

Női egyes, elődöntő:

Coco Gauff (amerikai, 6.)  – Karolina Muchova (cseh, 10.) 6:4, 7:5
Arina Szabalenka (fehérorosz, 2.) – Madison Keys (amerikai, 17.) 0:6, 7:6(1), 7:6 (10-5)

(MTI)

Post Views: 2

JochaPress